Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Rólunk szól 2017-2018

- 2018 -

 

Megragadni a pillanatot

/interjú Karsai Tiborral/

 

A táti születésű Karsai Tibor, több irodalmi csoport tagja, karsai-tibor.jpg10 éve jelentet meg  verseket. Versei felkeltették mind az irodalmi körök, mind a "laikus" olvasótábor figyelmét. Saját bevallása szerint, merész vállalkozásba fogott, hiszen egy gondolat lírai megfogalmazása kockázatos; - lehet telitalálat, de a banalitás felé is el lehet csúszni.
Egy szép vers felüdíti a lelket. Elmond valamit abból, ami a hétköznapok során kimondatlanul marad.
Karsai Tiborral beszélgetünk költészetéről.

 

Megismerhető egy költő a versei alapján?
- Mint ember, teljes egészében nem ismerhető meg, viszont az egyedisége és a stílusa felismerhetővé teszi. Van egy adott állapot, egy pillanat, amit igyekszik megragadni és kifejezni a maga stílusával, és ezáltal sokmindent elmond önmagáról is.

 

A stílus maga az ember?
- Nem teljesen, de a stílus sokat elárul.

 

Tulajdonképpen mi a vers? Hogyan lehetne definiálni?
- Önkifejeződés és kommunikáció. Azért említem ez utóbbit, mert amikor a vers az olvasó elé kerül, akkor az gondolatokat ébreszt, képeket és érzéseket vált ki az olvasóban, és létrejön a kommunikáció, mégpedig egy csodálatos kommunikáció, melynek során a lélek találkozik a lélekkel. A verset olvasva a vers sorainak hatására képeket alakítunk ki magunkban, amelyek a lehető legtökéletesebb kommunikáció eszközévé válnak.

 

Verseidben visszatérő motívum a természet, a természettel való szimbiózis, sőt úgy állítod elénk a bennünket körülvevő természetet, mint az emberiség nagy tanítómesterét.
- Szó szerint így van. Számomra a Föld nevű bolygó egy érző tudattal bíró élőlény.Mi csak vendégek vagyunk rajta. A természet nap mint nap festi önmagát, miközben harmóniára és alázatra tanít minket. Nem vagyunk képesek a nagy egészet átlátni, de ha kiülünk pl. egy patakpartra, a körülöttünk lévő 2m2-nyi területen is lenyűgözően gazdag sokféleséget fogunk tapasztalni. És tulajdonléppen már ebben a 2 m2-myi biodiverzitásban is minden ott van. A természet csodáját látva rá kell ébredjünk arra, hogy mi emberek felelősséggel kell részt vegyünk mindebben. A természetet meg kell óvni.

 

Verseidből kicseng a vágyakozás egy jobb világ iránt. Egyik versedben ezt írod: „Vágyom mindig a jót remélve, nint az a tengerész, kinek a víz a lét, ámde a föld örök szerelme...az vagyok, ki a sodrásban vétkez, és veti hitét a reménynek..”  Beteljesedik egyszer ez a vágy?
- Remélem és hiszem, hogy igen. Ha nem érezném ezt, akkor nem lennék őszinte. Hazugságokat állítanék, a hazugságok pedig elbuknak. A verseimben is őszinteségre törekszem és az igazság kimondására. Igazából ez az, ami széppé tesz egy verset is, szerintem, és nem önmagában a forma. A természetre azért is érdemes odafigyelni, mert a természetben nincs semmi hazugság.

 

Említetted, hogy költőként a pillanatokat próbálod megragadni. Elképzelhetjük ezt úgy, mint egy pillangónak a megfogását a virágos réten?
- A gondolat is gyorsan elszáll, akárcsak a pillangó, ezért le kell rá gyorsan csapni. Nem szabad hagyni elszállni a gondolatot. A gondolkodásnak és az írásnak egyidőben kell zajlania. Ha jó a kezdés, a vers önmagát írja.

