Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Rólunk szól 2017-2018

- 2018 -

 

Megragadni a pillanatot

/interjú Karsai Tiborral/

 

A táti születésű Karsai Tibor, több irodalmi csoport tagja, karsai-tibor.jpg10 éve jelentet meg  verseket. Versei felkeltették mind az irodalmi körök, mind a "laikus" olvasótábor figyelmét. Saját bevallása szerint, merész vállalkozásba fogott, hiszen egy gondolat lírai megfogalmazása kockázatos; - lehet telitalálat, de a banalitás felé is el lehet csúszni.
Egy szép vers felüdíti a lelket. Elmond valamit abból, ami a hétköznapok során kimondatlanul marad.
Karsai Tiborral beszélgetünk költészetéről.

 

Megismerhető egy költő a versei alapján?
- Mint ember, teljes egészében nem ismerhető meg, viszont az egyedisége és a stílusa felismerhetővé teszi. Van egy adott állapot, egy pillanat, amit igyekszik megragadni és kifejezni a maga stílusával, és ezáltal sokmindent elmond önmagáról is.

 

A stílus maga az ember?
- Nem teljesen, de a stílus sokat elárul.

 

Tulajdonképpen mi a vers? Hogyan lehetne definiálni?
- Önkifejeződés és kommunikáció. Azért említem ez utóbbit, mert amikor a vers az olvasó elé kerül, akkor az gondolatokat ébreszt, képeket és érzéseket vált ki az olvasóban, és létrejön a kommunikáció, mégpedig egy csodálatos kommunikáció, melynek során a lélek találkozik a lélekkel. A verset olvasva a vers sorainak hatására képeket alakítunk ki magunkban, amelyek a lehető legtökéletesebb kommunikáció eszközévé válnak.

 

Verseidben visszatérő motívum a természet, a természettel való szimbiózis, sőt úgy állítod elénk a bennünket körülvevő természetet, mint az emberiség nagy tanítómesterét.
- Szó szerint így van. Számomra a Föld nevű bolygó egy érző tudattal bíró élőlény.Mi csak vendégek vagyunk rajta. A természet nap mint nap festi önmagát, miközben harmóniára és alázatra tanít minket. Nem vagyunk képesek a nagy egészet átlátni, de ha kiülünk pl. egy patakpartra, a körülöttünk lévő 2m2-nyi területen is lenyűgözően gazdag sokféleséget fogunk tapasztalni. És tulajdonléppen már ebben a 2 m2-myi biodiverzitásban is minden ott van. A természet csodáját látva rá kell ébredjünk arra, hogy mi emberek felelősséggel kell részt vegyünk mindebben. A természetet meg kell óvni.

 

Verseidből kicseng a vágyakozás egy jobb világ iránt. Egyik versedben ezt írod: „Vágyom mindig a jót remélve, nint az a tengerész, kinek a víz a lét, ámde a föld örök szerelme...az vagyok, ki a sodrásban vétkez, és veti hitét a reménynek..”  Beteljesedik egyszer ez a vágy?
- Remélem és hiszem, hogy igen. Ha nem érezném ezt, akkor nem lennék őszinte. Hazugságokat állítanék, a hazugságok pedig elbuknak. A verseimben is őszinteségre törekszem és az igazság kimondására. Igazából ez az, ami széppé tesz egy verset is, szerintem, és nem önmagában a forma. A természetre azért is érdemes odafigyelni, mert a természetben nincs semmi hazugság.

 

Említetted, hogy költőként a pillanatokat próbálod megragadni. Elképzelhetjük ezt úgy, mint egy pillangónak a megfogását a virágos réten?
- A gondolat is gyorsan elszáll, akárcsak a pillangó, ezért le kell rá gyorsan csapni. Nem szabad hagyni elszállni a gondolatot. A gondolkodásnak és az írásnak egyidőben kell zajlania. Ha jó a kezdés, a vers önmagát írja.

