Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Rólunk szól 2013

A Jóisten mindenkit megbízott valamivel
 
A táti Szabó házaspár – Szabó Mihály és Szabó Mihályné Dinnyés Magdolna – idén októberben ünnepelte házasságkötésének 55-ik évfordulóját. Arra kértük a jubiláló házasokat, meséljenek közös életükről. 
 
szabo.jpg
 
- Kedves Misi bácsi, kedves Magdi néni! Ötvenöt év nem kis idő. Egy teljes emberélet is elfér ekkora időkeretben. Ti házasságban éltetek ennyit. A házassági évforduló kapcsán milyen érzéssel gondoltok vissza az eltelt évekre?
Misi bácsi: Megelégedettséget, békességet érzünk. Örülünk annak, amit az életben elértünk, és örömmel tölt el, hogy most a gyermekeink életében  látjuk folytatódni azt, amit mi elkezdtünk. Sokat dolgoztunk, fáradoztunk, voltak nehézségeink, de mindig öröm hatotta át az életünket, alapvetően azért, mert nem kívántunk többet, mint amennyit kaptunk. 
Magdi néni:  Amit a Jóisten megadott, azt elfogadtuk, amit pedig nem, az után nem epekedtünk. De így is sokat kaptunk, anyagiakban is, de főleg lelkiekben. Sosem voltunk nagyravágyók, és mégis oly sokat kaptunk. Hálásak vagyunk ezért. 
 
- Sopronban, a hűség városában ünnepeltétek a házassági évfordulót...
Misi bácsi: Van egy üdülőjogunk Sopronban. Régóta járunk oda, nagyon megszerettük ezt a várost. Idén októberben is ott töltöttünk néhány napot. Sajnos a mostani évfordulón a család nem tudott velünk lenni, de a feleségemmel egy nagyon szép szentmisén vettünk részt október 18-án, az esküvőnk napján, a soproni domonkos templomban.
Magdi néni: Elmondom, hogyan történt az egész, mert nagyon érdekes. Ott álltam a Szűzanya kegyszobra előtt a templomban, hálát adva a házasságunkban kapott kegyelmekért. Ekkor jött a gondolat, hogy szentmisét kérjek a Szűzanya tiszteletére. Elmondtam ezt Misinek, aki helyeselte elgondolásomat. Kérésünkkel felkerestük a templomban szolgálatot teljesítő lelki atyát. És noha tőle azt a választ kaptuk, hogy a kért időpontban nem fog tudni szentmisét bemutatni, mert el kell utaznia, mégis a házassági évfordunk napján fél tizenkettőkor ő is megjelent  a misén, egy paptársával együtt, s a szentmisét ünnepélyes keretek között a Szűzanya tiszteletére és a házasságunkért való hálaadásul mutatták be. A mise végén domonkos atya több szentírási részletet is fölolvasott a házastársi szeretetről, majd áldását adta ránk. 
 
- Az életutatokról mondjatok néhány szót.  Honnan indultatok, mivel foglalkoztatok, milyen kihívásokkal kellett megküzdenetek az életben? 
Magdi néni: Édesapám a II. világháborúban elesett a fronton, így édesanyám egyedül maradt velem és a nővéremmel. Özvegyként nevelt föl bennünket.  Nem akart újraházasodni,  nagyon ragaszkodott édesapámhoz. Földműveléssel foglalkoztunk, nagyapám segített a munkában. Szegényen éltünk. Nővérem megpróbálta elvégezni a középiskolát, de két év után abba kellett hagynia a tanulást, mert nem volt pénz az iskoláztatásra. Én sem tanulhattam, nem volt rá lehetőség. Ez életem legfájóbb pontja. Amikor Misivel egybekerültünk, szegények voltunk. A hitünk segített át a nehézségeken.  Három éves házasok voltunk, amikor sikerült felépíteni a házunkat. Persze az akkori ház még nem úgy nézett ki, mint a mostani. Amikor Misi 1967-ben megkezdte építőipari vállalkozását, én segítettem neki az irodai munkában, - gépeltem, az iratokat rendeztem. Ekkor sikerült elvégeznem egy gyors- és gépírótanfolyamot, aminek később nagy hasznát vehettem. Sokat jártam az építkezésekre is. Kivittem, ha valami otthon maradt, közvetítettem, de kiváncsi is voltam, hogyan halad az építkezés. Ott segítettem, ahol tudtam. Nem volt könnyű, de sosem adtuk fel. Megpróbáltunk másokon is segíteni, különösen a kispénzűeken, a szegényeken, mert  jól tudtuk, mit jelent szegénynek lenni. 
Misi bácsi: Mindenki igyekezett végezni a saját dolgát. Eleinte Magdi édesanyjával a földeken és a szőlősökben dolgozott, én az építőiparban. Szívesen segítettem volna a feleségemnek, de nehezen tudtam kiszakadni a munkámból. 1966-ban építőipari mestervizsgát tettem. Ez újabb lendületet adott a saját családi házunk építéséhez is, amit egyébként már korábban elkezdtem. 67-ben váltottam ki az iparos engedélyt. Kisiparosként nagyon sok családi házat építettem föl, templomok felújításán dolgoztam. Az első két évben a legtöbb munkám Nagyigmándon volt. Sosem felejtem,  motorkerékpárral jártam minden nap Tátról Nagyigmándra és Bábolnára, tavasztól őszig. Később már Táton is voltak megrendeléseim. A rendszerváltás után, a fiammal közösen, ipari csarnokokat, irodaházakat is építettünk. Fiunk 1991-ben kezde a mesterséget. Első nagyobb munkája a táti iskola emeletráépípése volt. Szokta is mondani, hogy ekkor dobtuk be a mélyvízbe. Negyvenöt évig műveltem a szakmát. Ezidőalatt 18 tanulót neveltem ki, ezekből mesterek is lettek. Van egy tanulóm, aki tőlem ment nyugdíjba. Éppen a minap hozott nekem egy üveg pálinkát. Úgy látom, tisztelnek a volt dolgozóim, de ez kölcsönös. 2009 óta nem folytatok építőipari tevékenységet, azóta fiam a feleségével közösen  csinálja a vállalkozást. Ő már tervezéssel is foglalkozik, mérnöki feladatokat is vállal. 
 