 

Mennyi idő alatt születik meg egy vers?
- Általában 10-20 perc alatt, előtte azonban a legtöbb esetben hetekig, hónapokig hordozom magamban a vers alapját képező gondolatot. A versnek a papírra vetése már csak a legutolsó fázisa a vers világra jövetelének.  Másnap még egyszer átnézem a leírtakat, ilyenkor már inkább az olvasó szemével, és belejavítok, ha szükségesnek látom, de túl sokat már nem szabad változtatni az eredeti szövegen.

 

Mondják, hogy keveset olvasunk szépirodalmat, pláne verseket. Valóban ez lenne a helyzet?
- Többet kellene, de szerencsére az elmúlt 4-5 évben egyre több fiatal olvas és kezd el maga is alkotni, az olvasmányai hatására is. Ez az egész az önkifejeződésről szól, amire a fiataloknak van igényük.

 

 

 

Karsai Tibor:


A művész szeme...

 

Meggyötört éjek és átizzadt
hajnalok, vajon hol és ki vagyok?
Álmok sűrű ködében tapogatva,
botladozva, olykor térdre rogyva
bolyongok, nem is hiszem el
sokadjára, hogy még itt vagyok.

Láttam, amit a szemeim engedtek,
és tudtam, mindig több - a látványtól
teljesebb az egész, a minden, az élet,
ahol csakis vendégként láthatom
magamat, és tisztelettel köszönök be
minden teremtett lénynek, remélve
az örök, bonthatatlan egységet.

Nincsen más, csakis a lélek szeme,
mi átenged minden látott képet,
nem hisz varázslatban, hamis,
mutatott képben, szűrőjén
nem hatolhat át más, csak a tiszta,
áhított, felszabadító lét együtt
Megélése...

 

 

Sodrásban...

 

Ülök a folyónál szemeim tapintják a vizet
szalad előttem, s ki tudja mit görget.
Felszínén a nap fénye csillanva illan el,
mi az imént még itt volt tova tűnik el.

Elragad a folyam arctalan hatalma,
vízcseppek gördülnek összekapaszkodva!
Sodrukba ha olykor vendég érkezik,
a habok várják kitárt karjaikkal.

Tiszteletet parancsoló természeti erő,
hosszú útján csendesen teremtő!
Medrében a víz lényei eltakarva,
sodortatva nem bánják a múló időt.

Indulnom kell telve megújult erővel,
felállva fejet hajtva köszönök el.
Emberi létem zúgó sodrában érzem,
látván a folyót mire kell figyelnem!

 

Karsai Tibor

 

 

 

Nyári sport- és szabadidő tábor Táton

 

Ez év júliusában a Duna Gerecse Kerékpáros és Szabadidősport Egyesület szervezésében egy hetes sport és szabadidő tábort rendeztek táti gyerekek számára. A helyszín a táti sportpálya volt. A gyerekek játékos formában ismerkedhettek meg néhány sportággal: labdarúgás, röplabda, kézilabda, kosárlabda, ping-pong. Sor- és váltóversenyeket tartottak. Nem hiányoztak a mókás játékok sem, amit a gyerekek nagyon élveztek.  A táborozók egy kiránduláson is részt vehettek a mogyorósi kőszikla környékén, ahol izgalmas számháború zajlott és egy nem kevésbé izgalmas bátorságpróba. Ez alkalommal a gyerekek nem csak bátorságról, de kiváló problémamegoldó képességről is  bizonyságot tettek. 
A résztvevőket oklevéllel jutalmazták a tábor végén, kiemelve, ki miben jeleskedett.
A szervezők az egyhetes tábor során igyekeztek a gyerekeket a szabad idő hasznos eltöltésére ösztönözni, nevelni,  megismertetni a fiatalokkal a sportolás szépségét. A gyerekek felügyeletének megszervezésével a szülőket is segítették. 
A napi étkezések az Öreg halász étteremben zajlottak. 
A munkában részt vettek: Pivók Krisztina, Csillag Csaba, Csillag Gyula és Bogárdi János. 

 

img_20180629_122455.jpgimg_20180627_100901.jpgping-pong.jpg

 

 

 

 

Bemutatjuk Sebák Lajost

 

Sebák Lajos 22 éven át aktívan futballozott Táton, és ezzel párhuzamosan a táti futballklub vezetőségének munkájában is részt vett, majd az aktív labdarúgást abbahagyva, hosszú éveken keresztül továbbra is tevékeny szerepet vállalt a táti futball szervezésében. Sebák Lajos neve, több játékostársával és  kollégájával egyetemben, összefonódott a táti futballal. Még ma is , -bár egészsége már nem a régi, - a futball fontos helyet foglal el az életében.

