Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Elfelejtett kincsünk - a Táti szigetek

2007. novemberi bejegyzés
 
 
Környékünk egyik igen értékes természeti kincse a táti szigetcsoport. A régiek még emlékezhetnek a szépen gondozott kaszálókra, a legelésző borjakra, a parti füzesekre, az égbeszökő nyárfaerdőkre. Hajdanán komp is közlekedett a táti Kis-Dunán. Ezen szállították a szénát és a fát. Az idősebbek arra is emlékezhetnek, hogy eleink itt a Táti szigeteken bányászták a házépítéshez szükséges agyagot. Sőt, hajdanán a Duna túloldaláról, Ebedről is átjártak a Táti szigetekre gazdálkodni. Sok ebedinek volt földje a szigeteken. Mára sajnos a táti szigetvilágról mintha elfeledkeztünk volna, az arculata is jócskán megváltozott. Úgy élünk itt a táti szigetek tőszomszédságában, mintha nem is létezne ez a nagyszerű természeti kincsünk. Pedig több mint 400 hektárnyi területről van szó (ez Tát belterületének közel kétszerese).

Ha egy pillantást vetünk a szigetcsoport történetére, látjuk, hogy noha többnyire mindig lakatlan volt (árterület révén), bizonyos mezőgazdasági jellegű tevékenységet már a régmúltban is folytattak rajta. Írásos nyomok őrzik annak emlékét, hogy már az 1800-as évek derekán a szigetek magasabban fekvő részeit rendszeresen kaszálták, időnként ridegtartásban szarvasmarhákat legeltettek, az erdőket tűzifanyerésre használták.

A táti szigetcsoport négy szigetből áll. A Körtvélyes-sziget nagy részét (négy kilométer hosszúságban és kb fél kilométer szélességben) ártéri kaszálórét borítja. Ennek a nagy kiterjedésű rétnek különösen gazdag az élővilága. A Nyáros- és a Táti-szigetre inkább az erdős területek a jellemzők. A két legkisebb sziget: a Csitri és a Turán.

tati-szigetek-kep.pngNagy László, a táti környezetvédő, aki a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóságánál a közmunkaprogram csoportvezetőjeként a felügyelete alá tartozó 4 fős brigáddal a Nyáros-sziget nagy részének gondozását, felügyeletét végzi, lapunknak elmondta, hogy a természetvédelem legfontosabb célja, hogy a szigeteken a mérsékelt tájgazdálkodás, az erdőművelés és kaszálás révén helyreálljon a szigetek természeti értékekben gazdag állapota. A nemzeti park dolgozói a közelmúltban 16 400 darab fát ültettek a területen, főleg fekete nyárfát, magyar kőrist és kocsányos tölgyet, mivel ezek a tájra jellemző, őshonos fajok. Sajnos az elmúlt évtizedekben kevés gondot fordítottak a szigetek élővilágának a megőrzésére. A 60-as 70-es években az erdő fokozott letermelése és mesterséges nemesnyár ültetvények telepítése folyt, a 80-as években pedig, a vízlépcsőrendszer megvalósításának keretében, a gátépítés mért igen nagy csapást a szigetcsoport természeti képére. Tudni kell, hogy a talaj mindennemű bolygatása nem csak a táj eredeti növényvilágát károsítja, hanem az ún. invazív (támadó) fajok megtelepedését, tömeges elszaporodását és özöngyommá válását is elősegíti. A Nagy László úr kíséretében tett rövid szigeti séta során magunk is meggyőződhettünk arról, mennyire nem tájba illő növényzet kezd elszaporodni azokon a területeken, ahol a földet megbolygatták. A Táti-szigetek növény- és állatvilága rendkívül gazdag, tati-szigetek-1.jpgami a viszonylagos érintetlenségnek, a zavartalan természeti folyamatoknak köszönhető. Számos védett faj is él itt. Csak madárból eddig több mint 240 faj jelenlétét mutatták ki. Itt talált élettérre többek között a feketególya, a rétisas, a kócsag. A gerincesek közül az őz, a szarvas, a vidra, a vaddisznó, a róka, a borz állandó vagy időszakos lakója a szigeteknek. Újabban az európai hód is megjelent. A táti horgászok elmondása szerint, háza éppen a kőgát és a sziget alkotta kis öbölben van, az egyik legforgalmasabb helyen. Nagy értékű a táj szitakötő állománya. Eddig huszonhét faj jelenlétét bizonyították. A vadállomány kezelése a Táti-sziget kivételével szintén a nemzeti park igazgatóságának a feladata. Nagy László szerint a vizivad teljes védelmével és élőhelyfejlesztéssel lehetőség lenne a mostaninál is több madarat a szigetre csalogatni, megőrizni.

Gyönyörűszép és külön említést érdemel a Körtvélyes-sziget rétje. A rétet ma is rendszeresen kaszálják, ami azért is fontos, mert így megőrizhető az őshonos növényzet sokszínűsége, a dús növényzethez pedig gazdag állatvilág társul. A Táti-sziget és a szomszédos Körtvélyes-sziget mára gyakorlatilag egybenőtt, mivel a hajdani, Csutrinak nevezett sebes folyású, kavicsos medrű Duna-ágat a 80-as évek gátépítése során betöltötték.

Nagy László elmondta, hogy a nemzeti park ún. tanösvények létrehozását tervezi a szigeteken. Ezek végigjárásával, túravezető kíséretében, teljeskörű képet lehetne kapni a szigetvilágról. Már ma is számos természetvédelmi területen létezik tanösvény. Legközelebb a Duna-Ipoly Nemzeti Park területén, az esztergomi Strázsa-hegy körül, ott, ahol a Duna-Ipoly Nemzeti Park bemutatóközpontja is van (ÖMV kúttal szembeni zöld színű ház).

Egyébként jelenleg a Táti-szigetet kivéve, valamennyi sziget túlnyomó része állami tulajdonban, a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság vagyonkezelésében van.

A Táti-sziget területének közel felét kárpótlási tulajdonosok, a többit részarány tulajdonosok birtokolják. Sajnos a Táti-sziget megfelelő gondozása így nem megoldott.

fenykep0102.jpgA Táti szigeteket természeti értékei kétségkívül érdemessé teszik a védelemre, amelyet remélhetőleg hamarosan törvényi keretekbe foglalnak.

A Duna szigetek száma az elmúlt két évszázad során jelentősen csökkent a folyamszabályozások során. A Dunában még megmaradt szárazulatok vegetációja a jelentős emberi használat ellenére, vízhez kötött jellegüknél fogva, viszonylag gyors regenerálódásra képes, alakulásukat a természetes folyamatok irányítják. Ez a tény természetvédelmi szempontból különösen is értékessé teszi a még megmaradt Duna szigeteket.

Ma sokan értetlenül állnak a természetvédelem előtt, nem igazán tudják „hova tenni”, ami nem csoda, hiszen hipermodern világunkban a természettel sem tudunk mit kezdeni. Valami nosztalgiaféle él bennünk a természetes dolgok iránt, de a természetet nem becsüljük, nem adjuk meg a természetnek kijáró tiszteletet.

Ebből az abnormális állapotból kell kiutat találni. Egy fontos kitörési pont lehet akár a rezervátumokat működtető természetvédelem is. Az emberiség előbb-utóbb vissza fog térni a természetközeli élethez, de előbb ki kell taposni az odavezető „tanösvényeket”.