Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Rólunk szól 2012

Virágos Magyarországért - virágos Tátért

 

A virágos Magyarországért verseny immár csaknem két évtizede Magyarország legsikeresebb környezetszépítő versenye. A vetélkedőnek minden évben vannak kiemelt témái. 2012-ben, a tavalyi évhez hasonlóan ismét  a település főterének rendezettsége, növényekkel való díszítettsége, az épített környezettel való harmóniája került középpontba. (A jövőben nagyobb hangsúlyt kívánnak fektetni az értékek, az őshonos flóra és fauna megőrzésére.) A megmérettetésre önkormányzatok nevezhetnek be. A verseny szervezéséhez a Magyar Turizmus Zrt. biztosítja a működési hátteret.

A verseny az évek során valóságos mozgalommá lett, egyben sajátos összekötő kapocs Európával, mivel a magyar megmérettetés része a 12 európai országot átfogó Európai Virágos Városok és Falvak versenynek.  Az elmúlt két évtized alatt negyvennégy magyar település vett részt az európai versenyben, igen szép eredménnyel: 7 arany, 17 ezüst-, 10 bronz-, és 10 európai érmet nyerve.

A verseny elismerését jelenti, hogy Magyarország miniszterelnöke, Orbán Viktor ebben az évben is két települést, egy várost és egy falut részesít elismerésben. A verseny fődíja Magyarország képviselete a 2013. évi Európai Virágos Városok és Falvak Versenyében.

Idén Tát is benevezett a vetélkedőre a nemrég felújított Hősök terével. A táti önkormányzat fontosnak tartja, hogy a verseny célkitűzései helyben is megvalósuljanak: a zöld területek létrehozása, a műemlékek védelme, a környezetvédelmi szempontok figyelembe vétele Tátnak is érdeke. Az önkormányzat ugyanakkor azt is szeretné, ha a táti polgárok továbbra is tevékenyen részt vennének a község szebbé tételében. Mivel itt nem csak közterekről van szó, hanem magánterekről is, a község vezetése nem kiván beleszólni abba, hogy ki milyen formában, milyen virágosítással, milyen zöldesítéssel járul hozzá a lakókörnyezete szépítéséhez, a kérés csupán annyi, hogy ki-ki lehetőségéhez mérten gondozza, ápolja a környezetét.

Azzal a nem titkolt szándékkal, hogy minél többen ösztönzést kapjanak környezetük kultúráltabbá tételéhez, Kátai Ferencné kezdeményezésére a Táti Helytörténeti és Értékmentő Alapítvány a helyi önkormányzattal együtt 2011-ben községi környezetszépítő versenyt hirdetett. Létrehozott egy kilenctagú bírálóbizottságot, mely az elmúlt év minden hónapjában bejárta a települést, a későbbiekben pedig a látottak alapján kiválasztotta azokat a háztulajdonosokat, akiket díjazásra érdemesnek ítélt. Tavaly év végén kerültek kihirdetésre a díjazottak nevei: Bányai Katalin, Bottlik Anett, Cseri Sándorné, Cs. Kiss Gábor. Dlabik Jánosné, Emmer Melinda. Erdei Imréné. Győri Zsoltné. Horváth Józsefné, Jászberényi Mónika, Kálmánné Csenteri Erika, Keil Andrea, Kirsch Rudolfné, Kovácsné, Rózsavölgyi Anikó, Kósa Istvánné, Lalus Zoltánné, Mechler Katalin,  Páldi László, Pelikán Lászlóné, Rózsahegyi Gabriella, Rózsavölgyi Károly, Szabóné Pintér Szilvia, Szilágyiné  Baumann lldikó, Tischner Józsefne, Vincze Zoltán. Valamennyi díjazott emléklapot- egy a ház falára kihelyezhető kerámiadíszt-, és 5000 Ft értékű növényvásárlási utalványt kapott. A díjátadásra ez év áprilisában került sor. A kerámiadísz Drexler Noémi fazekasműhelyében készült, a vásárlási utalványt részben a szomori Barack-virág Kft., részben az önkormányzat adományozta.

A 2012. évi táti környezetszépítő verseny folyamatban van, eredményhirdetés várhatóan idén karácsony táján lesz.

A verseny szervezői úgy vélik, hogy a program sikerének egyik kulcsa a lakossággal történő folyamatos kommunikáció, ezért együttműködési szerződést kötöttek az organikuskert.hu weboldallal is, ahol a község lakói folyamatosan nyomon követhetik a Virágos Tátért verseny-mozgalom alakulását.