- A megrendelőkkel nem voltak problémák? 
Misi bácsi: A megrendelőkkel sem volt gondom.  Engem mindig kifizettek, igaz, sokszor engedtem az árból, nem is gazdagodtunk meg nagyon, de nem bánom. Elégedettek vagyunk.
 
- Jó hallani, amiket mondasz, de én úgy látom, magát a kőműves szakmát mintha nem becsülnénk meg kellőképpen. Olyasféle képzet él bennünk, hogy a kőművességhez nem is kell különösebb tudás, csupán egy fándli és egy kőműveskanál. Nem tapasztaltál ilyesmit? 
Misi bácsi: Dehogynem. De azért az emberek mégiscsak tisztában vannak azzal, hogy korrekt módon megépíteni egy házat nem olyan egyszerű, egy csomó mindent tudni kell. Vannak ugyan mindig, akik „jobban tudják”, vagy akik kételkednek a kőműves szavában, de utólag általában ők is belátják, hogy amit a kőműves mondott, az volt a helyes.  Nekem is többször mondák: „Bárcsak hallgattam volna rád”. 
Magdi néni: A legtöbb megrendelőnk őszinte köszönetet mondott a munkánkért, nem csak kifizetett. Hiszen nem mindegy, hogy milyen házban éli le az ember az életét vagy milyen épületben tölti munkaidejét. Amit a kőműves megépített, az vesz körül bennünket egy életen át.
 
- Misi bácsi, te hol tanultad a szakmát?
Misi bácsi: Idősb Schalk Ferenc volt a tanítómesterem. Előtte, még kamaszkoromban, az üveggyárba jártam dolgozni, de elküldtek onnan, mert jött egy rendelet, hogy a 16 éven aluliakat el kell küldeni, a nehéz munkakörülmények miatt. Jó pénzt fizettek a gyárban, de szerencsém volt, hogy elbocsátottak, mert ha ott maradok, megfulladok az üveggőztől. Ekkor találkoztam idősb Schalk Feri bácsival, aki felfogadott inasnak. Délelőtt Feri bácsinál dolgoztam, délután biciklivel mentem be Tokodra a szakmunkásképzőbe. Előfordult, hogy Feri bácsi igencsak embertpróbáló feladat elé állított,  de én amolyan fiatalos hévvel mindent megoldottam, nem ismertem lehetetlent, így aztán gyorsan megszerettettem magam a főnökökkel, akik innentől kezdve irányítói munkákat is rámbíztak. Én pedig szerettem irányítani az embereket, már akkor is, tanulóként. Ebből indult később a vállalkozásom is. Elmondhatom, hogy Feri bácsi mellett nem csak megtanultam, de meg is szerettem a szakmát, sőt bizonyos értelemben már a vállalkozásomat is megalapoztam.
 
- Embereket irányítani, fegyelmezni nem könnyű. Képesség kell hozzá. Hogyan boldogultál a dolgozókkal? 
Misi bácsi: Törekedtem a tisztességre, és másoktól is elvártam a tisztességes viselkedést. Minden reggel eligazítást tartottam. Elmondtam, mi a napi feladat, és az illendő viselkedésről is beszéltem, különösen a kezdőknek, a tanulóknak. Például szigorúan megtiltottam mindenkinek, hogy egy családi házban kérdés nélkül bármihez is hozzányúljanak. Megköveteltem, hogy ha belépnek valahová, hangosan, érthetően köszönjenek. A munkában kemény  fegyelmet tartottam, de a megrendelő előtt senkit sem teremtettem le, mert a célom nem az volt, hogy megszégyenítsek bárkit is. A problémákat négyszemközt vagy a munkaközösségen belül beszéltük át.
 
- Az nem fordult meg a fejedben, hogy állami vállalatnál helyezkedj el? A maszekokat nem igazán kedvelték az elmúlt rendszerben. 
Misi bácsi: Mint mondtam, nem volt különösebb problémám sem az alkalmazottakkal sem a megrendelőkkel, és hozzáteszem, az építéshatósággal sem, de meg kell mondjam, ez annak is köszönhető, hogy magánvállalkozó voltam. Állami cégnél nehezebb lett volna talpon maradni, mármint erkölcsi értelemben. 
 
