Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Advent első vasárnapja

Advent van. A várakozás és az előkészület időszaka. Készülünk az Úr Jézus eljövetelére. Maga az advent szó is eljövetelt, megérkezést jelent.
Meggyújtjuk az első gyertyát az adventi koszorún, várakozásunk jeleként. A jövő vasárnap már két gyertya fog égni, aztán három, és végül négy. Miközben a nappalok egyre rövidülnek és az éjszakák hosszabbodnak, a mi adventi koszorúnkon egyre több lesz a fény, jelezve hogy a Karácsony fénye is közeleg.
Advent idején azonban nem csak Jézus születésének a megünneplésére készülünk. A másik érkezésre is gondolunk ilyenkor: Jézus majdani dicsőséges második eljövetelére. A mai szentmise evangéliuma is az idők végén visszatérő Krisztusról szól.
Jézus kétezer évvel ezelőtt, ahogy azt az ószövetségi próféciák előre hirdették, eljött a világba, eljött a betlehemi istálló egyszerűségében és kiszolgáltatottságában, magára vállalva az emberlétet, hogy megváltsa a világot a bűntől és megnyissa ez ember előtt a mennyet. De tudjuk, hogy egyszer újra eljön, már nem mint jászolban fekvő kisded, hanem mint isteni bíró, hatalommal és dicsőségben, ítélni élőket és holtakat. Mindannyian meg leszünk ítélve, tetteink alapján. Erre a végidőkbeli eseményre irányul advent első vasárnapján a figyelmünk. Már most, az adventi készület kezdetén, arra gondolunk, hogy hová kell eljutnunk és megérkeznünk, kivel találkozunk majd az út végén: az életünk végén és majd az utolsó ítéletkor.
A Jézussal való találkozásra készülnünk kell. Egy életet kaptunk erre a fölkészülésre. A készülődésben nem vagyunk egyedül, nem maradunk segítség nélkül. Maga Jézus siet a segítségünkre, hiszen ki más is tudna igazán segíteni? Jézus most is velünk van, Ő most is jön, érkezik: a szentségekben, az Egyház tanításában, a belső sugallatok által. Nekünk pedig feladatunk, hogy fölismerjük és befogadjuk Őt. Jézus Isten létére is a barátunknak mondja magát. Velünk van most is és segíti utunkat, hogy az eljövendő nagy nap ne az örök kárhozatunknak, hanem az örök üdvösségünknek legyen a kezdete.
A Karácsony akkor lesz bennsőséges, lelkiekben gazdag és szép, ha az életünk középpontjában Isten áll. Ha pedig Isten áll az életünk középpontjában, akkor a másik ember is fontos számunkra. Az éppen becsöngető szomszéd néni, a súlyos beteg rokon, a házastársunk, a gyermekünk. Mert mi mindannyian Isten szeretett gyermekei vagyunk, kivétel nélkül. Isten még az ellenségeinket is szereti, ezt ne feledjük. Szeretnünk kell egymást, ami nem mindig könnyű, de Jézus segítségére mindig számíthatunk. Ő jön és segít. Így aztán tulajdonképpen minden napunk advent. Egész életünk.
A karácsonyi fölkészülés során ne mulasszuk el az önvizsgálatot, lelkünk rendbetételét. Gondoljunk Pál apostol szavaira: „Törekedjetek arra, hogy a béke kötelékével fönntartsátok a lelki egységet.” Törekedjünk a békére. Békében élni Istennel, önmagunkkal, másokkal. Nem jutunk el az ünnep örömére, nem lesz igazi karácsonyunk, ha békétlenség van a szívünkben. Mert a karácsonyi öröm forrása a betlehemi megtestesülés, az a tény, hogy Isten emberré lett, és ezt a szent titkot, az ebből fakadó örömet csak a megtisztult és megszentelődött lélek képes befogadni.
Fogjuk meg Jézus kezét és ezután soha ne engedjük el, hogy a ránkruházott életfeladatoknak eleget tehessünk, és amikor majd földi pályafutásunk végén szemtől-szemben találkozunk Vele, a mi szeretett Jézusunkkal, az legyen életünk legszebb napja, az örök élet hajnala: ADVENT!

Kegyelemteljes készülődést mindenkinek!

A képen a következők lehetnek: éjszaka és növény