Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Megélni a hűséget

Miért is van annyi csődbe jutott házasság? Belénkbújt a hűtlenség ördöge? A mai világban különösképpen is nehéz hűnek maradni? Az életvitelünkkel van a baj? Ideges a világ, bennünket is szétzilál? Belefásultunk a "vidd el a gyereket az iskolába", "fizesd be a számlákat", "fáradt vagyok, beszéljük meg máskor" központú mindennapokba? Vagy netán a házastársak házasságon belüli pozícióharca a bűnös? A "majd én megmutatom, ki az úr a háznál" című színjáték? Vagy esetleg minket is hatalmába kerített a munkamánia, nem vagyunk már eléggé figyelmesek egymás iránt? A gyereknevelésben vallottunk kudarcot?
Sokminden lehet a kiváltó ok, de biztos, hogy a házasságok egyik legnagyobb ellensége az önzés. A házastársak önzése. Az, hogy nem igazán tudunk már lemondani, áldozatot hozni a másikért. Ez nem csak a tönkrement házasságokkal kapcsolatban mondható el, de a még működő, vagy látszólag működő házasságokon belül is komoly probléma. (Természetesen lényeges különbség van aközött a házastárs között, aki őszintén törekedett arra, hogy hű maradjon a házasság fogadalmához és igazságtalanul hagyták el, és aközött a fél között, aki saját súlyos hibájából egy házasságot tönkretesz.)
Sok fiatal érzi úgy, hogy semmi értelme az elköteleződésnek. Ott van előttük a rengeteg negatív példa: családon belüli veszekedések, válások, megoldatlan problémák tömkelege. A szülők sem mutatnak már igazán vonzó példát. Meg aztán a társkeresés sem olyan egyszerű dolog. Olyan világban élünk, mely látszólag nagyon sok lehetőséget kínál a találkozásra, valójában azonban nagyon keveset. Kiégtünk, felszínessé váltunk. Sokan tartós kapcsolatra már nem is képesek. 
Mi hát a megoldás? Vessük el a házasságnak még a gondolatát is? Tegyük magunkat úgymond függetlenné, szabaddá? Éljünk a kalandnak, a szenvedélyeinknek? Lehet, hogy valaki jó mókának tartja az ilyesmit, de egyszer keservesen csalódni fog, mert rádöbben, hogy elköteleződés és felelősségvállalás nélkül üres és céltalan az élete, s amit szabadságnak hitt, az minden, csak nem szabadság. 
Ne feledjük: egy folyó azért tud szabadon és vidáman hömpölyögni, mert medre van. Egy vonat azért képes célba érni, mert a vasúti pályán halad. Nem lehet szétrúgni a kereteket, és boldogan élni. 
Házasságban élni valóban nem könnyű. Különbözőek vagyunk, sokszor nehezen találjuk meg a közös hangot. De ez is arra int, hogy figyeljünk jobban a másikra, ne horgonyozzunk le a magunk igazságai mellett. Engednünk kell, hogy változzunk, alakuljunk. Ez is a házastársunk iránti nagyrabecsülésünk, szeretetünk jele. A házasság minden szempontból keményen próbára teszi az embert, megbolygatja a lélek mélyrétegeit, de éppen ez ad neki értéket.   
Lássunk tisztán. A házasság egyáltalán nem egy elavult intézmény, ahogy azt a kor divatos felfogása sugallja. Aki házasságot köt, vállalja nem csak a szerelmet, amit érez, de a leendő házastársát is, az ő egész lényét, és vállalja - feltételek nélkül - azt az utat, melyet a házastársa mellett végig kell majd járnia. A házasság az az együttélési forma, melyben a férfi és a nő - az emberi méltóságot tiszteletben tartva - életre szóló hűséget esküszik egymásnak. A házasság küzdelmekkel jár, de tartós, mély örömök forrása is. 
Üdvözlendő, hogy a nemek kapcsolatában az érzelmekre tevődött a hangsúly, hiszen ez is lehetőséget ad arra, hogy eljussunk egy megtisztultabb, igazabb életre, mindazonáltal, nem feledkezhetünk meg arról, hogy házasságot alapvetően nem azért kötünk, mert szerelmesek vagyunk, kez-a-kezben-1.jpghanem mert akarjuk a házasságot. 

A házasságkötő teremben sem azt kérdezik tőlünk, hogy szerelmesek vagyunk-e, hanem azt, hogy akarunk-e házasságra lépni. A házasságkötéskor kimondott igen, a házasság akarása kell hogy elkísérjen bennünket az életünk során. Akkor is, amikor nagyon nehéz a hűség. A szerelmünk is csak így fog tudni kiteljesedni. Ha hűségesek maradunk.

A hűség döntés kérdése: akarom, vagy nem akarom.