Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


"Ezek a mai fiatalok" - Interjú Lehoczki Lilivel és Sándor Zoltánnal

Vannak, akik szerint az emberiség életében mindig is jelen volt az „ezek a mai fiatalok” szemlélet. Lehet, hogy így van, de az biztos, hogy napjainkban a fiatalokra különösképpen is illik a "mai" jelző.  Nem annyira ők tehetnek erről, mint maga a társadalom, a kor, amelyben élünk, a gyorsan változó világunk.  Tanulmányok, elemzések látnak napvilágot a fiatalok helyzetéről, kifejezetten a fiatal korosztályokra fókuszálva a figyelmet. Az alábbi cikkben mi is a "mai fiatalokról" folytatunk eszmecserét  Lehoczki Lilivel és Sándor Zoltánnal. Mindketten nemrég végezték el egyetemi tanulmányaikat. Lili pszihológát, Zoltán politológiát és történelmet tanult.

 

lili.jpg      sandor-zoltan-profil.jpeg

            Lehocki Lili                                          Sándor Zoltán

 

• Egy nemrégi felmérés szerint a 17 és 30 év közötti fiatalok számára az anyagi nehézségek jelentik a legnagyobb problémát. Ti mit mondanátok, mi a mai fiatalok fő gondja?

 

Zoltán: Az említett felmérés eredményével alapvetően egyet tudok érteni, azonban ennél kicsit jobban árnyalnám a képet. Amellett, hogy az ifjúság napjainkban anyagi jellegű problémákkal küzd és a saját egzisztencia megteremtését próbálják elérni, fontos hozzátenni, hogy egyfajta létbizonytalanság és céltalanság érzet is jellemző rájuk. Mindehhez társul egy bizonyos, a környezetük (család, barátok stb.) felé irányuló megfelelési vágy is. Tehát úgy gondolom, hogy ezek áthidalása, megoldása lehet a leghúsbavágóbb feladat a fiatalok számára.

 

Lili: Érdekesnek találom, hogy az anyagi nehézségek kapták a legkiemelkedőbb szerepet. Talán ez lehet azért, mert a továbbtanuló fiatalok zömében nagyobb városokba költöznek, ahol a megélhetés drágább, vagy a tandíj magas, illetve azért is, mert gyakorlat nélküli friss munkaerőként nehéz elhelyezkedni sok szakmában. Zoli álláspontjával teljesen egyetértek, hasonlóan látom a helyzetet. A céltalanságot, mint fő problémát én is hangsúlyoznám. Ennek alapja szerintem abban rejlik, hogy a fiatalok nem kapnak időben jó támpontokat, széleskörű tájékoztatást arról, hogy milyen lehetőségeik vannak.

 

• Ha jól értem, a céltalanság érzetet a pályaválasztás nehézségeivel kapcsolatban említitek. Nem lehet, hogy más okai is vannak?

 

Lili: Én a pályaválasztással kapcsolatosra gondoltam elsősorban.

 

Zoltán: Véleményem szerint a céltalanság-  vagy bizonytalanság érzet  részben a pályaválasztáshoz kapcsolódik, de hosszabb távon is jelentkezik. Azaz, hogy egy fiatal mit kezd az életével, mit akar vagy tud elérni, ha sikeressé válik, amellett boldog is lesz-e? Ha sikerül párt találnia, mikor és hogyan vágjon bele családalapításba? Továbbá sok más hasonló kérdés is idevonható még. Összességében a jövővel kapcsolatos, bizonyos fokú aggodalom, illetve a kiszámíthatatlanság érzése tölti el ezt a generációt.

 

• Tapasztalataim szerint a mai fiatal generáció gondolkodása érettebb, mint volt az én korosztályomé húszévesen. Az empatikus készsége is jobb a mai fiataloknak. Mi a baj mégis?