- Magdi nénitől tudom, hogy fiatal korodban fociztál is, sőt Magdi néni kedvéért hagytad abba a futballozást. 
Misi bácsi: Magdi  választás elé állított: vagy ő vagy a futball. Magdit választottam.
 
- Magdi néni, nem voltál túl szigorú?
Magdi néni: Szó ami szó, ma már bánom, amit akkor tettem, de mentségemre legyen mondva, tizenpáréves voltam, és nagyon szerelmes. 
 
- Féltékeny voltál a futballabdára?
Magdi néni: Talán inkább attól féltem, hogy ha Misinek rámegy az ideje a focira, nem fogja tudni megállni a helyét az életben. Gondolok itt családalapításra, munkára. Most már biztosan tudom, hogy Misit ez a veszély nem fenyegette. De az, hogy engem választott, kétségkívül mutatja, hogy igazi érzelmeket táplált irántam.
 
- Misi bácsi, egyszer elmesélted nekem, hogy az  56-os forradalom idején éppen sorkatonai szolgálatodat teljesítetted Budapesten. És volt akkor egy élményed, amely máig elkísér. Elmesélnéd az Olvasóknak is?
Misi bácsi: 56-ban Budán voltam sorkatona a Budai Nagy Antal laktanyában. A forradalom ideje alatt élelmiszert szállítottunk a János-hegyre az ott lévő rádiósoknak. A laktanyán belül a rádió és a hangosbemondó felhívta figyelmünket, hogy ne lőjünk a forradalmárokra. „Katonák, honvédek, ne lőjetek  testvéreitekre, szüleitekre!” - hallottuk a rádióból. Egy-két nappal a forradalom kitörése után egy tüntetőkből álló csoport közeledett Vörösvár felől. Mint rajparancsnok azt a parancsot kaptam a felettesemtől, hogy azonnal tűzeljünk, bármi gyanusat észlelünk. Elhatároztam, hogy semmi szín alatt nem adok ki tűzparancsot. Mondtam is a beosztottjaimnak, tőlem tűzparancsot nem kaptok. Nagyon elszánt voltam. Végülis a tüntetők békésen elvonultak, senki nem lőtt senkire. De én tényleg kész voltam akár arra is, hogy a felettesem ellen forduljak, ha tűzparancs elrendelésére kényszerít.
 
- Többektől hallottam, tőled is, hogy az 56-ban itt állomásozó orosz kiskatonák nagy többsége valójában rokonszenvezett a forradalommal. 
Misi bácsi: Ilyesmit lehetett látni rajtuk, különösen az első napokban. Ami később történt, azt már - tudjuk - parancsra tették. 
 
- A gyerekeitek rég önállósultak, saját családot alapítottak.Milyen a kapcsolat velük?
Magdi néni:  A gyerekeinknek meg tudtuk adni azt, amit mi gyerekként, fiatalon még nélkülöztünk. De nekik is van miért küzdeniük. Ők most a saját útjukat járják. Saját elképzeléseik szerint alakítják az életüket. Lehet, hogy mi másképpen csinálnánk bizonyos dolgokat, de azt látjuk, hogy jók a gyerekeink. Jól neveltük őket: hitre, szeretetre. És ez a legfontosabb. Magdolna lányunk opera és hangversenyénekes művésztanár. Férje Valus Gábor gordonművész-tanár. Tihamér fiunk mérnökként 2009-től feleségével, Pintér Szilviával a Szabó-Pintér Bau kft  keretében viszi tovább az építőipari vállalkozást. Négy unokánk van. Ha látom a gyerekeinket, családjukat,  unokáinkat, imádkozom értük, hogy segítse meg őket a Jóisten. 
 
- Hisztek abban, hogy mindenkinek küldetése van?
Misi bácsi: Igen. Egy filmrendező mondta egyszer a tévében: a Jóisten mindenkit megbíz valamivel, ezért minden embertársunk megbecsülendő. És ha az ember jól csinálja a rábízott feladatot, akkor látni fogja az eredményt is. Annál boldogabb lesz, minél inkább helytáll abban, amit rábíztak.  Ma sokszor nem vesszük észre, mi is valójában a megbizatásunk, mert nem tudunk kiigazodni a sok elvárás között.  Van azonban egy alapszabály, amely segít az eligazodásban: úgy kell élni, hogy amit teszünk, az a másik javát is szolgálja. Ez nem mindig könnyű, de törekedni kell erre. 
Magdi néni: Fiunk egyszer megkérdezte tőlem, szerintem mi a legfontosabb az életben. Azt válaszoltam neki, amit másnak is mondanék: a legfontosabb a szeretet és az alázat. A szeretetről szoktunk beszélni, de az alázatról sokszor megfeledkezünk, pedig ugyanolyan fontos, mint a szeretet. Tulajdonképpen alázat nélkül nincs is szeretet. Meg kell tudni bocsátani. Mi is Misivel, volt hogy megsértettük egymást, de mindig megbocsátottunk. Ez vitt bennünket előre. A szerelem elmúlik, de ha alázatosak tudunk maradni, akkor a szeretet csodálatos módon élteti és gazdagítja a kapcsolatot. 