 

Mennyi idő alatt születik meg egy vers?
- Általában 10-20 perc alatt, előtte azonban a legtöbb esetben hetekig, hónapokig hordozom magamban a vers alapját képező gondolatot. A versnek a papírra vetése már csak a legutolsó fázisa a vers világra jövetelének.  Másnap még egyszer átnézem a leírtakat, ilyenkor már inkább az olvasó szemével, és belejavítok, ha szükségesnek látom, de túl sokat már nem szabad változtatni az eredeti szövegen.

 

Mondják, hogy keveset olvasunk szépirodalmat, pláne verseket. Valóban ez lenne a helyzet?
- Többet kellene, de szerencsére az elmúlt 4-5 évben egyre több fiatal olvas és kezd el maga is alkotni, az olvasmányai hatására is. Ez az egész az önkifejeződésről szól, amire a fiataloknak van igényük.

 

 

 

Karsai Tibor:


A művész szeme...

 

Meggyötört éjek és átizzadt
hajnalok, vajon hol és ki vagyok?
Álmok sűrű ködében tapogatva,
botladozva, olykor térdre rogyva
bolyongok, nem is hiszem el
sokadjára, hogy még itt vagyok.

Láttam, amit a szemeim engedtek,
és tudtam, mindig több - a látványtól
teljesebb az egész, a minden, az élet,
ahol csakis vendégként láthatom
magamat, és tisztelettel köszönök be
minden teremtett lénynek, remélve
az örök, bonthatatlan egységet.

Nincsen más, csakis a lélek szeme,
mi átenged minden látott képet,
nem hisz varázslatban, hamis,
mutatott képben, szűrőjén
nem hatolhat át más, csak a tiszta,
áhított, felszabadító lét együtt
Megélése...

 

 

Sodrásban...

 

Ülök a folyónál szemeim tapintják a vizet
szalad előttem, s ki tudja mit görget.
Felszínén a nap fénye csillanva illan el,
mi az imént még itt volt tova tűnik el.

Elragad a folyam arctalan hatalma,
vízcseppek gördülnek összekapaszkodva!
Sodrukba ha olykor vendég érkezik,
a habok várják kitárt karjaikkal.

Tiszteletet parancsoló természeti erő,
hosszú útján csendesen teremtő!
Medrében a víz lényei eltakarva,
sodortatva nem bánják a múló időt.

Indulnom kell telve megújult erővel,
felállva fejet hajtva köszönök el.
Emberi létem zúgó sodrában érzem,
látván a folyót mire kell figyelnem!

 

Karsai Tibor

 

 

 

Nyári sport- és szabadidő tábor Táton

 

Ez év júliusában a Duna Gerecse Kerékpáros és Szabadidősport Egyesület szervezésében egy hetes sport és szabadidő tábort rendeztek táti gyerekek számára. A helyszín a táti sportpálya volt. A gyerekek játékos formában ismerkedhettek meg néhány sportággal: labdarúgás, röplabda, kézilabda, kosárlabda, ping-pong. Sor- és váltóversenyeket tartottak. Nem hiányoztak a mókás játékok sem, amit a gyerekek nagyon élveztek.  A táborozók egy kiránduláson is részt vehettek a mogyorósi kőszikla környékén, ahol izgalmas számháború zajlott és egy nem kevésbé izgalmas bátorságpróba. Ez alkalommal a gyerekek nem csak bátorságról, de kiváló problémamegoldó képességről is  bizonyságot tettek. 
A résztvevőket oklevéllel jutalmazták a tábor végén, kiemelve, ki miben jeleskedett.
A szervezők az egyhetes tábor során igyekeztek a gyerekeket a szabad idő hasznos eltöltésére ösztönözni, nevelni,  megismertetni a fiatalokkal a sportolás szépségét. A gyerekek felügyeletének megszervezésével a szülőket is segítették. 
A napi étkezések az Öreg halász étteremben zajlottak. 
A munkában részt vettek: Pivók Krisztina, Csillag Csaba, Csillag Gyula és Bogárdi János. 