 

                                                  tat-hosok-tere.jpg

 

Keil Andrea a díjazottak egyike. Párjával, Székely Imrével örömmel fogadták az elismerést. Több éve időt és energiát nem sajnálva alakítják, gondozzák a lakóházuk környezetét, nem csak az udvart. de az utcafrontot is. A ház előtti járdarészt és a kocsibeállót saját költségen viacolor kövekkel burkolták le, a járda és az úttest közötti kertsávot gyönyörű tuják díszítik. Mindez szépen harmonizál a ház frissen tartott utcai homlokzatával, a sötétbarnára mázolt fakapuval.  

Imre és Andrea szeretnek a természettel összhangban élni. Igyekeznek úgy alakítani a portájukat, hogy az ott tartózkodás mindig pihentető legyen. Az udvar, a kert valóban kellemes látványt nyújt.    

 

dsc09886.jpg  dsc09883.jpg dsc09887.jpg

 

 

 

 

 

 Táti és mogyorósbányai gyerekek

 

Balatonberényben

 

A táti III. Béla Ált. Iskola sikeresen pályázott az Erzsébet-program keretében meghirdetett balatonberényi nyári táborozásra. Az iskolából 70 diák vett részt a táborban: június közepén a fölsősök 30 fős-, majd két héttel később az alsós diákok 40 fős csoportja. A családias légkörben eltöltött balatoni nyaralást színes programok gazdagították.

A tábor első estéjére minden iskola bemutatkozó műsorral készült, melyet az ünnepélyes tábori zászló felvonása után adtak elő. A táti alsósok az iskola nemzetiségi tánccsoportjával léptek fel, majd nagyon színvonalas bemutató előadást tartottak - projektoros kivetítőn képekkel szemléltetve - községünkről. Ezt az összeállítást a mogyorósbányai Vachaja Fanni és Haladin Zsófi készítette.

A táborba az ország különböző pontjairól érkeztek gyerekek, többen a Nyírségből, akik közül sokan most látták először a Balatont. Ezen kívül érkeztek gyerekek Erdőkertesről, Domrádról, Csákánydoroszlóról, Nagyvarsányból, Kazincbarcikáról. Sokan kötöttek barátságot (a mi fiataljaink pl. focizás közben a varsányi diákokkal ismerkedtek meg), de diákszerelmek is kötődtek. A gyermekek biztonságára az iskola tanárai vigyáztak.

  

                                                     balaton.jpg

 

 

 

 

 

Vendégségben Gémesiéknél

 

wp_20141031_014.jpgA Gémesi családban másfél éve született az első baba. A kicsi már jár, és most tanulja az első szavakat. Amikor leülök a karosszékbe, és kezembe veszem a vendégnek készített meleg teát, odatipeg hozzám, és mutatja, hogy ő is kér olyat. Az anyuka tüstént neki is hoz egyet, kevésbé gőzölgőt, mert a gyerekek nem kedvelik a forrót, de gondolom ugyanolyan finomat, mint amilyen az enyém. Megtudom, hogy a kislánynak Eszter a neve. "Esztike, Esztike" - kóstolgatom a nevet félhangosan, de az anyuka kijavít: "Eszterke, nem Esztike." Eszembe jut erről, hogy a mi gyerekeinket sem engedte a feleségem akárhogy becézni, mindenkinek megvolta a "tisztes" beceneve. Meg is kérdezem az anyukát, Katicát, szerinte miért van az, hogy a szülők, de az anyukák talán különösen is, ha a gyerekeikről van szó, bizonyos becézési formákat előnyben részesítenek. Valószínűleg azért - mondja Ő -, mert a nevek általában emlékeztetnek bennünket valakire, egy ismerősre, aki az adott nevet viseli. Amilyennek látjuk az illetőt, olyasféle kép rajzolódik ki előttünk, ha a nevét halljuk.

Ezzel egyetértek, valóban így van. Az én gondolataimban is szinte minden személynévhez valamilyen képzet társul: tulajdonságok, emlékek, benyomások. Ezen, talán ha akarnék sem tudnék változtatni.