 

 

 

 

 

Árvíz utáni beszélgetés Szenes Lajossal,

 

Tát polgármesterével

 

Emberemlékezet óta nem látott árhullám vonult végig a Dunánfenykep0068.jpg idén júniusban. Küzdött is az ország derekasa, szédületes tempóban épültek a gátak végig a Duna mellett, de az biztos, hogy kevés olyan dunamenti település van Magyarországon, ahol a tátihoz hasonló szervezettséggel folyt a védekezés.

 

Polgármester úr! Ön a kritikus napokban a polgároknak szétküldött tájékoztató levelében is igyekezett mindenkit megnyugtatni arról, hogy az árvízvédelmi intézkedések a kellő módon és ütemben zajlanak. Mégis megkérdezem, a hatalmas víztömeg láttán egy pillanatra sem bizonytalanodott el?

- Nem. Nyilván ebben közrejátszik az is, hogy rengeteg tapasztalatot gyűjtöttem, gyűjtöttünk a megelőző árvizek idején. Ez volt a negyedik nagyobb dunai árvíz, melyet a településen polgármesterként megéltem, ismerem a település bevédésének fontos elemeit. Mindazonáltal, őszintén szólva, engem is mellbe vágott az a +50 cm, amivel az idei árvíz meghaladta az eddigi legnagyobb árhullám vízszintjét. Az, hogy ekkora vízáradatnak is ellent tudtunk állni, az összefogáson kívül a kiváló szervező munkának is köszönhető. A magyr kormány az előrejelzések ismeretében olyan döntéseket hozott, melyek megteremtették a biztos hátteret a bevédési munkához. Ez nem csak az anyagi források mozgósítását jelentette, de azt is, hogy a rendelkezésre álló valamennyi eszköz és szervezet az első perctől kezdve hozzáférhető és igénybevehető volt. Táton ez annyit jelentett, hogy már a felkészülés első fázisában III. fokú árvízvédelmi készültséget rendeltek el, s ez bennünket, a védekezésben résztvevőket arra jogosított fel, hogy a kellő időben megtegyük a szükséges intézkedéseket. A kormánydöntésnek köszönhetően a védekezést végző és irányító Észak-Dunántúli Vízügyi Igazgatóság olyan döntéseket tudott hozni, melyek a felkészülés tekintetében egyfajta garanciát jelentettek. Sajnos a korábbi években mindig gondot jelentett az, hogy árvizek idején a döntések az utolsó pillanatban születtek meg, ami zaklatottá, több szempontból bizonytalanná tette a védekezést.

 

Feltűnően sok gépi eszközt vetettek be a munkálatokba. Szokatlan volt. A tátiak eleinte azt hitték, kézi munkára nem is lesz szükség.

- Ez is az érintett szereplők nagyon jó együttműködésének tudható be. A gépi munkát a Swietelsky-Magyarország kft végezte, közel 15 000 m3 anyag szállítását és bedolgozását vállalva. Tudni kell, hogy a szóban forgó cég, mely az árvízvédelmi töltés második ütemének munkálatait végzi, az árvíz elején mindösszesen 4 szállítójárművel volt jelen a térségben. Egy gyors megállapodásnak köszönhetően azonban a cég vállalta, hogy két nap alatt a helyszínre szállítja és bedolgozza a gátakhoz szükséges hatalmas mennyiségű földanyagot, így aztán már másnapra felvonultatott 30-nál is több szállítójárművet és az azokhozarviz.jpg kapcsolódó gépparkot. A vállalt kötelezettségét teljesítette, a keresztmetszetében és szilárdságában is megfelelő töltéstestek időben elkészültek. A munkát nagyban segítette a honvédség is, mely 180 fővel folyamatosan jelen volt. Az első napokban a lakosság nem is nagyon láthatta a honvédség erőit, hiszen ekkor még a katonák a futballpálya mögötti, a házaktól távolabb eső területeken dolgoztak, de később láthattuk őket is, hiszen a védmű vízoldali szigetelését teljes hosszon a honvédség végezte el.

 

A védekezés ideje alatt a magyar kormányfő személyesen is körbejárta az érintett településeket, így Táton is megfordult. Rossz nyelvek szerint, csak fontoskodott, bár valószínűleg ugyanezek a nyelvek azt is égbekiáltó jellemhibának tulajdonították volna, ha Orbán Viktor nem tesz látogatást az árvízsújtotta területeken. Polgármester úrnak milyen tapasztalatai vannak a kormányfői látogatásról?

- A miniszterelnök és a kormány tagjai többször is jártak Táton a júniusi árvíz idején. Az első látogatásról tudott a nyilvánosság is, de ezután a miniszterelnök még kétszer inkognitóban is megkereste Tátot, mint amolyan újkori Mátyás király. Látszott rajta, hogy valóban szívügyének tekinti az itteni eseményeket is. Azt állítani, hogy mindez csak fontoskodás a részéről, nem más, mint merő rosszmájúság. A miniszterelnök úr a terepszemlék során első kézből kívánt információkat szerezni, melyek birtokában a kormánnyal együtt újabb felelős döntéseket tudott hozni. Ennek és az érintett szereplők nagyon jó együttműködésének köszönhető a bevetés sikere.

 

A júniusi árvíz újra ráirányította a figyelmet az Únyi patak visszatöltésezésének fontosságára. Hogyan haladnak a gátépítés munkálatai? Mekkora biztonságot nyújt majd a patak körüli gát, különös tekintettel arra, hogy a jövőben minden jel szerint egyre nagyobb árvizekkel kell számolni?