 

Lili: Azt kell hogy mondjam, hogy én mostani fiatalként nem látom a korosztályomat érettnek. Általánosságban: a hosszúra nyúlt tanulással elhúzódik a fiatalságunk, későn állunk igazán önálló lábra, nehezen köteleződünk el, vagy merünk belevágni a családalapításba, stb. Vidéki kisvárosból származom, a szüleim, nagyszüleim, vagy a dédszüleim is már tizenévesen házasságot kötöttek, gyermekeket vállaltak, saját lábra álltak. Nem tudom, hogy mennyire voltak érettek, de bátrak voltak, felnőttek a feladatokhoz, életerősek voltak, tették a dolgukat, és szerintem sokkal kevesebbet aggodalmaskodtak, mint a fiatalok manapság. Nem akartak mindent egyből elérni, türelemmel, és kitartással dolgoztak mindenért. Talán a mai felgyorsult világban, ahol minden szinte azonnal elérhető, nehéz elfogadni azt, hogy a jó munkához, jó élethez idő kell. Kitartás, sok belefektetett energia és türelem.

 

Zoltán: Talán épp ez a két jellemvonás, az érettebb gondolkodás és az empatikus készség kombinációja eredményezi, vagy legalábbis felerősíti a mostani fiataloknak azt a fajta attitűdjét, hogy viszonylag könnyen beleesnek a lelki kiégettség, apatikusság állapotába. Hamarabb felismerik, hogy milyen lehetőségeik és nehézségeik adódhatnak, viszont ekkor még diákként nem élnek felnőtt, önálló életet, jóllehet már elindultak egy meghatározott "irányba". És bár életkorukból fakadóan tele vannak tettvággyal, de könnyen bele is törődnek, ha valamilyen kudarc éri őket. Könnyen beletanulnak sok mindenbe, de érzékenyek a kritikára, s ezáltal reményvesztetté válhatnak, és a motivációjuk is alábbhagyhat. Igaz, képesek a mai, egyre inkább digitalizált világgal együtt fejlődni.

 

Lili: Ehhez kapcsolódik egy másik fontos nehézség: a túlterheltség. A fiatalok tanulmányi ideje jelentősen kitolódott manapság, nappali tagozat mellett nehéz munkát vállalni, de legtöbbek számára szükséges, ami mindenképpen valami rovására megy (tanulás, szabadidő, fizikum, lélek)… A nyomás, leterheltség, a mókuskerék pedig hamar kiégéshez, motivációvesztéshez vezethet, ami komoly veszélyforrás.
Az is gond, hogy manapság egyre több a csonka család, ahol a szülők is küzdenek az önfenntartásért, és sokkal kevésbé tudják elindítani, támogatni a gyerekeket, mint mondjuk egy generációval korábban.

 

• Úgy látom, a követendő mintákat veszítettük el, fokozatosan, nemzedékről nemzedékre. Talán azért lehettek régebben bátrabbak a fiatalok, mert megvoltak a biztonságot adó keretek. Ma minden szétfolyik...Nem a fiatalokkal van a gond, hanem a minden korláttól szabadulni akaró, betegesen individualista társadalommal.

 

Lili: Szerintem addig jó, amíg valaki a biztonságot adó kereteket valóban keretként és nem korlátként éli meg, mert akkor a keretek mentén ki tud teljesedni, és azok támogatják, terelgetik a fejlődésében. Szerencsésnek tartom magam, hogy egy olyan családban nőhetek fel, ahol úgy látom, hogy ezek a biztonságot adó keretek megvannak, és keretként vannak jelen. Fontos értékeket közvetítenek számomra a felmenőim pl.: hit; erkölcsi normák; összetartó, szeretetteljes házasság, család; munkamorál, stb. Ezeket nagyon tudom értékelni, és hálás vagyok értük, viszont tapasztalom, hogy ennek is megvannak a maga nehézségei. Azt érzem, hogy fel van rakva a léc, amit meg kell ugranom, ha én is jó anya/feleség/munkaerővé szeretnék válni, és ezt azért nyomásként, elvárásként élem meg (ez hasonló ahhoz, mint amit Zoli az első kérdésre adott válaszában fogalmazott meg). Illetve önállósodni is sokkal nehezebb, mert egy nagy közös rendszerben élünk a családommal, ahonnan támogatást, javaslatokat, ötleteket kapok, mindenki elmondja a meglátásait, emiatt sokszor nehéz megfogni, hogy pontosan mik is a saját gondolataim, vágyaim, céljaim...

