Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Milyen iskolára vágynak a gyerekek?

A legtöbb szülő nagyon kevés időt tölt a gyerekével. Ennek következtében az iskoláknak mára fölértékelődött a szerepe. Oktatás-nevelésről beszélünk, de valójában a nevelés-oktatás lenne a helyes megjelölés. A gyerekek sok esetben frusztráltak, bizonytalankodók, mert a családi háttér nem kielégítő. Ez természetesen a gyerekek magatartásán is tükröződik. Az iskola ugyan nem veheti át a család szerepét, de egy jó iskolai légkör sokat segíthet abban, hogy a gyerek magára találjon, önbizalmat nyerjen. Ha meghallgatják, szeretettel veszik körül, a „legelvadultabb”, „leghaszontalanabb” gyerekről is kiderülhet, hogy mennyi sok érték lappang benne. Fontos, hogy a pedagógus ismerje a lelki sérülések okát, és próbáljon valamelyest segíteni a problémákon. Sok-sok órán kívüli beszélgetésre, sok közös programra van szükség, mert ezek lehetőséget nyújtanak arra, hogy a gyermeket több oldalról is megismerjük.

természetesen ahhoz, hogy egy iskola tartós sikereket könyvelhessen el, elengedhetetlen a szülőkkel való jó együttműködés, ami mindenekelőtt azt kívánja meg, hogy a pedagógusok és a szülők céljai azonosak legyenek. Fontos, hogy a gyerekeket otthon ugyanazokra az értékekre neveljék, mint az iskolában. A jó szülő-tanár kapcsolat is csak úgy tud kialakulni, ha a célok, a főbb elvek tekintetében egyetértés van. Így tud az iskolai nevelőmunka ráépülni az otthonról hozottakra. Az iskola feladata ugyanis az, hogy kiegészítse azt, amit a gyerekek a családban erkölcsi értékek és tudás tekintetében kaptak.

iskolapadban.jpgA nevelői munka bizonyos fokú szigort is megkövetel, de a szigorúságnak sosem szabad erőszakoskodássá fajulnia. Ma nem ritka, hogy a gyerekek fegyelmezetlenségét kemény szigorral próbálják egyensúlyozni, de ez a szigor mintha pusztán önmagáért lenne. Nincs mögötte mélyebb nevelő szándék, elgondolás. Amikor a szigor fontosságáról beszélünk, és arról, hogy legyenek elvárások, nem téveszthetjük szem elől, hogy a nevelésben való következetesség az, ami szigorúságot igényel. És itt újra a gyerekekkel való törődés fontosságát kell hangsúlyozni, hiszen valamennyien tapasztalhattuk már, hogy csak akkor várhatunk el bizonyos dolgokat a gyerekeinktől, és akkor lehetünk szigorúak hozzájuk, ha nem sajnáljuk az időt a velük való foglalkozásra, beszélgetésre. Aki nem foglalkozik a gyerekével, annak semmi erkölcsi alapja sincs szigort alkalmazni gyerekével szemben. Ha viszont a gyerek látja, érzi, hogy lelki értelemben is törődnek vele, akkor nyitottá válik, megérti az összefüggéseket, megérti azt is, hogy helye van a szigorúságnak, és maga is egyre inkább következetességre törekszik. A fegyelem sosem legyen öncélú. A gyerekeket azért kell fegyelmezni, hogy önfegyelemre nevelődjenek. Tulajdonképpen a lelkük mélyén a gyerekek igénylik a szigorúságot, ha az nem csupán merev szabályok betartatását jelenti, hanem szeretettel párosuló gondoskodást.

Közös célról beszéltünk. Sokmindent érthetünk közös célon: tisztességre nevelést, a család megbecsülését, nemzeti értékeink ápolását, a hagyománytisztelet kiépítését, példaképek fölmutatását stb. Minden jóra irányuló nevelői munka végső célja azonban egy: a szeretet megvalósulása. S ez az, amire a gyerekek is tiszta szívükből vágynak. A gond akkor van, ha ezt a szeretetet nem kapják meg. Ha nem szánunk elég időt a gyerekeinkre, akkor a szeretetünket vonjuk meg tőlük. Az ilyen-olyan ajándékokkal, csecsebecsékkel nem sokra megyünk. Az üres szeretetpótlék a gyerekeknek sem kell.

Ha a nevelés-nevelődés során sikerül megteremtenünk a szeretet légkörét, akkor már nagyon egyszerű a dolgunk, mert csak a szeretet parancsának kell engedelmeskednünk, és minden menni fog. A követelmények teljesítése nem nehéz feladat annak, akit a Szeretet fölemelt.

(az összeállítást a környék tanáraival való beszélgetések inspirálták)