 

img_20180629_122455.jpgimg_20180627_100901.jpgping-pong.jpg

 

 

 

 

 

- 2017 -

 

 

"Sokkal fontosabb, hogy béke legyen a családban, mint hogy nekem legyen igazam"

 

szaboek.jpegSzabó István és családja Tát-Újtelepen lakik, az Ifjúság utca és a Bécsi út közötti soron. Szép új házak sorakoznak itt, Tát egyik ékessége a terület. Nemcsak a helyiek gyönyörűségére szolgál a bécsi úti házsor, de a városon átutazóknak is szép látványt nyújt. 
A kapuhoz érve egy éberen őrködő német juhászkutyára leszek figyelmes. Az órámra pillantok, megállapítom, hogy a megbeszélt időponthoz képest jó negyed órát késtem, talán nem veszik zokon. A házőrző elém siet, rámmereszti vizslató szemét, de az élénk farkcsóválás elárulja, hogy a kutya békés szándékú. Sőt, néhány röpke pillanat után már látom, hogy kifejezetten barátságos. Bizonyára szépen bánnak vele a háziak – állapítom meg magamban, de ekkor már jön is a házigazda. Ajtót nyit, üdvözöljük egymást, bemegyünk a házba.
A kinti fogcsikorgató hideg után jólesik a lakás melege. Az ebédlőben ízlésesen terített asztal fogad. Üvegkancsóban Rózsahegyi-féle vörösbor, mellette házipálinka, aprósütemények. Körbeüljük az asztalt, mindenki jelen van, férj, feleség s a két fiúgyermek, Norbert és Tamás. Teréz, az édesanya még lábadozik a náthából. (István állítja, hogy őt a saját készítésű pálinka óvta meg a betegségtől.)
Hamar kiderül, hogy a család életében fontos helyet foglal el a természetes életmódra való törekvés. Az udvar minden évben be van ültetve veteményekkel. A főkertész a kisebbik fiú, Tamás, aki a kertészkedés szeretetét minden bizonnyal anyai nagyapjától örökölte. Zöldségféléket jóformán nem is vásárol a család, szinte mindent megtermelnek helyben. Nyáron a termésbetakarítás és a télirevaló elkészítése családi programnak is kiváló. 
István, amikor az időjárás megengedi, kerékpárral megy a munkahelyére, a lábatlani Vasbeton zrt-be, ahol raktárvezetőként dolgozik, de munka után, hétvégéken kikapcsolódás gyanánt gyakran az egész család bicikliháton túrázgat a környéken. Számítógép-centrikus világunkban a testmozgásra is időt kell szánni. 
István naponta meglátogatja idős szüleit, munka után az első útja hozzájuk vezet.
A fiúk már nagykorúak. A szülők örömmel mesélik, hogy gyerekeikkel soha sem voltak különösebb problémák, még a kamaszkor környékén sem. István szerint ez azért van, mert hagyták a gyerekeiket kibontakozni, nem akadályozták őket, inkább segítették az elképzeléseik megvalósításában, bár ez olykor nem kevés anyagi ráfordítással is járt. Önállóságra nevelték őket, és ez mára szemmel láthatóan megtérült. Az édesanya, az elhangzottakhoz csatlakozva, elmondja, hogy ő szinte észre sem vette, hogy a fiai kamaszodnak. Mindig őszinte hangon tudtak beszélni. Napi szinten figyelték a gyerekek szellemi fejlődését. A fiúk mindig elmeséléték az aznapi eseményeket, ha rosszat csináltak, azt is. Volt egy egyezség az apa és a fiai között. István megígérte a fiúknak, hogy ha tőlük tudja meg, hogy valami rosszat tettek, akkor nem lesz büntetés, de ha mástól hallja, akkor igen.  Jól bevált a módszer, büntetni jóformán nem is kellett a gyerekeket. 
Norbert a 4 éves gimnáziumot 3 év alatt végezte el. A második év után önként vállalkozott arra, hogy  előrehozott osztályozó vizsgákat tesz a következő év tananyagából, és miután a vizsgákat a nyár folyamán sikerrel letette, felvételt nyert a 4. osztályba, átugorva egy évet. Norbert jelenleg a BME Villamosmérnöki Karának utolsó éves hallgatója, a tanulás mellett állandó munkát is vállal.