 

Zoltán: Én is ezt a fokozatosságot tapasztaltam és figyeltem meg, ami a generációnként történő változást illeti, hiszen a családom történetéről sokat meséltek és természetesen érdeklődtem is iránta. Egyre kevésbé van már jelentősége a hagyományos kereteknek, amelyet elsősorban a család biztosíthatna. A Lili által kifejtett gondolatmenettel szinte teljesen egyet tudok érteni én is. Annyit hozzátennék még, hogy a fiatalok és a középkorúak között talán azért húzódhat napjainkban szélesebb mezsgye, mert ebben a felgyorsult világban nagyobb mértékű változás következett be, így már a fiatalok között a legfiatalabbak is eltérő magatartást tanúsítanak. Ebben az individualizmus terjedése is érezhető, amivel a gond az, hogy a korlátokkal együtt a biztonságot nyújtó kereteket is szétfeszíti, ahelyett, hogy összhang jönne létre köztük. Tehát a tradíció és a fejlődés együttesen lenne fontos.

 

• Érdekes, hogy a fiatalok a sikerességet, az elismertséget mindennél többre tartják, ma, amikor alapvetően egy szeretethiányos világban élünk.

 

Zoltán: Mivel kortársaim jelentős része a szeretet hiányát ezekkel próbálja pótolni, maximálisan igénylik a tiszteletet és a megbecsülést. Ráadásul a korunkban jelenlévő elvárások a sikeresség és az elismertség megszerzését sugallják felénk, mint legfontosabb célt. Viszont elég ésszerűnek tartom, hogy valójában a szeretet érzése egyáltalán nem helyettesíthető semmi mással, egy kiegyensúlyozott élethez mindezek egyaránt szükségesek. Egyik sem elegendő önmagában ahhoz, hogy egy fiatalnak ne legyen súlyos hiányérzete, s a keletkezett űrt valamivel be kell töltenie.

 

Lili: Manapság a fiatalok nagy része félig egy online világban él, ahol a média, közösségi oldalak normái, influencerek és különböző hírportálok és honlapok mind-mind befolyásolják a gondolkodást. A csapból is sztárhírek folynak, azon versenyeznek a fiatalok, hogy kinek hány kedvelése, vagy követője van, stb. Ezek is a sikerességről és elismerésről szólnak, arról, hogy valaki fontos-e mások számára. Ezt nagyon könnyen össze lehet téveszteni a szeretettel. Online lehet látszatban élni, de a belső magányosság előbb-utóbb a felszínre tör.

 

• Megállapítható, hogy a mai kor fiataljai egy egészen sajátos kihívás előtt állnak, mely igen sok bölcsességet, akaraterőt és munkát igényel a részükről?

 

Lili: Úgy hiszem, minden kornak megvannak a saját kihívásai, hiszen a világ folyamatosan fejlődik, a generációk mindig újabb és újabb problémákkal találkoznak, mint felmenőik. Egy felgyorsult világban élünk, ahol szerintem az egyik legnagyobb kihívást az jelenti, hogy okosan tudjuk használni a technikai fejlődés adta lehetőségeket, tudjuk azt a társadalom és a saját hasznunkra fordítani, és tudjuk felismerni és kontroll alatt tartani a káros hatásokat. Ez valóban sok bölcsességet, tudatossàgot és akaraterőt igényel.

 

Zoltán: Csak csatlakozni tudok az imént megállapítottakhoz. Valóban az egyik legfontosabb dolog, hogy kitartó és szorgalmas munkával sikeresen megtaláljuk a számításainkat, s boldogulásunkat ahhoz, hogy tényleg méltó és minőségi életet éljünk, mellyel a világ számára mi is értéket teremtünk. Természetesen az ifjúsággal velejáró lendület és fejlődésre való készség mellett elengedhetetlen az a fajta bölcsesség, mellyel az idősebb nemzedék tud számunkra szolgálni, ehhez azonban nekik és nekünk, fiataloknak is be kell látnunk, hogy csak kölcsönös együttműködés és megértés révén tudunk előrébb jutni mindannyian. Csak prosperáló lehet, ha türelmesen és őszintén nyitunk egymás felé. Reméljük, a lehető legtöbben meg fogunk birkózni ezzel a kihívással!

 

M.M.