Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A torinói lepel

Ez a cikk arról a Torinóban őrzött, 1,10x4,36 méteres vászonkendőről szól, mely egy keresztrefeszítéssel kivégzett ember holttestének képét őrzi, és amit a keresztény hívek többsége mindig is Jézus temetési leplének tartott.

A lepel tisztelete a 19. század végéig a hagyományra támaszkodott. Mivel azonban mindig voltak kételkedők, akik azt állították, hogy a nagy becsben tartott keresztény ereklye tulajdonképpen csak egy hamisítvány, a múlt században pártatlan és kiváló tudósokból álló kutatócsoportok egy sor tudományos vizsgálatnak vetették alá, hogy lehetőség szerint kiderítsék, mi is az igazság a titokzatos szövettel kapcsolatban.

A leplen egy férfitest elülső és hátsó oldalának lenyomatszrű képmása látható, fejjel egymás felé fordulva, ami világosan mutatja, hogy a fekvő tetem alá helyezett hosszú kendőt a fej fölött visszahajtva fektették végig a testen. A képmás, mint a lepel világos alaptónusánál többé-kevésbé sötétebb, önmagában eléggé halvány és elmosódó foltok együttese jelenik meg.

                                                                             

                             lepel-3.jpg   

 

1898-ban egy torinói ügyvéd lefényképezte a szent leplet. Ekkor derült ki, hogy a kendőn lévő elmosódó foltok egy megdöbbentően tökéletes kép negatívját alkotják. A felfedezés talány elé állította a tudósokat:  hogyan keletkezhetett negatív kép egy darab vásznon, ráadásul akkor, amikor a negatív kép fogalmát még nem is ismerték. (A lepel minthacsak arra várt volna, hogy egyszer valaki lefényképezze.) Innentől kezdve a tudományos világ fokozott érdeklődéssel kezdte kutatni a torinói lepel titkát. A tudósok megállapították, hogy a leplen nyoma sincs bármiféle festékanyagnak. A képmást magának a kendő anyagának a felületén – és csakis a felületén – sárgásbarnára sötétedett len- és gyapotrostok alkotják. Mikroszkóp alatt tisztán látható, hogy a sárgásbarna szín nem hatolt be a fonalak rostjai közé, mint ahogyan a hajszálcsövesség törvényei szerint mindenféle festékanyagnak be kellett volna szívódnia. A festmény-teóriát megcáfoló további bizonyíték, hogy az 1532-es templomtűzben a lepel megpörkölődött részein sem változott meg a képmás színe, pedig, ha festve lenne, el kellett volna színeződnia, sőt különböző helyeken más-más módon és mértékben kellett volna megváltoztassa színét a felvitt festékanyag, mivel a tűz hője is különböző mértékben érte a kendő anyagát. Lám, milyen érdekes, hogy még a leplet fölfalni akaró tűz is értékes adatokat szolgáltat a képről!

1977-ben és 78-ban amerikai tudósok hosszasan vizsgálták a leplet. Legmegdöbbentőbb fölfedezésük az volt, hogy a lepel képmása háromdimenziós adatokat tartalmaz. Ez azt jelenti, hogy a képmást alkotó foltok világossága és sötétsége matematikailag kifejezhető összefüggésben van a test és a kendő távolságával. A pozitívra váltott képmás ott a legvilágosabb, ahol a test érintkezett a lepellel (orr, homlok, szemöldök), kevésbé világos, ahol nem érintkezett, de a távolság kicsi (orca, szemüregek), majd a távolság növekedésével egyre sötétebb. Ez egyszersmind bizonyíték arra nézve, hogy a képmást egy háromdimenziós test „alkotta”, de nem csak közvetlen érintkezés útján, mint azt sokáig egyesek lehetségesnek gondolták.