Sebák Lajos a táti futball 1972-es megalakulása óta jelen van a futballklub életében, úgy mint labdarúgó, és úgy mint vezetőségi tag is. 37 éves koráig, 1994-ig futballozott aktívan. Ezután először szakosztályvezetőként, majd a felnőtt csapat edzőjeként tevékenykedett. 1998-ban kezdett foglalkozni 3-4 éves gyerekekkel, többedmagával ún. fociovit nyitottak. Ahogy nőttek a gyerekek, őket is be lehetett nevezni tornákra, bajnokságokra. Ebből a gárdából került ki Kriska Krisztián, aki később az újpesti Dózsában is játszott korosztályos csapatokban, és Klányi Kevin, aki Békéscsabán futballozott. Többen elkerültek Dorogra, vagy más magasabb osztályokban játszó csapatokhoz.

A 90-es évek végétől Sebák Lajos kezdeményezésére kispályás bajnokságokat szerveztek Táton, kétszer egy évben, amit a köznyelv táti falubajnokság néven ismert.  A bajnokságra bárki benevezhetett. A falubajnokságot az első lépéseknél Báthory József, a Tátika vezetője szponzorálta, majd később Dolgos László, Emmer József és Gódor István voltak a rendezvény fő támogatói. A legutóbbi években a táti sportegyesület karolta fel és szervezte a falubajnokságokat. Az évenként megismétlődő sporteseményre volt hogy 17 csapat is benevezett. Nem csak Tátról, de a környékből is érkeztek csapatok.  Az őszi-tavaszi bajnokság 10 évig folyamatosan megrendezésre került, egészen ez év tavaszáig. Sajnos az idén nem sikerült megrendezni a bajnokságot. A szervezők szeretnék, ha ősszel legalább egy félszezonos bajnokság létrejöhetne. Amennyiben lesz elegendő jelentkező, amire van esély, mert már látszik az érdeklődés, akkor idén ősztől újraindulhat a táti falubajnokság.

Három évvel azután, hogy abbahagyta az aktív labdarúgást, Sebák Lajos arra gondolt, hogy jó lenne, ha Táton is lenne öregfiú foci. Többekkel együtt el is határozták, hogy csinálnak egy öregfiú csapatot, ami meg is történt, s rá két évre már játszottak is az öregfiú focibajnokságon, melyet az Esztergom környéki öregfiú csapatoknak írtak ki először 1999-ben. Később évente megrendezték a bajnokságot, s hét éven keresztül a tátiak nyerték meg. Ez is mutatja, hogy igen jó csapatot sikerült összeverbuválni. Igaz, a csapatban nem csak tátiak játszottak, hanem környékbeliek is.

A táti öregfiú focicsapat jelenleg is nyolc öregfiú csapattal áll kapcsolatban, mindegyikkel évente kétszer tartanak találkozót, egyszer Táton, egyszer idegenben. A németországi Sönstetten öregfiú focistáival immár 15 éves a kapcsolat, őket idén a Táti Pünkösdi Napok keretében látják vendégül a tátiak. A Sönstetteniekkel való kapcsoloat egyébként a tűzoltó csapat révén jött létre anno.

A tagok tagdíjat fizetnek, ebből fedezik az utazási költségeket és a vendéglátás kiadásait. Jelentős segítséget kap a csapat a polgármesteri hivataltól, a kultúrháztól, valamint a táti sportegyesülettől. Ezen kívül Dolgos László, Rózsehegyi Gyula, Aubéli Kriszta, Fodor Gabi, Mechler Jutka, továbbá a játékosok feleségei és kapcsolatai is sok segítséget nyújtanak.