- A mögöttünk álló események nem csak ráirányították a figyelmet az Únyi- és Kenyérmezei patak visszatöltésezésének kérdésére, de egyenesen fókuszba helyezték azt. A beruházó és a kivitelező mindent megtesz, hogy a munkálatok mihamarabb kellő minőségben elkészüljenek. Tanúság kell legyenek a fenti események, mind a földtulajdonosok, mind az állami szakhatóságok, mind pedig a közösség és az egyén számára, hogy ez a fejlesztés egy olyan, közcélt szolgáló program, melynek minden egyébbel szemben prioritást kell kapnia. Nyilván a munkálatok annak függvényében tudnak gyorsulni, hogy a kivitelező a munkaterületen zökkenőmentesen tudja-e végezni a munkát, vagy sem. Sajnos a munkát a nagy árvizet követő kisebb árhullámok is hátráltatják.

 

Vonatkoztassunk el a mostani árvíztől, és játsszunk el egy gondolattal. Tételezzük fel, hogy az évtizedekkel ezelőtt megálmodott Bős-Nagymarosi duzzasztó a tervezett formájában megépült és itt van a közvetlen közelünkben. Vajon árvízvédelmi szempontból kellő biztonságot jelentene-e? Nyugodtak lehetnénk-e, ha ránk zúdul a temérdek víz? Azért vetem föl ezt a kérdéskört, mert ma is vannak Magyarországon, akik erőteljesen szorgalmazzák a vízierőmű megépítését. És azért is, mert gyanítom, hogy a tervezett duzzasztómű nem felelt volna meg az árvízvédelmi követelményeknek, ugyanis az a teljes vízhozamot beszorította volna a főág medrébe, hullámteret, árteret jóformán nem is hagyva a folyamnak. Németországban mostanság éppen annak „isszák a levét”, hogy az ottani folyókat, magas falakkal ugyan, de túlságosan szűk medrekbe kényszerítették. Egyébként nemrég olvastam egy tanulmányt, mely arról számol be, hogy már a honfoglaló magyarok kiterjedt csatornarendszerekkel védekeztek az árvizek ellen. Ennek tárgyi nyomai is fellelhetők, elsősorban a Dunántúlon. A hajdanvolt csatornák vizei öntözésre is szolgáltak. De eszembe jut ennek kapcsán a szülőföldem is, a zsíros földű Bácska, ahol jórészt éppen a 19. században épült Duna-Tisza-Duna csatornarendszernek köszönhető, hogy az árvizek ma sem okoznak különösebb nehézséget.

- Hogy mi lenne, ha a duzzasztó megépült volna, nehéz megmondani. Az viszont bizonyos, hogy a Duna felső szakaszának ún. belépcsőzése, ami megvalósult, érdemben befolyásolja az árvizek levonulását. A mi Duna-szakaszunk árvízi helyzete szempontjából nagyon nem közömbös, hogy a felvizi tározókban lévő vizeket mikor, mekkora tömegben engedik rá a Dunára. Ebben feltétlenül szükséges lenne a jövőben egy rendszerszerű, összehangolt együttműködés, ami nem csak az energiakitermelés optimális szempontjait követi. A másik, amit biztosan állíthatunk, hogy a mi síkvidéki szakaszunkon egy erőművi duzzasztás több szakmai problémát vet fel, mint a felső, gyors folyású szakaszokon. És sajnálatos módon azt is meg kell állapítanunk, hogy a bős-nagymarosi félbemaradt építkezések eredményeként felborult a Duna kétparti árvízi védettségének egyensúlya, holott nemzetközi egyezmények szólnak arról, hogy a védettség azonos szintű kell legyen a határfolyó mindkét oldalán.

 

- A legutóbbi árvíz egyik tanulsága, hogy Tát polgárait nem lehet kihagyni a védekezésből. Valóban sokat köszönhetünk a gépesítésnek, az árvízvédelmiseknek, az ide vezényelt katonáknak, de úgy tűnik, a tátiak sosem lennének képesek ölbe tett kézzel végignézni, ahogy mások küzdenek értük.

A védekezés első fázisa volt a gépesítés. Ezután arra kértünk mindenkit, aki segíteni kívánt, hogy adja meg az elérhetőségét, hogy a kellő időben igénybe vehessük a munkáját. A tetőzés előtti utolsó három napon szükség is volt a segítségre, amit a tátiak önzetlenül meg is adtak. Péntektől vasárnapig a védekezést helyi kézi munkával tudtuk megtámogatni. Ezen kívül se szeri se száma azon közintézményeknek, vállalkozásoknak, melyek segítséget ajánlottak föl. A közös sikernek ez is az egyik összetevője.

