Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Rólunk szól 2017-2018

- 2018 -

 

Nyári sport- és szabadidő tábor Táton

 

Ez év júliusában a Duna Gerecse Kerékpáros és Szabadidősport Egyesület szervezésében egy hetes sport és szabadidő tábort rendeztek táti gyerekek számára. A helyszín a táti sportpálya volt. A gyerekek játékos formában ismerkedhettek meg néhány sportággal: labdarúgás, röplabda, kézilabda, kosárlabda, ping-pong. Sor- és váltóversenyeket tartottak. Nem hiányoztak a mókás játékok sem, amit a gyerekek nagyon élveztek.  A táborozók egy kiránduláson is részt vehettek a mogyorósi kőszikla környékén, ahol izgalmas számháború zajlott és egy nem kevésbé izgalmas bátorságpróba. Ez alkalommal a gyerekek nem csak bátorságról, de kiváló problémamegoldó képességről is  bizonyságot tettek. 
A résztvevőket oklevéllel jutalmazták a tábor végén, kiemelve, ki miben jeleskedett.
A szervezők az egyhetes tábor során igyekeztek a gyerekeket a szabad idő hasznos eltöltésére ösztönözni, nevelni,  megismertetni a fiatalokkal a sportolás szépségét. A gyerekek felügyeletének megszervezésével a szülőket is segítették. 
A napi étkezések az Öreg halász étteremben zajlottak. 
A munkában részt vettek: Pivók Krisztina, Csillag Csaba, Csillag Gyula és Bogárdi János. 

 

img_20180629_122455.jpgimg_20180627_100901.jpgping-pong.jpg

 

 

 

 

 

- 2017 -

 

 

"Sokkal fontosabb, hogy béke legyen a családban, mint hogy nekem legyen igazam"

 