32 év felett már lehet játszani öregfiú csapatban. Mint Sebák Lajostól megtudtuk, szükség is lenne egy kis fiatalításra az öregfiúknál is

 

 

 

 

 

- 2017 -

 

 

Egy családi vállalkozás sikertörténete -

 

Az első teherautótól a Botlik Trans-ig

 

Tát határában, Nyerges felé, az útmenti akácsor mögött van egy tágas, kikövezett udvar. Az udvaron teherautók sorakoznak. Sorakoznak? Amikor megérkezünk, azonnal észrevesszük, hogy itt pezsgő élet folyik. Néhány teherautó műszaki ellenőrzésen esik át és a szerelőműhely sem üres, annak is van ideiglenes lakója. A fölnyitott motorháztető mellett kékruhás férfiak tanakodnak. Az autót meg kell javítani. Az udvaron az egyik kamion éppen tolatva odébbáll, a másik pont kifelé tart, útra készen. S ott fönn, a rügyező fák tetején, az irodaépület mögött, röpködő madarak csiripelnek. 

Itt vagyunk a táti Botlik-Trans fuvarozási cég telephelyén. A cégvezetőkkel, Botlik Bélával és fiával Rolanddal beszélgetünk. Kis idő után az édesanya, Ilona is csatlakozik hozzánk, miután elénk helyezte a gőzölgő kávét. Kiderül, a szomszéd szobában ülő hölgy, a titkári feladatokat végző Anett, szintén a családhoz tartozik, (ő a másik gyermek), sőt a harmadik testvér Petra is itt dolgozik. Végleg összeáll a kép, már kezdem érteni: ez a cég egy igazi családi vállalkozás. 

Ezen a helyen valamikor a táti TSZ-nek volt egy szerelő állomása. Botlik Béla akkor autószerelőként dolgozott itt, de más munkákkal is megbízták, ha szükséges volt, többek közt kombájnozott. Az akkori baráti Csehszlovákiába is átjárt olykor a kombájnnal vendégmunkára  -  a csehekhez, ahogy mondták akkoriban.  Béla az első teherautót 1986-ban vásárolta. Kiváltotta a vállalkozói engedélyt, és belefogott a fuvarozásba. (A bajóti tanács által kiadott címeres engedély máig őrzött családi ereklye.) Eleinte többnyire építőanyagot és tüzelőanyagot szállított lakossági megrendelésre. Később pótkocsis teherautóval is fuvarozott, főleg kukorica betakarításkor. Idővel egy rakodógéppel is bővült a vállalkozás. 1992-ben költözött a család Bajótról Tátra. A kertvárosi részen építettek egy családi házat. A helyszín megválasztásában az is szerepet játszott, hogy Ilona Tát-Kertvárosban nevelkedett. Nyolc évig élelmiszerüzletet is vezetett a család Tát-Kertvárosban, a nagyszülők aktív segítségével. 

Roland már egészen kicsi korában érdeklődéssel figyelte édesapja tevékenységét, segített is ahol tudott, és még javában az iskolapadot koptatta, amikor a cég munkájában is részt vállalt. Fuvarokat keresett, melyekkel a visszautakat próbálta megoldani. (Egy fuvarozó teherautónak mindkét irányban szállítania kell árut, ahhoz, hogy rentábilis legyen az út.)  Roland ma már oszlopos tagja a cégnek, teljes erőbevetéssel dolgozik azon, hogy az édesapa által elindított vállalkozás minél sikeresebb legyen. Mint mondja, nagy igazság van abban a mondásban, hogy ami nem növekszik, az csökken, ezért egy picit mindig növekedni kell, fejleszteni, természetesen megfontolt döntések alapján. Figyelmesen hallgatom beszélgetőtársam szavait, és arra gondolok,  hogy az életnek egy fontos tulajdonsága fogalmazódott most meg. Valóban, minden élet csírájában ott a növekedés leküzdhetetlen vágya. Ennek kézbentartása az egyik legfontosabb feladat számunkra.