 

Milinszki Márton

 

 

 

Tát városi rangra emelkedett

 

Tizennyolc településnek - köztük Tátnak - adományozott városi címet a köztársasági elnök július 15-i hatállyal. Ezzel 12-re emelkedett a városok száma Komárom-Esztergom megyében. Tát az utóbbi években sokat tett az urbanizálódás területén, ennek köszönhető a várossá avatás. Érdeklődésünkre Polgármester úr elmondta: a városi cím elnyerésével a település nem szándékozik a jó értelemben vett, kiforrott falusi életmódot elhagyni, de gazdagítani, új lehetőségekkel gyarapítani igen. A városi rang önmagában nem megoldás mindenre, de ha megfelelő módon sáfárkodnak azza, új dinamikát vihet a település életébe. Hajlamosak vagyunk csak materiálisan gondolkodni, és csak azt nézni, hogy most 2013. nyarán forintálisan mit jelent Tátnak a várossá avatás. Aki azonban csak ilyen megvilágításban látja az eseményeket, nem veszi észre a lehetőségek széles skáláját. Az EU-ban a következő hétéves pénzügyi ciklusban a gazdaságélénkítés, a munkahelyteremtés az elsődleges cél. E tekintetben a városi szándékok kell, hogy előnyt élvezzenek. A városi címmel a település közigazgatási feladatai is bővülnek. 

A városi rang jobb érdekérvényesítő lehetőségeket is ad. A közigazgatási kategória kötelez bennünket és egyben segít is abban, hogy a természeti erőforrásainkkal ésszerűbben bánjunk, olyan gazdasági tevékenységeket befogadva, melyek kevésbé terhelik a környezetet és amelyeken belül az értékteremtő emberi munka a domináns. 

 

             dsc09874.jpg      dsc09872.jpg

 

 

 

 

 

Hazaváró 

 

"Vidd magaddal mindazt, amit e falu adott, álmodj szépet, nagyot!"

 

A mai világban sokféleképpen tudunk kapcsolatokat létrehozni, mégis a mai ember nagyon magányos, mert a kapcsolataink ellaposodtak, kiürededtek. Ezért jó, ha néha-néha nagyobb összejöveteleken is találkozunk rokonokkal, ismerősökkel, rég nem látott barátokkal. Jó egymás szemébe nézni, kezet fogni, elbeszélgetni. Ilyenkor talán különösen is átérezzük, mennyire összetartozunk mi emberek, - sokkal jobban, mint véljük a hétköznapok során,- és milyen fontos, hogy szeretettel gondoljunk a másikra, minden embertestvérünkre. 

Mogyorósbánya önkormányzata - immár másodízben - idén augusztusban is találkozóra hívta kis falujának rég volt lakóit, kik valamilyen okból elköltöztek szülőfalujukból, így életútjuk más helyeken folytatódott. A rendezvény szervezésében jóformán az egész falu kivette a részét. Polgármester úr köszöntőjéból megtudtuk: idén kétszáznál is többen fogadták el a meghívást, többen, mint a 2008-ban megtartott első találkozón.

A Nyárzáró keretében a falu futballpályáján megtartott rendezvény szabadtéri szentmisével kezdődött. Ezt követően az ünneplők elénekelték a szlovák és a magyar himnuszt, majd köszöntötték a testvértelepülések - Pilisszentlászló, valamint a szlovákiai Muzsla és Brusznó - képviselőit, akik szintén üdvözölték az egybegyűlteket. A beszédek magyarul és szlovákul hangzottak el. Muzsla polgármestere jó érzését fejezte ki, amiért a huszadik évéhez közeledő testvértelepülési kapcsolat ma is eleven, és fényesen igazolja: szlovákok és magyarok jól megférnek egymás mellett.

Többen hangsúlyozták, milyen fontos, hogy kölcsönösen megismerjük egymást. A testvértelepülések fiataljai ma is baráti kapcsolatokat ápolnak, de a jövőben még inkább szeretnék erősíteni a baráti szálakat. Nagyon jó lenne, ha egymás nyelvét is elsajátítanánk, legalább alapszinten.

Az ünnepi ebéd elfogyasztása után gazdag kultúrális program várta a résztvevőket. 

 

                        nyarzaro-1.jpg   nyarzaro-2.jpg

 

 

 

 

 

Minden élőlény lételeme a víz! –

 

Hiszed, ha látod!

 

- beszélgetés Mundi Tamással -

 

mundi.jpgHonnan az ötlet, hogy vízitúrákat szervezz?

- Már a dédnagyapám s a nagyapám is járta a vizet. Dédnagyapám hajóács volt Újpesten, nagyapám halászmester Esztergomban. Így minden bizonnyal örököltem a folyók, hajók szeretetét. Gyerekkoromban sokszor mentem nagyapámmal halászni, s az akkori élmények mélyen belém ivódtak. Azt szoktam mondani, hogy úgy nőttem föl, mint a Tüskevár hőse, a Tutajos, Matula bácsi keze alatt.

Az életem későbbi szakaszában eltávolodtam a Dunától, fizikailag is, hiszen elköltöztem Esztergomból, de a szakmám révén is kevés közöm volt a vizekhez, lévén hogy asztalos lettem. Nyolc évvel ezelőtt egy szigetközi vízitúrán újra fölfedeztem a Dunát, de már nem a régi ismerős köszönt rám. A szigetközben teljesen más arcát mutatta a folyó. Az ott egy igazi dzsungel: 60 km hosszú tájegységen 800 km Duna van, millióegy ággal. Amikor vége lett a túrának majdnem sírtam, mint egy kisgyerek, aki először volt úttörőtáborban, és nem akar hazamenni. Ez a kirándulás mély, kitörölhetetlen nyomot hagyott bennem. Ekkor kezdett érlelődni a fejemben a gondolat, hogy magam is vízitúrákat vezessek.  Az elkövetkező két évben újra elmentünk túrázni a családdal, ugyanoda, ahova először, de ekkor már nem csak résztvevő voltam, a túráztatást is kipróbáltam. Elmondtam a túravezetőnek, hogy magam is vízitúrákat szeretnék szervezni. Ő nagyon megörült ennek, segítőkész volt, bátorított. Az ő segítségével sikerült nyélbe ütnöm az első vízitúrákat. Később, ahogy híre ment a dolognak, egyre több lett az érdeklődő. Ma már a www.dunaag.hu weboldalon is olvashatók a túrákkal kapcsolatos információk.