A két szem inkább egy alvó ember behunyt szemeire, mint egy halott mindig mélyen beesett szemeire hasonlít. A kutatás kiderítette, hogy a korabeli zsidó temetési szokásoknak megfelelően két pénzdarabot tettek a halott szemhéjára, melyek elfedik a képmás szemeinek beesettségét. Sőt, az egyik pénzérme köriratának egy részletét olvasható módon megtalálták a lepel jobb szem feletti részén. A Poncius Pilátus által bevezetett „lepton” nevű pénzérméről van szó, mely Krisztus után 29-től 32-ig volt forgalomban. Ezt a tényt figyelembe véve teljesen irreálisnak tűnik az elképzelés, hogy a lepel képmását – azzal a szándékkal, hogy azt eredetinek tüntesse fök – valaki a középkor folyamán festéssel állította elő. Honnan szerezte volna a korabeli kendőhöz a korabeli pénzérmét? És miért rejtette el úgy a „festményen”, hogy csak a lefényképezett lepel különleges nagyításain lehessen fölfedezni négy betűt? Számított rá, hogy párszáz év múlva föltalálják a fényképezést, a negatív lemezen betúkként megjelennek az eredetiben jellegtelen foltocskák,  és a becsapott világ eredetinek fogja gondolni a hamisítványt? Nemigen érdemes ezeken a kérdéseken spekulálni. A valóság elfogadása sokkal egyszerűbb, és kevesebb hitet igényel: a kendő Jézus halotti leple, amit az éremnyomok alapján lehetséges kormeghatározás is erőteljesen támogat.

 

                                 lepel-21.jpg                                                    lepel-22.jpg

             Az arc negatív képe, amint az magán a leplen látható.             A képmás pozitívja - Jézus minden jel szerint valódi arca!

 

Rendkívül beszédesek a képen látható vérnyomok. A vér valódiságát 1978-ban a New England Institute munkatársai állapították meg. A test mindkét oldalát tetőtől talpig sebek és egyes helyeken határozott körvonalú vérfoltok borítják. A sebek pontosan megegyeznek azokkal, amelyeket Jézus az evangéliumokban leírt szenvedéstörténet során elszenvedett. Sőt, egyes esetekben még pontosabb információval szolgálnak, mint a köztudottan szűkszavú evangéliumok.

A nagy kérdés: hogyan keletkezett a torinói lepel képmása? Már a múlt század 70-es éveiben egyre valószínűbbnek tűnt, hogy valamilyen égés hozta létre. Ezt a föltevést erősíti az a tény is, hogy az 1532. évi tűzvész égési foltjai feltűnő hasonlóságot mutatnak a képmást alkotó foltokkal. Fölvetődött a gondolat, hogy esetleg kipárolgás vagy valamilyen kémiai hatóanyagok eredménye a kép, de ezek a föltevések nem bizonyultak igaznak. Ebben ma már teljes az egyetértés a tudósok között. S ami szintén rendkívül figyelemre méltó, a lepel semmi nyomát nem mutatja annak, hogy levették volna a testről, mivel az alvadt vércsomók teljesen sértetlenek. A testnek tehát úgy kellett áthatolnia az anyagon, hogy ahhoz senki és semmi nem ért hozzá, azt nem mozdította el.

A Róma melletti Frascattiban található ENEA energiaügyi intézet tudósai a legújabb, öt éven át tartó kutatások 2011 decemberében megjelent záródokumentumában azt írják, hogy a torinói leplen az emberi test képmása valamilyen elektromágneses energia hirtelen robbanásának következtében alakult ki – olyan volt ez, mint egy erőteljes villanás, mely megégette a szövet külső szálait. A tudósok megállapították, hogy a képet létrehozó titokzatos villanásnak 34 billió watt erősségű vákuum-ultraibolya sugárzásnak kellett lennie. A jelenlegi műszerek segítségével csak pár milliárd watt erősségű vákuum-ultraibolya sugárzást tudunk létrehozni. Ebből egyszerűen levonhatjuk a következtetést: a modern tudomány nem képes olyan rajzolatot létrehozni, mint amilyen a torinói leplen megőrződött.

„Számunkra, tudósok számára, a leplen lévő lenyomat hamisítása nagyobb csoda lenne, mint Krisztus feltámadása – ez ugyanis azt jelentené, hogy a huszadik század tudománya fejletlenebb, mint a középkori hamisító képességei, ez pedig elképzelhetetlen állítás” – írták az amerikai tudósok a NASA űrkutató központból a lepel hosszú ideig tartó tanulmányozása után. Mások ezt mondák: „Mint tudósok, nem érvelhetünk a hit hipotéziseivel, de a torinói lepel esetében a hit tűnik a legracionálisabb lehetőségnek.”

                                                                                                 

                                             torino-3.jpg