A nemzetközi tevékenység elindítása 2001-ben indult. A kezdés nem volt azonnali sikertörténet. Hosszú távú munkát ígértek, ami végülis mindösszesen két hétig tartott. Ott maradtak a lízinges autóval munka nélkül, az autó kihasználatlanul állt, és emellett a lízingdíjat is fizetni kellett. Akkoriban Béla kapott egy lehetőséget alvállalkozóként egy dán fuvarba. Addig is érték már csalódások, nehézségek, tudta, hogy küzdés, verejtékezés, esetenként kockázat nélkül nincs siker az üzleti életben. Az első út nem volt egyszerű, és bizony a tanulópénzt is meg kellett fizetni, de végül ez indította el a vállalkozást. Azóta cégével folyamatosan jelen van a nemzetközi fuvarozásban. 

A nemzetközi fuvarozásban, az élet számos területéhez hasonlóan, magas követelményeknek kell megfelelni. Alapvető szabály, hogy a határidőket szigorúan tartani kell, mivel a szállítások egymást követik. A lerakási idő sem nyúlhat el. Ha késések vannak, pl. a 6 órás fuvaridő a tervezetthez képest jelentősen meghosszabbodik, kemény szankcióknak néz elébe a szállító. Bonyolítja a helyzetet, hogy a gépkocsivezetőnek is van munkaideje, szigorúan meg van határozva, hogy mennyit vezethet egyhuzamban, és milyen időtartamú szüneteket köteles tartani. Váratlan nehézségek is felléphetnek az úton. Ezért igen nagy odafigyelést igényel a munkaszervezés és a lebonyolítás is. Minden szállítás állandó készenlétet kíván a cég dolgozóitól. A versenyszférában diktált tempót fel kell venni, e nélkül lehetetlen talpon maradni. 

A Botlik-Transnak ma 54 kocsija és 82 dolgozója van, ebből 23 táti. A legidősebb gépkocsivezető 68 éves, Molnár Kálmán, aki évek óta szintén oszlopos tagja a vállalkozásnak. A kamionok Európa összes országában megfordulnak. A cég nagy gondot fordít a biztonságra. Az autókból nem hiányoznak a legkorszerűbb biztonsági felszerelések.

Apa és fia egyetértve mondja, hogy a dolgozókat meg kell becsülni, a kölcsönös tisztelet minden hosszú távú kapcsolat lényege. A problémákat megértéssel kezelik.

A fuvarozásban kiemelten fontos a türelem, hiszen egy több országon átmenő kamion sokszor kényszerül leállásra, várakozásra. Legjobb, ha emiatt nem bosszankodunk, hanem elfogadjuk ezt – mondja Béla, érezhetően sok évnyi tapasztalatot osztva meg velünk, majd hozzáteszi: 

- Napi problémákkal mindenkinek meg kell küzdeni, ezen felül kell kerekedni. Számunkra a napi problémák megoldásában a család összetartása biztosítja a hátteret. A folyamatos fejlődésünk mellett továbbra is szeretnénk megőrizni vállalkozásunk családi jellegét.

 

                                                                                                                                Milinszki Márton

 

botlik-1.jpg                      botlik-2-jpg.jpg

        Botlik Béla és Roland                                     Molnár Kálmán, a legidősebb gépkocsivezető

 

 

 

 

 

"Sokkal fontosabb, hogy béke legyen a családban, mint hogy nekem legyen igazam"

 

