Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Isten mindenkinek szabadságot adott - a Mennyország és a pokol valósága

Isten az irgalmasság Istene, aki emberi szóval ki nem fejezhető, végtelen szeretettel szereti az embert. Jézus azért jött a világba, hogy megmutassa nekünk ezt a szeretetet. De Jézus a felelősségünkre is fölhívja a figyelmet. Az ember szabadsággal megáldott, értelmes lény, aki szabadon választhat amellett, hogy viszontszereti Istent, de el is szakíthatja magát Istentől és az Ő szeretetétől. A Szentírás tanusága szerint: „Szem nem látta, fül nem hallotta, emberi szív föl nem fogta, amit Isten azoknak készített, akik szeretik Őt.” (Kor 2,9). A Mennyország azoknak a boldog közössége, akik földi életüket már bevégezték, és most Isten örömében örök életnek örvendenek. A mennybejutottak Istenben élnek, de megőrzik, sőt itt találják meg valódi önazonosságukat. Ezért a Mennyország minden embernek a végső célja, hiszen mindenki boldogságra teremtetett. A Szentírás képekben beszél nekünk róla: élet, világosság, menyegzői lakoma, az ország bora, paradicsomkert stb. Ezekkel a képekkel is azt akarja kifejezni, hogy a Mennyország a legteljesebb boldogság állapota – az, ami után minden ember a szíve legmélyén szüntelenül vágyódik. Ez a vágyódás a végtelenbe mutat, s ez nem véletlen. Hiszen maga a Mennyország is túlhalad minden megértést és minden elképzelést. Csak akik már célba érkeztek, ők tudják, milyen is valójában a Mennyország, mert ők már úgy látják Istent, amint van, szemtől szembe, és „ragyogni fognak, mint a Nap” (Mt 13,43), és Krisztussal „uralkodni fognak örökkön-örökké” (Jel 22,5).

Az emberi felelősségre utalva a Bibliában az Úr Jézus több ízben, menny-es-pokol.jpgegyértelműen beszél a pokol létéről is és örök voltáról. Gyakran beszél a „tűzről, ami nem alszik ki, ahol sírás és fogcsikorgatás lesz”. Mert nem lehet részünk a Mennyországban, a szerető Isten nem erőlteti ránk magát, ha nem döntünk szabadon amellett, hogy Istent viszontszeretjük. Isten irántunk való szeretetének a legmeggyőzőbb kifejeződése és bizonyítéka az, hogy szabad akaratot adott nekünk, s így a legteljesebb szabadsággal rendelkezünk atekintetben, hogy elfogadjuk-e Őt, vagy sem. Többek között ezért sem bizonyítható Isten léte kényszerítő erővel az anyagvilágon belül. Ha földi életünkben megszűnne annak lehetősége, hogy Isten létét akár tagadni is tudjuk, akkor már nem beszélhetnénk arról, hogy minden kényszerítő körülmény nélkül, szabadon dönthetünk Isten mellett vagy ellen. De bárhogyan döntünk is, a tény az tény marad: Isten az, aki Van!! Ha halálunkkor nem fogadjuk be Isten irgalmas szeretetét, akkor a létből rekesztjük ki magunkat mindörökre, miközben személyként nem szűnünk meg létezni, ami borzalmas dolog. Isten és a mennybejutottak közösségéből való kirekesztődés, önmagunk kizárása az, amit a „kárhozat” és a „pokol” szavak jelölnek.

Voltak és vannak, akik úgy vélik, hogy valamennyiünk örök sorsa eleve eldöntött. Ez azonban súlyos tévedés. Az effajta elgondolás ellentmond Isten szeretetének és annak a méltóságnak, melyet minden egyes ember – szabadsága révén – magában hord. Isten nem rendel eleve senkit sem a kárhozatra, ahhoz az Istentől való tudatos elfordulás kell, és az abban végsőkig megmaradás. Isten, aki színtiszta szeretetből életre hívott bennünket, hogyan is kívánhatná bárkinek a vesztét?! Amikor Jézus a pokol létéről beszél, akkor nem fenyegetni akar, hanem figyelmeztet egy igazságra. És ebben is a szeretete nyilvánul meg, mert nem kendőzi el az igazságot, hanem kimondja azt.

Jézus, a megtestesült és emberré lett Isten, nem azért jött a világba, hogy elítélje, hanem hogy megmentse az örök életre. Ez rendkívül boldogító mindazok számára, akik vágynak a Mennyországra, az örök boldogságra. Minden elesésünkre, a legsúlyosabb bűnökre is van bocsánat, ha őszinte szívvel megbánjuk azokat, mert Isten irgalmassága összehasonlíthatatlanul nagyobb a világ összes bűnénél. Amit a Mennyország birtoklásával kapunk, az sokkal nagyobb érték, mintsem hogy Isten abból valakit is kizárjon a földön elkövetett bűnei miatt, föltéve, ha az ember őszinte bűnbánatot tart, azaz megnyitja szívét Isten és a Mennyország előtt.