 

Bárki részt vehet egy vízitúrán?

- Igazából bárki, akit érdekel. Mindenki, aki szeretne új élményekkel gazdagodni, csak ajánlani tudom, Gyerekeknél feltétel a szülői beleegyezés.

 

Mi az, amit egy vízitúra nyújt az embernek? Mondjuk olyanoknak is, akik amúgy nem kimondottan szerelmesei a vizeknek.

- A vízről nézve teljesen más világ tárul elénk, mint a partról. Nagy szabadságélményt jelent a vízen lenni. Ott vagy a hajóban, te irányítod a sorsodat egy a megszokottól teljesen eltérő közegben. Körülvesz az éltető víz, a buja természet, vízi és gázló madarak, vagy amit éppen megpillantasz. Siklasz a vízen, miközben ezt is látod, azt is látod, s így lesz teljes a kép. A vízen járva rádöbbensz, hogy minden élőlény lételeme a víz.

 

Kerültél már túravezetőként „necces” helyzetbe?

- Előfordul, hogy fölborul egy kenu, többnyire diákoknak, de ezek veszélytelen dolgok. Minden túrát azzal kezdek, hogy jól elmagyarázom a teendőket, a veszélyeket. Síkvizen különösen is óvatosnak kell lenni, mert a csendes folyók veszélyei rejtettebbek, mint a vadvizeké. Talán a túrákat megelőző alapos felkészülésnek is köszönhető, hogy nagy baj nem ért.

 

Merre szoktál túrákat szervezni?

- A szigetköz kétségkívül a túrázók egyik paradicsoma. Ott szoktunk közös túrákat csinálni a már említett szigetközi túravezetővel, akivel az idők során szoros barátságot kötöttem. Ezen kívül járok a Garamon, onnan „csorgunk le” a csapattal Búbánatvölgyig, Basaharcig, Szobig. A táti- és a neszmélyi szigetek csendes, elzárt mellékágai is alkalmasak pihentető evezésre, arrafele is szervezek túrákat. A kis folyók közül az Ipoly a kedvencem, mert a környék elővizei közül leginkább ez a folyó őrizte meg érintetlenségét, határfolyó jellege miatt.

 

Van egy hajód, mely különbözik a többitől…

- Néhány éve volt egy 10 napos hajóépítő tábor a szigetközben, melyen felvidéki magyarok és magyarországi magyar fiatalok vettek részt. Különböző típusú hajókat lehetett építeni: kötözött tutajt, bödönhajót, tiszai halászladikot, fakenut. A táborban a családommal együtt én is részt vettem. Én vezettem a kenuépítő csapatot. Munka közben jött a gondolat, hogy milyen jó lenne egy bőgős hajót építeni, és azzal csinálni a túrákat. Észrevettem ugyanis, hogy az emberek sokszor nem mernek kenuval elindulni. Egy nagyobb hajóban inkább biztonságban éreznék magukat. Otthon elhatároztam hát, hogy építek egy bőgős hajót. Pályázati pénzt nem kaptam, így saját forrásból kellett a hozzávalót előteremtenem. Szerencsére találtam Budapesten egy idős bácsit, akinek a hajóépítés tanult szakmája, s tőle sok jó tanácsot kaptam. a hajó 12 férőhelyes és szinte teljes egészében kézi munka eredménye.

Nem olyan régen lettem vele kész, de már többször járt a vízen. Úgy tűnik, kedvelik a túrázók. Más élményt ad, mint a kenu. Nem azt látom, hogy ha jön egy nagyobb hullám, akkor mindenki izgul, hanem élvezik, hogy ring a hajó. A bőgős hajó egyébként a csigavonalú hajóorról kapta a nevét, mely a bőgő nyakrészére hasonlít. Ilyen hajókkal szállították a magyar kereskedők áruikat a Dunán a 19. században. 

 

          vizitura.jpg      vizitura-2.jpg     duna-ag.jpg 

 

 

 

 

 

"A nemzet sorsa a család sorsát követi"

 

Június 27-én, csütörtökön avatták fel a nemzeti együvétartozást szimbolizáló domborművet Táton a Hősök terén. Az ünnepi szónok, Dr. Kövér László, a magyar parlament házelnöke, beszédében kiemelte: a nemzeti összetartozás nem minden, de az összetartozás nélkül minden semmi. Móricz Zsigmondot idézve elmondta: az 1867-es osztrák-magyar kiegyezéssel idegen kultúra telepedett az országra, s a nemzetből fokozatosan kihalt a hazaszeretet, ami a trianoni országvesztéshez vezetett. Később több vesztes történelmi alkunak voltunk részesei, melyek során először arra akartak bennünket rávenni, hogy mondjunk le az elszakított nemzetrészekről, majd végül a saját államunkról is. 