szaboek.jpegSzabó István és családja Tát-Újtelepen lakik, az Ifjúság utca és a Bécsi út közötti soron. Szép új házak sorakoznak itt, Tát egyik ékessége a terület. Nemcsak a helyiek gyönyörűségére szolgál a bécsi úti házsor, de a városon átutazóknak is szép látványt nyújt. 
A kapuhoz érve egy éberen őrködő német juhászkutyára leszek figyelmes. Az órámra pillantok, megállapítom, hogy a megbeszélt időponthoz képest jó negyed órát késtem, talán nem veszik zokon. A házőrző elém siet, rámmereszti vizslató szemét, de az élénk farkcsóválás elárulja, hogy a kutya békés szándékú. Sőt, néhány röpke pillanat után már látom, hogy kifejezetten barátságos. Bizonyára szépen bánnak vele a háziak – állapítom meg magamban, de ekkor már jön is a házigazda. Ajtót nyit, üdvözöljük egymást, bemegyünk a házba.
A kinti fogcsikorgató hideg után jólesik a lakás melege. Az ebédlőben ízlésesen terített asztal fogad. Üvegkancsóban Rózsahegyi-féle vörösbor, mellette házipálinka, aprósütemények. Körbeüljük az asztalt, mindenki jelen van, férj, feleség s a két fiúgyermek, Norbert és Tamás. Teréz, az édesanya még lábadozik a náthából. (István állítja, hogy őt a saját készítésű pálinka óvta meg a betegségtől.)
Hamar kiderül, hogy a család életében fontos helyet foglal el a természetes életmódra való törekvés. Az udvar minden évben be van ültetve veteményekkel. A főkertész a kisebbik fiú, Tamás, aki a kertészkedés szeretetét minden bizonnyal anyai nagyapjától örökölte. Zöldségféléket jóformán nem is vásárol a család, szinte mindent megtermelnek helyben. Nyáron a termésbetakarítás és a télirevaló elkészítése családi programnak is kiváló. 
István, amikor az időjárás megengedi, kerékpárral megy a munkahelyére, a lábatlani Vasbeton zrt-be, ahol raktárvezetőként dolgozik, de munka után, hétvégéken kikapcsolódás gyanánt gyakran az egész család bicikliháton túrázgat a környéken. Számítógép-centrikus világunkban a testmozgásra is időt kell szánni. 
István naponta meglátogatja idős szüleit, munka után az első útja hozzájuk vezet.
A fiúk már nagykorúak. A szülők örömmel mesélik, hogy gyerekeikkel soha sem voltak különösebb problémák, még a kamaszkor környékén sem. István szerint ez azért van, mert hagyták a gyerekeiket kibontakozni, nem akadályozták őket, inkább segítették az elképzeléseik megvalósításában, bár ez olykor nem kevés anyagi ráfordítással is járt. Önállóságra nevelték őket, és ez mára szemmel láthatóan megtérült. Az édesanya, az elhangzottakhoz csatlakozva, elmondja, hogy ő szinte észre sem vette, hogy a fiai kamaszodnak. Mindig őszinte hangon tudtak beszélni. Napi szinten figyelték a gyerekek szellemi fejlődését. A fiúk mindig elmeséléték az aznapi eseményeket, ha rosszat csináltak, azt is. Volt egy egyezség az apa és a fiai között. István megígérte a fiúknak, hogy ha tőlük tudja meg, hogy valami rosszat tettek, akkor nem lesz büntetés, de ha mástól hallja, akkor igen.  Jól bevált a módszer, büntetni jóformán nem is kellett a gyerekeket. 
Norbert a 4 éves gimnáziumot 3 év alatt végezte el. A második év után önként vállalkozott arra, hogy  előrehozott osztályozó vizsgákat tesz a következő év tananyagából, és miután a vizsgákat a nyár folyamán sikerrel letette, felvételt nyert a 4. osztályba, átugorva egy évet. Norbert jelenleg a BME Villamosmérnöki Karának utolsó éves hallgatója, a tanulás mellett állandó munkát is vállal.
Szabóék, mint ők maguk is mondják, egy átlagos család. Átlagos, vagyis ők is úgy élik az életüket, mint legtöbben. Persze a Szabó családban is vannak specifikumok, mint minden „átlagos családban”. Nem abban az értelemben, hogy internetet felrobbantó bombahíreket lehetne közölni róluk (ilyen szándéka ennek az újságnak nincs is), de abban az értelemben mindenképpen, hogy bizonyos dolgokat sajátos módon oldanak meg, hiszen minden családtag egy egyéniség, az egyéniségünk pedig óhatatlanul rányomja bélyegét a családi életre. Ez egy olyan tény, amit alázattal el kell fogadnia a család minden tagjának. (István nem is csinál gondot abból, ha a fiai másképp látnak dolgokat, mint ő, elfogadja véleményüket. Azzal is tisztában van, hogy ő maga sem tévedhetetlen, hibáit  vállalja a gyerekei előtt is.)
Az ellentétek vonzzák egymást, ez igaz egy házasságban is. Amiben az egyik fél erős, abban támogatja a másikat, és fordítva. István és Teréz is más-más természetűek, de éppen ez az, ami stabillá tudja tenni a kapcsolatot. Ami lényeges, hogy a célok azonosak legyenek. Teréz nem titkolja, hogy háziasszonyként a legfontosabb feladatának tekinti a meleg, családias légkör megteremtését. Örül a vendégeknek és úgy látja, hogy a vendégek is jól érzik magukat náluk. Névnapokon, születésnapokon, karácsonykor, amikor összejön a tágabb család, nagyon jó hangulatban telik az együttlét. 
Szoktatok-e veszekedni? – kérdezem.  
Ritkán van konfliktus, az sem tart sokáig – mondja István. – Ha van nézeteltérés, az még aznap megoldódik. Nem kell mindent szóvá tenni, ha valami nem tetszik. Sokkal fontosabb, hogy béke legyen a családban, mint hogy nekem legyen igazam. És az is tény, hogy nem kell sülve-főve együtt lenni. Legyen az embernek hobbija, saját szórakozása is.
A másik jó tulajdonságait nézem, nem a rosszat – folytatja a gondolatot a feleség . – A rossz tulajdonságokat kompenzálják a jó tulajdonságok. A jóra kell figyelni, és akkor a gondok is sokkal könnyebben megoldódnak. 
Jó hallani ezeket a bölcsességeket. Ismerős dolgok ezek, mégis sokszor mintha megfeledkeznénk róluk. Vagy csak a lelki erőnek vagyunk híján, ezért nem tartjuk magunkat az egyébként jól ismert igazságokhoz? A mindennapjainkban tapasztalható nagyfokú idegesség bizonyára csökkenne, ha a családban, munkahelyen, és más életszituációkban a fentiek szellemében cselekednénk. 
István hozzáteszi: „Túl nagy vágyaink, nagyratörő céljaink nincsenek. Ez is a békességet szolgálja. Amit egy átlag ember megkívánhat magának, az megvan. Most már inkább azt figyeljük, hogyan nőnek a gyerekek, merre visz az útjuk.”
Örülök, hogy a Szabó család vendége lehettem, és közelebbről megismerhettem a családot. Úgy gondolom, életvitelük, életszemléletük mindannyiunk számára okulásul szolgálhat. Nem vagyunk persze egyformák, ahány család, annyi féle, de a leküzdendő nehézségek mindenütt nagyon hasonlóak, van tehát mit tanulnunk egymástól. És ami talán a legmeghatóbb volt számomra: érezhető volt, hogy István és Teréz szeretik egymást. 28 év házasság után is. Nem mondták, csak látszott. Elmenőben is a vendéglátóim néhány megszívlelendő gondolata járt a fejemben. 

