Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Az élet a fogantatással kezdődik

Ma már nem kétséges, hogy a magzatelhajtás valójában emberölés. A tudomány egyértelműen állítja, hogy az emberi élet a fogantatással kezdődik. A jog mégsem hajlandó figyelembe venni a tudománynak ezt a megállapítását.

 

                                                              magzat-1.jpg

 

                 

A mai jogalkotás látszólag kifinomult jogérzékről tanuskodik, valójában azonban a legdurvább jogsértésnek ad teret. Ha valaki garázdaságot követ el vagy ha bántalmaz egy háziállatot, azért törvény elé állítható, viszont semmiféle felelősségre-vonással nem kell számolnia az abortuszt elkövetőnek, holott az ilyen személy előre megfontolt, tudatos emberölést visz végbe. Dokumentumfilmek tanusítják, hogy a magzateltávolítás során a magzat védekezik; kezével, lábával megpróbál ellenállni a gyilkos eszközöknek, tehát pontosan tudja, hogy mi történik vele. Mint ahogy a műtétet végző orvos, a műtéten áteső anya és a műtétbe beleegyező apa is pontosan tudja, hogy mi történik. Megöljük a legvédtelenebbeket, akiknek a hangja nem hallik messzire, akiknek egyetlen bűnük, hogy nemkívánatosak a hozzátartozóik számára. Innentől kezdve pedig jogról beszélni: alakoskodás.

Az abortuszok nagyon kicsi hányada olyan, amikor veszélyeztetett terhesség esete állt fenn. Az abortuszok túlnyomó többsége azért történik, mert az anya nem akarja megszülni a gyereket, jóllehet megszülhetné látható kockázatok nélkül.

Az abortuszpártiak a nők jogaira hivatkoznak, mert ma az a nézet uralkodik, hogy az én testem az én tulajdonom, és azt teszek vele és mindazzal, ami benne van, amit akarok, - arról viszont megfeledkeznek, hogy a megfogant gyermek teste már messze nem az én testem, és nem tehetek vele bármit.

Az orvosi statisztikák szerint Magyarországon naponta száznál több magzati életkorát élő embert gyilkolunk meg, – évente közel 40 000 (negyvenezer) magzatot (ez a szám nem tartalmazza az ún. sürgősségi abortuszok számát), - és erről hallgat a média, hallgatnak az emberek, mintha mi sem történne. Pedig nem csak az elpusztított gyermekéletek kiáltanak az égbe, de azok a szerencsétlen anyák is, akik ilyen-olyan okból abortáltak, áldozatául esnek cselekedetüknek. Mert ma már az is tagadhatatlan tény, hogy az abortuszon átesett nők súlyos poszttraumás állapotba kerülnek, testileg-lelkileg beteggé lesznek. Sajnos erről is mélyen hallgat a közvélemény. Egy abortusz borzalmas tett, amit nem lehet csak úgy megúszni. Egészen pontosan: a művi vetélés Isten elleni önkényes és kihívó cselekmény.

Orvosok állítják, hogy a legtöbb nő, aki úgy dönt, hogy elveteti gyermekét, nem kap megfelelő támogatást a környezetétől, vagy fél valamitől. Egy nő nem szívesen veti alá magát egy ilyen beavatkozásnak. Sokkal több segítségre és gondosságra lenne szükség a férfi társadalom részéről is.

Legfőbb ideje, hogy hangosan kimondjuk, és újra és újra elmondjuk, amit sajnos az elmúlt évtizedekben tendenciózusan elhallgattak, hogy a művi magzatelhajtás gyilkosság, ezért a jog, ha valóban az élet védelmét szolgálja, nem tolerálhatja azt. Hasonló megfontolásból érdemes egyébként a mesterséges megtermékenyítés jelenlegi gyakorlatának jogosságán is elgondolkodni, hiszen mesterséges körülmények között  pluszmegfoganások is történnek, s az így világra jött embriókat vagy lefagyasztják, vagy kísérleti célokra használják, vagy azonnal elpusztítják.

Magyarországon az érvényes jogi szabályozás értelmében a magzaton a 12. hétig minden további nélkül végezhető abortusz. Ha az abortált gyermekek megszületnének, akkor Magyarország népességét nem a fogyás, hanem enyhe népességgyarapodás jellemezné - egyrészt, másrészt pedig nem kellene szembenézni azzal a lelki tehertétellel, amit a tömegével végzett abortuszok jelentenek.

 

 

 magzat.jpg 

 

Az éppenhogy világra született gyermek vajon miben különbözik az öt perccel korábbi önmagától, attól a gyermektől, aki öt perccel korábban még az édesanyja hasában volt? Semmiben! Ugyanarról az emberről van szó. S az anyja méhét éppen elhagyni készülő gyermek vajon miben különbözik attól a gyermektől, akit egy nap, két nap, vagy egy hét választ el a világrajövetel pillanatától? Nem sok mindenben. Egyik is másik is, kifejlett szervekkel bír, él, táplálkozik, mozog, reagál, és az anyaméh biztonságát élvezi. S a nyolc hónapos magzat miben különbözik a tizenkét hetes magzattól? A testi fejlettség szintje az, ami megkülönbözteti őket. Egyébként a tizenkét hetes magzat is él, táplálkozik, mozog, reagál. S a tizenkét hetes magzat vajon miben különbözik az éppen megfogant magzattól? A testi fejlettség szintje az, ami megkülönbözteti őket. Az éppen megfogant magzat is él, táplálkozik, mozog, reagál. A fejlődés folyamata tehát folyamatos, szintről szintre haladó, attól a pillanattól kezdve, hogy a folyamat elindult, azaz a fogantatás pillanatától.

Az emberi magzat fejlődésében nincs olyan ugrás, ami arra engedne következtetni, hogy a magzat egy bizonyos szint elérése előtt még nem volt emberi lény, s csak ennek a szintnek az elérése után vált azzá. A magzat élete ott kezdődik, ahol a fejlődés kezdődik, a fejlődés pedig a fogantatással kezdődik.