Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A bűn tagadásának vonzásában

A liberalizmus eszméjének lényege a hagyományos értelemben vett bűnnek, mint valóságnak a negligálása. Az alapvető erkölcsi normák kinyilatkoztatott formáját, a  Tízparancsolatot jóformán tételesen tagadja és szegi meg – a szabadságjogokra hivatkozva.  Pellengérre állít szinte mindent, ami korábban a nyugati világban erénynek számított. Aki ma komolyan veszi a zsidó-keresztény normarendszert, a Tízparancsolatot, az a liberális felfogás szerint fejlődésellenes, bigott, retrográd stb.

Mindez az emberekben egy különleges, meghasonlott lelki állapotot eredményez. A legtöbben megpróbálnak alkalmazkodni a korszellemhez, mégis a szívük mélyén érzik annak abszurd voltát. A bűn tagadásának vonzásában élünk. El kellene hitetni magunkkal, hogy bűn nem létezik, az csak a régmúlt korok illúziója. Meg kellene magyarázni, hogy vétkezni lehetetlen, mert vétek nincs. Régen is csak az emberek kordában tartása végett beszéltek bűnről és riogattak az elkárhozás veszélyével. Ezt kellene most  a kor elvárásai szerint „felvilágosult” értelemmel megértenünk. Ezt kellene, de nem lehet. Mert kivitelezhetetlen. Mert képtelenség kiiktatni  gondolatainkból a bűn létezésének tudatát. Az ember szívébe ugyanis mélyen bele van vésve az igazság, és eszerint a bűnelkövetés, mint lehetőség, sajnos ott van az ember életében.

A liberális ideológia mélyén a „modern, tehát jó” gondolatiság áll. Lépten-nyomon azt a képzetet erősítik liberális ideológusaink, hogy ami modern, csak az hordozhat igazi értéket, sőt, a modernség már önmagában egyfajta minőségi garancia. Pedig ez így bizony nagyon nem igaz. A technika világában sem, az erkölcs terén meg végképp.  Az erkölcsi normák adottak, nem változnak és ennélfogva  nem is változtathatók. Senki által. Modernizálni, újítgatni az általános etika alapelveit értelmetlen és teljesen fölösleges. Megtartani az erkölcsi parancsokat az adott kor nehézségei közepette, ez az igazi kihívás minden ember számára.

Az erkölcsről folyó diskurzusok során úgy tűnik, mindinkább előtérbe kerül  a megbocsátás, az irgalmasság kérdése. Érdekes módon, a liberálisoknak is ez az egyik kedvenc témája, a bűnbocsánat, holott  a liberális erkölcstan a bűnt mint olyat, nem is ismeri, hiszen a liberális gondolat szerint ahány ember, annyi erkölcs, a bűnözés lehetősége tehát kizárt. (Mindenkinek jogában áll szabadon eldönteni, hogy milyen értékeket követ és azokból mit ültet át a valóságba.) Na de hagyjuk a liberalizmus zagyvaságait, ellentmondásait, ha csak felsorolni kellene azokat, akkor sem jutnánk a végére.  Tény, hogy a megbocsátás, az irgalom erény, mégpedig keresztény erény, kiváltképp, ha nem kötjük feltételekhez. Jól tesszük, ha gyakoroljuk. Mindazonáltal világosan látnunk kell, hogy az irgalmasság soha nem jelenthet bűnpártolást. Amikor megbocsátunk, akkor a személynek, az embertársunknak bocsátunk meg, őt magát helyezzük az irgalmunkba, és nem az általa elkövetett bűnt nézzük el és fogadjuk el. A bűnnek nincs létjogosultsága. Maga a megbocsátás aktusa is jelzi, hogy tudatában vagyunk a bűn létének, amit viszont elutasítunk. Mostanság sajnos sok a mellébeszélés ebben a vonatkozásban. Olyanok részéről is elhangoznak zavaros értelmű kijelentések, akiktől a legkevésbé várnánk ezt.

Nagy erők mozdultak meg a tradicionális erkölcsi értékek megdöntésére. A hadjárat központi eleme a bűn létének tagadása. Vagyis, az igazságnak olyan elementáris semmibe vétele, ami egy katasztrofális vereség képét vetíti elénk. Az erkölcsromboló hadjárat, amilyen nagy erőfitogtatással és pompával zajlik most, oly csúfosan és olyan hirtelen fog elbukni. A mi dolgunk a kitartás, a csendes küzdelem.