 

Milinszki M.

 

 

 

Rendőrnyomozó és családapa

 

kejli.jpgTalán nincs is olyan férfiember, aki anno, gyerekként ne szeretett volna rendőr lenni. Mondhatjuk azt, hogy Keil István nyugalmazott rendőralezredes azok közé tartozik, akinek a pályaválasztással gyerekkori álma valósult meg?

 

  • Tulajdonképpen igen. Egy kis kitérővel kerültem a rendőrséghez, - először közlekedési üzemmérnökként főiskolai oktató voltam, -  de amikor megnyílt előttem a rendőri pálya, rájöttem, hogy valóban, egy gyerekkori álmom kezd megvalósulni. Az esztergomi rendőrségen vizsgálóként, majd nyomozóként dolgoztam. Később én lettem a nyomozó alosztály vezetője, majd 1997-től a bűnügyi osztály került az irányításom alá. 2007 végéig dolgoztam a bűnügyi osztály vezetőjeként.

 

 

Ha azt a szót halljuk, hogy rendőrnyomozó, szerintem legtöbbünknek Columbo hadnagy vagy Scherlock Holmes jut eszébe.  Mennyire tükrözi a valóságot az, amit a detektív filmekben látunk?

 

  • Egy detektív film kb. 50 percig tart, és tele van izgalommal, egy valós bűnügy felgöngyölítése viszont hosszú heteket, hónapokat, néha éveket is igénybe vehet. A valóságban a bűnügyek felderítése jóval hosszabb, és azt kell mondjam, unalmasabb folyamat, mint amit a filmekben látunk. Persze vannak izgalmas pillanatai is egy-egy ügynek.