A Szervátiusz Tibor alkotta dombormű egy családot 

ábrázol, nem véletlenül, hiszen a nemzet sorsa a család sorsát követi. A magyar országgyűlés is úgy tekint a nemzetre, mint egy családra, ezért nyilvánította június 4-ét a nemzeti összetartozás napjává, - a határon túli magyarokat is vcisszafogadva a magyar nemzet családjába. Ez azt is jelenti, hogy mostantól kezdve nincs határon inneni és határon túli magyar ügy. 

"Hiszünk a nemzeti összetartozás erejében, s egy olyan Európában, melyben a hit, a vallás és a nemzethez tartozás fontos elemei az együttélésnek." - zárta beszédét az ünnepség szónoka.

 

                          juni-4-2.jpg        juni-4-1.jpg

 

 

 

 

 

 

 

 

Búzaszentelő ünnepség Táton

 

Tát község római katolikus temploma adott otthont annak a búzaszentelő szentmisének, melyet idén április 28-án Kardos Mihály plébános celebrált és a III. Béla Általános Iskola Gyermekkórusának éneklése tett még ünnepibbé. A szentmisét követően a körmenet a templom mögötti búzatáblához vonult, ahol sor került a búzaszentelő ünnepségre. 

A búzaszentelő ünnepségen Szenes Lajos polgármester köszöntötte a megjelenteket. Dr. Völner Pál államtitkár, a térség országgyűlési képviselője, ünnepi beszédében korunk ellentmondására hívta fel a figyelmet. Kijelentette: a ma embere hajlamos azt hinni, hogy technikai fejlettsége okán irányítani, uralni képes a teremtett világot. Azzal, hogy mennyire kiszolgáltatottak vagyunk a természet erőinek, csak akkor szembesülünk, ha olyan ítéletidő zúdul ránk, mint pl. a márciusi hóvihar. Még a legfejlettebbnek hitt technikai eszközök sem tudták legyőzni a természet erejét. A teremtett világ évezredeken keresztül együtt létezett az emberrel. Ehhez kell 

visszatalálnunk, s ehhez az út hagyományaink ápolása, közösségeink megbecsülése. Sokáig a búzaszentelés a templom falai közé szorult, - öröm, hogy újra az egész közösség ünnepévé válhat. A búzamező megáldásával nem csak a bő termésért, hagyományaink újjászületéséért teszünk, hanem közösségeink, nemzetünk jövőjéért és a munka tiszteletéért.

A búzatáblát Kardos Mihály plébános szentelte meg. Az ünnepségen a Táti Nemzetiségi Fúvós Zenekar és Asszonykórus valamint a Táti Férfikórus lépett fel. 

A szentmiséről és az azt követő búzaszentelésről készült felvételt a Duna tévén is láthattuk.

 

          buzaszenteles.jpg     tati-fuvosok.jpg

 

 

 

 

 

A Táti Porcelánbaba Klub

 

2005-ben egy szerencsés találkozás folytán derült ki többek számára, hogy Czibuláné Csicsmann Erzsébet milyen csodálatosan élethű egyedi porcelánbabákat készít. Kátai Ferencné Katalinnal még ez év decemberében - advent első hétvégéjén - a táti kultúrházban megszervezték Erzsike első önálló porcelánbaba kiállítását. A tárlatnak hatalmas sikere volt.

A hölgyek nagy többségét nagyon érdekelte az is, hogyan készülnek ezek a babák. Czibuláné Erzsébet felajánlotta, hogy szívesen megtanítja az érdeklődőknek a babakészítés fortélyait. Így szervezte meg Kátainé 2006-ban a Táti Porcelánbaba Klubot, melynek elnökének, vezetőjének őt választották.

A művészeti vezető Czibuláné Cs. Erzsébet, aki minden héten hétfőn nagy-nagy türelemmel és szakértelemmel irányítja a babakészítés aprólékos munkálatait a táti kultúrházban.

Czibuláné Erzsébet és a Táti Porcelánbaba Klub az elmúlt években sok rangos díjban, elismerésben részesült. 2010-ben a "Föld gyermekei" majd 2011-ben a "János vitéz Tündérországban" című kompozíció I. helyezést ért el a győri országos babakészítő versenyen az Életképek kategóriában. A 2012-es versenyen a táti sváb viseletet mutatták be a "Húsvéti locsolkodás" című életképpel, mellyel ismét I. díjat nyertek a tátiak.

A versenyek mellett a klubnak több hazai kiállítása volt Székesfehérváron, Visegrádon, Nagyvenyimben, Bükön stb. Táton szinte minden évben bemutatják legújabb alkotásaikat.

A klubtagok már készülnek a XVII. Országos Baba- és Mackókészítési Versenyre. Témául Győr város híres rendezvényét, a "Barokk esküvőt" választották. 2012. augusztusában 20. alkalommal rendezték meg a "Barokk esküvőt", melyen statisztaként a táti babaklub tagjai is részt vettek. A hölgyek nagy élvezettel viselték a csodálatos barokk kosztümöket, kalapokat. Eközben sok ötletet merítettek a készülő babák öltöztetéséhez. 

 

                                              czibulane.jpg        babaklub.jpg