Szabóék, mint ők maguk is mondják, egy átlagos család. Átlagos, vagyis ők is úgy élik az életüket, mint legtöbben. Persze a Szabó családban is vannak specifikumok, mint minden „átlagos családban”. Nem abban az értelemben, hogy internetet felrobbantó bombahíreket lehetne közölni róluk (ilyen szándéka ennek az újságnak nincs is), de abban az értelemben mindenképpen, hogy bizonyos dolgokat sajátos módon oldanak meg, hiszen minden családtag egy egyéniség, az egyéniségünk pedig óhatatlanul rányomja bélyegét a családi életre. Ez egy olyan tény, amit alázattal el kell fogadnia a család minden tagjának. (István nem is csinál gondot abból, ha a fiai másképp látnak dolgokat, mint ő, elfogadja véleményüket. Azzal is tisztában van, hogy ő maga sem tévedhetetlen, hibáit  vállalja a gyerekei előtt is.)
Az ellentétek vonzzák egymást, ez igaz egy házasságban is. Amiben az egyik fél erős, abban támogatja a másikat, és fordítva. István és Teréz is más-más természetűek, de éppen ez az, ami stabillá tudja tenni a kapcsolatot. Ami lényeges, hogy a célok azonosak legyenek. Teréz nem titkolja, hogy háziasszonyként a legfontosabb feladatának tekinti a meleg, családias légkör megteremtését. Örül a vendégeknek és úgy látja, hogy a vendégek is jól érzik magukat náluk. Névnapokon, születésnapokon, karácsonykor, amikor összejön a tágabb család, nagyon jó hangulatban telik az együttlét. 
Szoktatok-e veszekedni? – kérdezem.  
Ritkán van konfliktus, az sem tart sokáig – mondja István. – Ha van nézeteltérés, az még aznap megoldódik. Nem kell mindent szóvá tenni, ha valami nem tetszik. Sokkal fontosabb, hogy béke legyen a családban, mint hogy nekem legyen igazam. És az is tény, hogy nem kell sülve-főve együtt lenni. Legyen az embernek hobbija, saját szórakozása is.
A másik jó tulajdonságait nézem, nem a rosszat – folytatja a gondolatot a feleség . – A rossz tulajdonságokat kompenzálják a jó tulajdonságok. A jóra kell figyelni, és akkor a gondok is sokkal könnyebben megoldódnak. 
Jó hallani ezeket a bölcsességeket. Ismerős dolgok ezek, mégis sokszor mintha megfeledkeznénk róluk. Vagy csak a lelki erőnek vagyunk híján, ezért nem tartjuk magunkat az egyébként jól ismert igazságokhoz? A mindennapjainkban tapasztalható nagyfokú idegesség bizonyára csökkenne, ha a családban, munkahelyen, és más életszituációkban a fentiek szellemében cselekednénk. 
István hozzáteszi: „Túl nagy vágyaink, nagyratörő céljaink nincsenek. Ez is a békességet szolgálja. Amit egy átlag ember megkívánhat magának, az megvan. Most már inkább azt figyeljük, hogyan nőnek a gyerekek, merre visz az útjuk.”
Örülök, hogy a Szabó család vendége lehettem, és közelebbről megismerhettem a családot. Úgy gondolom, életvitelük, életszemléletük mindannyiunk számára okulásul szolgálhat. Nem vagyunk persze egyformák, ahány család, annyi féle, de a leküzdendő nehézségek mindenütt nagyon hasonlóak, van tehát mit tanulnunk egymástól. És ami talán a legmeghatóbb volt számomra: érezhető volt, hogy István és Teréz szeretik egymást. 28 év házasság után is. Nem mondták, csak látszott. Elmenőben is a vendéglátóim néhány megszívlelendő gondolata járt a fejemben. 

 

Milinszki M.