 

 

Mi történik akkor, amikor egy sikeres rendőrnyomozó összefut az utcán egy valamikori kuncsaftjával? Gondolom, vannak ilyen helyzetek is.

 

  • Megtörténik az ilyesmi. Általában jókat derülünk a régi ügyeken, amikor én az egyik oldalon álltam üldözőként, ő a másikon üldözöttként. Ezek nem csak mulattató, de számomra igen jóleső percek is tudnak lenni, mert pl. olyanokat is mondanak nekem ilynkor, hogy „Keil, azért azt neked köszönhetem, hogy akkoriban féket húztál nekünk. Ezért tudunk most itt beszélgetni.”  Ezek azok a pillanatok, amelyekért igazán érdemes ezt a munkát végezni, és amelyek megerősítik az embert abban a tudatban, hogy az élet értelmes és szép.

 

 

Állandó vitatéma a társadalomban a kiszabható büntetések mértéke. Mint volt rendőrnyomozónak, mi a véleményed ebben a kérdésben?

 

  • Sok éves nyomozói munka után azt a következtetést szűrtem le, hogy nem annyira a büntetések mértékének van elrettentő ereje. Az igazán hatásos az, ha a bűncselekményért járó büntetés hamar jön, és nagy valószínűséggel bekövetkezik. Az azonnali büntetésből okul az ember. Talán nem a legszerencsésebb a hasonlat, de tény, hogy a háziállat is akkor érti meg, hogy valamit nem szabad tennie, ha közvetlenül a csínytevés után, azzal összefüggésben kapja a fenyítést.

 

 

Családos ember vagy, méghozzá nagycsaládos.

 

  • Feleségem aktív nyomozó a dorogi rendőrségen. Négy gyerekünk van, három lány és egy fiú. A legidősebb egyetemista, a nála 3 évvel fiatalabb a Dobó gimnáziumban végez, a két kicsi általános iskolás.

 

 

Családoddal Esztergomban élsz, de Táton születtél, táti gyökerekkel rendelkezel. Mit jelent ez számodra?

 

  • Én egész életemben táti voltam. most is az vagyok. Az utóbbi húsz évben Esztergomban lakom a munkám miatt, de az összes rokonom és a barátaim nagy része táti, és én is valójában tátiként élek. A „szállodás” Keilék sarjaként. (Nagyapámnak szállodája volt a Mogyorósi úton, ezért ragadt ránk a „szállodás” név.) Fiatal koromban megpróbáltam apám és bátyám nyomdokaiba lépni, azáltal, hogy „autós” szakmát választok – apám sofőr volt, bátyám autószerelő – azóta pedig, hogy önkormányzati képviselő lettem, úgy tűnik, hogy anyámat is némileg követni próbálom hivatásában, édesanyám ugyanis a táti tanácsnál volt anyakönyvvezető. Ezekre a párhuzamokra nemrég lettem figyelmes. Úgy gondolom, valahol én is az ősök útját járom.

 

 

Táti önkormányzati képviselőként mi az, amit különösen is fontosnak tartasz?

 

  • Egy térfigyelő kamerarendszer felállítása jelentős mértékben hozzájárulna a település közbiztonságához. Ezt rendőrnyomozói tapasztalataim alapján mondom. A képviselőtestülettel közösen azon dolgozunk, hogy a rendszer mielőbb felállhasson.

 

 

A táti iskolában egy bűnmegelőzési programot vezetsz. Erről mondj légy szíves pár szót!

 

  • A programot a mostani aktív kollégáim vezetik, de én szervezem. Idén is lesz, július vége, augusztus eleje időben. Az iskola most fogja meghirdetni és a jelentkezési lapokat kiadni. Tavaly nagyon jól sikerült, vagy 60 gyerek vett részt rajta, egy héten keresztül, reggel 8-tól délután 4-ig. Az önkormányzat állta az étkezési költségeket, a gyerekek felügyeletét az iskola tanárai vállalták magukra.

 

 

Köszönöm a beszélgetést.

 

Milinszki M.