A Mennyországba csak teljesen megtisztult állapotban lehet belépni. Kicsit úgy van ez, mint amikor belépünk egy házba. Sáros cipővel, koszos ruhában természetesen nem rontunk be a tiszta lakásba. Az előtér arra való, hogy ott „megtisztuljunk”, letegyük a szennyes holminkat. Azok az emberek, akik Isten barátságában halnak meg, de mégsem teljesen tisztán, haláluk után elszenvednek egy tisztulást, hogy elnyerjék a Mennyország örömébe való belépéshez szükséges szentséget. Ez az ideig tartó tisztulás, noha rendkívül fájdalmas is lehet, teljesen különbözik a kárhozottak büntetésétől.

feltamadas.jpgMinthogy Isten úgy alkotta meg az embert, hogy az test és lélek együtt, és az ember is így – a test és lélek egységében érzi magát teljesnek, az örökkévalóságban Isten megadja majd a romolhatatlan életet testünknek is. A halál után az emberi személy élete nem csak szellemi síkon, nem csak a lelkében folytatódik, de testben is föl fogunk támadni. Mert az ember test és lélek, nem csak evilági állapotában, de végső állapotában is. A föltámadásban mindenkinek része lesz: „Akkor előjönnek, akik jót cselekedtek, az élet föltámadására,akik pedig gonoszat cselekedtek, az ítélet föltámadására.” (Jn 5,29). A mennybejutottak számára a föltámadt test kiapadhatatlan öröm forrása, az elkárhozottak számára pedig örök gyötrelem forrása lesz.

Jézus Krisztus halálból való föltámadása jelzi és elővételezi számunkra a saját föltámadásunkat. Miként Jézus föltámadt és megdicsőült teste nincs alávetve a fizikai törvényeknek és a mulandóságnak, éppúgy majdan a mi föltámadt testünk sem lesz alávetve evilág törvényszerűségeinek és mulandóságának. Mi is föltámadunk majd, mint Jézus, Ővele, Őáltala.

                                                              

                                                                                                        ................

 

A történelem során, egyes emberek révén, látomások és jelenések formájában, Isten – kinek semmi sem lehetetlen – számos alkalommal engedett bepillantást az általunk láthatatlan valóságokba. A valamennyiünk életéért aggódó, emberszerető Isten nyilván azért teszi ezt, mert Ő nagyon jól tudja, mit jelent az ember számára az örökkévalóság. Mindent megtesz, nehogy valaki is közülünk elvesszen, mert Ő valóban a boldogságunkat akarja. Hallgassuk meg, miként számolnak be a medjugorjei látnokok a XX. század végén a túlvilági élményeikről: „A Paradicsom nagy, határtalan tér. Olyan fény van ott, ami nincs a földön. Sok embert láttunk, mind nagyon-nagyon boldogok. Énekelnek, táncolnak. Belülről ismerik egymást. Angyalok is vannak velük. ..A választottak boldogságát mi is éreztük, de nem tudunk róla beszélni, csak átéltük a szívünkben. ..A Paradicsom után a Szűzanya elvitt bennünket, hogy meglássuk a tisztítótüzet is. Nagyon sötét hely ez, majdnem semmit nem láttunk, mert szürke, vastag, hamuszínű füst van ott. Éreztük, hogy sokan vannak, de nem láttuk az arcokat a füst miatt. De hallhattuk az ott lévők nyöszörgését és kiáltását. Nagyon sokan vannak, és nagyon szenvednek. Mintha lökdösést hallottunk volna, az emberek összeütköztek. A Szűzanya azt mondta: „Nézzétek, hogy szenvednek ezek az emberek. Imáitokra várnak, hogy az égbe mehessenek!” A tisztítótűz után a Szűzanya megmutatta nekünk a poklot. Borzasztó hely! A közepén nagy tűz van, de ez a tűz nem olyan, mint amelyeket a földön ismerünk. Teljesen normális embereket láttunk,  olyanokat, mint amilyenekkel az utcán találkozunk, maguktól ugrottak be ebbe a tűzbe. Senki sem erőltette. Különböző mélységig hatoltak be. Amikor kiléptek belőle, vadállatokhoz hasonlítottak, - gyűlöletüket, lázadásukat és káromlásukat kiáltozva. Nehéz volt arra gondolnunk, hogy még emberi lények, annyira terheltek, torzak voltak. Elborzasztott minket a dolog, s nem értettük, mi történhetett ezekkel az emberekkel. Szerencsére a Szűzanya jelenléte megnyugtatott. Láttunk egy nagyon szép fiatal lányt, amint a tűzbe vetettepokol.jpg magát. Utána szörnyetegnek látszott. A Szűzanya megmagyarázta akkor, hogy mit láttunk, és azt mondta: „Ezek az emberek saját akaratukból mennek a pokolba. Ők választották, az ő elhatározásuk. Ne féljetek! Isten mindenkinek szabadságot ad. A földön mindenki dönthet Isten mellett vagy ellen. Egyesek a földön mindig mindent Isten ellen tesznek, akarata ellen, tudatosan. Ők megkezdik a poklot a saját szívükben. És amikor eljön a halál pillanata, ha nem tartanak bűnbánatot, akkor ugyanez a pokol folytatódik...A pokolnak nem lesz vége, azok, akik ott vannak, semmit nem akarnak kapni Istentől, szabadon választották azt, hogy örökre távol legyenek Tőle. ISTEN SENKIT SEM TUD ERŐSZAKOLNI, HOGY SZERESSE ŐT. Megmutattam nektek mindezt, hogy tudjátok, hogy mindez létezik, és hogy megmondjátok a többieknek.”