szaboek.jpegSzabó István és családja Tát-Újtelepen lakik, az Ifjúság utca és a Bécsi út közötti soron. Szép új házak sorakoznak itt, Tát egyik ékessége a terület. Nemcsak a helyiek gyönyörűségére szolgál a bécsi úti házsor, de a városon átutazóknak is szép látványt nyújt. 
A kapuhoz érve egy éberen őrködő német juhászkutyára leszek figyelmes. Az órámra pillantok, megállapítom, hogy a megbeszélt időponthoz képest jó negyed órát késtem, talán nem veszik zokon. A házőrző elém siet, rámmereszti vizslató szemét, de az élénk farkcsóválás elárulja, hogy a kutya békés szándékú. Sőt, néhány röpke pillanat után már látom, hogy kifejezetten barátságos. Bizonyára szépen bánnak vele a háziak – állapítom meg magamban, de ekkor már jön is a házigazda. Ajtót nyit, üdvözöljük egymást, bemegyünk a házba.
A kinti fogcsikorgató hideg után jólesik a lakás melege. Az ebédlőben ízlésesen terített asztal fogad. Üvegkancsóban Rózsahegyi-féle vörösbor, mellette házipálinka, aprósütemények. Körbeüljük az asztalt, mindenki jelen van, férj, feleség s a két fiúgyermek, Norbert és Tamás. Teréz, az édesanya még lábadozik a náthából. (István állítja, hogy őt a saját készítésű pálinka óvta meg a betegségtől.)
Hamar kiderül, hogy a család életében fontos helyet foglal el a természetes életmódra való törekvés. Az udvar minden évben be van ültetve veteményekkel. A főkertész a kisebbik fiú, Tamás, aki a kertészkedés szeretetét minden bizonnyal anyai nagyapjától örökölte. Zöldségféléket jóformán nem is vásárol a család, szinte mindent megtermelnek helyben. Nyáron a termésbetakarítás és a télirevaló elkészítése családi programnak is kiváló. 
István, amikor az időjárás megengedi, kerékpárral megy a munkahelyére, a lábatlani Vasbeton zrt-be, ahol raktárvezetőként dolgozik, de munka után, hétvégéken kikapcsolódás gyanánt gyakran az egész család bicikliháton túrázgat a környéken. Számítógép-centrikus világunkban a testmozgásra is időt kell szánni. 
István naponta meglátogatja idős szüleit, munka után az első útja hozzájuk vezet.
A fiúk már nagykorúak. A szülők örömmel mesélik, hogy gyerekeikkel soha sem voltak különösebb problémák, még a kamaszkor környékén sem. István szerint ez azért van, mert hagyták a gyerekeiket kibontakozni, nem akadályozták őket, inkább segítették az elképzeléseik megvalósításában, bár ez olykor nem kevés anyagi ráfordítással is járt. Önállóságra nevelték őket, és ez mára szemmel láthatóan megtérült. Az édesanya, az elhangzottakhoz csatlakozva, elmondja, hogy ő szinte észre sem vette, hogy a fiai kamaszodnak. Mindig őszinte hangon tudtak beszélni. Napi szinten figyelték a gyerekek szellemi fejlődését. A fiúk mindig elmeséléték az aznapi eseményeket, ha rosszat csináltak, azt is. Volt egy egyezség az apa és a fiai között. István megígérte a fiúknak, hogy ha tőlük tudja meg, hogy valami rosszat tettek, akkor nem lesz büntetés, de ha mástól hallja, akkor igen.  Jól bevált a módszer, büntetni jóformán nem is kellett a gyerekeket. 
Norbert a 4 éves gimnáziumot 3 év alatt végezte el. A második év után önként vállalkozott arra, hogy  előrehozott osztályozó vizsgákat tesz a következő év tananyagából, és miután a vizsgákat a nyár folyamán sikerrel letette, felvételt nyert a 4. osztályba, átugorva egy évet. Norbert jelenleg a BME Villamosmérnöki Karának utolsó éves hallgatója, a tanulás mellett állandó munkát is vállal.
Szabóék, mint ők maguk is mondják, egy átlagos család. Átlagos, vagyis ők is úgy élik az életüket, mint legtöbben. Persze a Szabó családban is vannak specifikumok, mint minden „átlagos családban”. Nem abban az értelemben, hogy internetet felrobbantó bombahíreket lehetne közölni róluk (ilyen szándéka ennek az újságnak nincs is), de abban az értelemben mindenképpen, hogy bizonyos dolgokat sajátos módon oldanak meg, hiszen minden családtag egy egyéniség, az egyéniségünk pedig óhatatlanul rányomja bélyegét a családi életre. Ez egy olyan tény, amit alázattal el kell fogadnia a család minden tagjának. (István nem is csinál gondot abból, ha a fiai másképp látnak dolgokat, mint ő, elfogadja véleményüket. Azzal is tisztában van, hogy ő maga sem tévedhetetlen, hibáit  vállalja a gyerekei előtt is.)
Az ellentétek vonzzák egymást, ez igaz egy házasságban is. Amiben az egyik fél erős, abban támogatja a másikat, és fordítva. István és Teréz is más-más természetűek, de éppen ez az, ami stabillá tudja tenni a kapcsolatot. Ami lényeges, hogy a célok azonosak legyenek. Teréz nem titkolja, hogy háziasszonyként a legfontosabb feladatának tekinti a meleg, családias légkör megteremtését. Örül a vendégeknek és úgy látja, hogy a vendégek is jól érzik magukat náluk. Névnapokon, születésnapokon, karácsonykor, amikor összejön a tágabb család, nagyon jó hangulatban telik az együttlét. 
Szoktatok-e veszekedni? – kérdezem.  
Ritkán van konfliktus, az sem tart sokáig – mondja István. – Ha van nézeteltérés, az még aznap megoldódik. Nem kell mindent szóvá tenni, ha valami nem tetszik. Sokkal fontosabb, hogy béke legyen a családban, mint hogy nekem legyen igazam. És az is tény, hogy nem kell sülve-főve együtt lenni. Legyen az embernek hobbija, saját szórakozása is.
A másik jó tulajdonságait nézem, nem a rosszat – folytatja a gondolatot a feleség . – A rossz tulajdonságokat kompenzálják a jó tulajdonságok. A jóra kell figyelni, és akkor a gondok is sokkal könnyebben megoldódnak. 
Jó hallani ezeket a bölcsességeket. Ismerős dolgok ezek, mégis sokszor mintha megfeledkeznénk róluk. Vagy csak a lelki erőnek vagyunk híján, ezért nem tartjuk magunkat az egyébként jól ismert igazságokhoz? A mindennapjainkban tapasztalható nagyfokú idegesség bizonyára csökkenne, ha a családban, munkahelyen, és más életszituációkban a fentiek szellemében cselekednénk. 
István hozzáteszi: „Túl nagy vágyaink, nagyratörő céljaink nincsenek. Ez is a békességet szolgálja. Amit egy átlag ember megkívánhat magának, az megvan. Most már inkább azt figyeljük, hogyan nőnek a gyerekek, merre visz az útjuk.”
Örülök, hogy a Szabó család vendége lehettem, és közelebbről megismerhettem a családot. Úgy gondolom, életvitelük, életszemléletük mindannyiunk számára okulásul szolgálhat. Nem vagyunk persze egyformák, ahány család, annyi féle, de a leküzdendő nehézségek mindenütt nagyon hasonlóak, van tehát mit tanulnunk egymástól. És ami talán a legmeghatóbb volt számomra: érezhető volt, hogy István és Teréz szeretik egymást. 28 év házasság után is. Nem mondták, csak látszott. Elmenőben is a vendéglátóim néhány megszívlelendő gondolata járt a fejemben. 

 

Milinszki M.