Katica elmondja, hogy férjével, Tamással, megállapodtak abban, hogy a második gyereküket, ha fiú lesz, Mátéra fogják keresztelni. Korábban arra is gondoltak, hogy esetleg az apa után lehetne Tamás is, de ezt az ötletet elvetették, mert nem szeretnék, ha idősebb és ifjabb Tamásnak szólítanák apát és fiát, noha igaz, hogy régebben sokszor generációkon keresztül öröklődött egy név, és ez senkit sem zavart, sőt a családhoz való tartozást fejezte ki. A mai kor embere azonban,úgy látszik, kényesebb erre a kérdésre.

A neveknél maradva, megkérdezem még, mennyire volt fontos a szülőknek, hogy magyar nevet adjanak gyermeküknek. 

- Igyekeztünk magyar nevet adni, hiszen magyarok vagyunk - mondja Tamás. - A neveknek jelentésük van, kifejeznek valamit. Nem mindegy, hogy milyen nevet adunk a gyermekünknek. Nemrég hallottam, hogy Németországban egy kisfiút a rajzfilmből ismert vicces figuráról Pumuklinak neveztek el, és így is anyakönyvezték. Vajon hogyan fogja érezni magát ez az ember felnőttként egy ilyen névvel? De az is szomorú, hogy ilyen neveket egyáltalán elfogad az anyakönyvi hivatal. szerencsére Magyarországon mintha kezdenénk visszatérni a régi nevekhez, aminek én szívből örülök. Vannak szép magyar neveink. 

Ezzel kapcsolatban Katica megjegyzi, hogy a régi nevek, mint pl. az Ilona, Jolán, őt is a nagyanyáink korára emlékeztették, de miután a keresztlányuk is Ilona lett, már nem a nagyanyáinkra gondol a név hallatán. 

A gyereknevelés kérdéseire terelődik a szó. Katica is, Tamás is vallja, hogy a gyereknevelés visszahat a szülőkre is. Egy gyerek, érthető módon, mindenben a felnőtteket utánozza, így a gyereket nevelő szülő egyszersmind a gyerek legfőbb mintaképe is, ezért egy jó szülő arra törekszik, hogy viselkedéséve követendő példát mutasson gyermekének. - igyekszünk úgy viselkedni, hogy Eszter a jót lássa. ha én elkezdek csúnyán beszélni, ős is, mint a papagáj, elkezd csúnyán beszélni - mondja tamás -, de szerencsére nem csak a rossz példa ragadós, hanem a jó is.

Megállapítjuk, hogy sajnos a TV nagy rombolást végez a családokban. Egyre inkább a rossz mintákat közvetíti, miközben az emberek továbbra is igen sok időt töltenek a TV előtt. Hiába van ott a 12-es karika a képernyő sarkában, főműsoridőben a gyerekek is nézik a tévét, mert olyankor van együtt a család. De nem csak a gyerekek vannak kitéve a TV romboló hatásának. Tamás maga is csodálkozik, milyen nagy hatással van rá egy-egy film. Bűncselekmények, erkölcstelenségek sorozata az egész, és minden úgy van megszerkesztve, hogy a néző figyelmét, gondolatait maximálisan lekösse. Megfigyelhető, hogy évről-évre durvul a tévéműsor. Ami 20 évvel ezelőtt még közfelháborodást keltett volna, mára megszokottá vált és normálisnak számít. Azt mondják a média alakítói, hogy ők csak a valóságot mutatják be, arról nem tehetnek, hogy az olyan, amilyen, egyébként pedig ők is a jónak drukkolnak. Ez az érvelés azonban igencsak sántít, mert ha a műsorszerkesztők valóban a jónak drukkolnának, akkor nem propagálnák a rosszat. Ők is jól ismerik az emberi pszihét, és tudják jól, mit eredményez az, ha egyfolytában negatívumokkal traktálják a közönséget. Persze nem a tévével, mint eszközzel van a gond. A probléma a használati móddal van. Mindenesetre Tamás elhatározta, hogy már csak Eszterre való tekintettel is ezután nagyon megválogatja, mi az, amit megnéz a tévében. 

Egy család tágabb közösségre is vágyik. Gémesiék életében sokat jelent, hogy aktív tagjai lehetnek a szentgyörgymezei plébánia családcsoportjának. Mint mondják, ez egy olyan közösség, mely mintául szolgálhat arra, hogyan lehet keresztényként élni a mai világban. Nagyon vágytak már olyan fiatal családosok társaságára, akik kereszténységüket komolyan veszik, kiknek értékrendje az övékéhez hasonló, s a mikor a szentgyörgymezei plébános meginvitálta őket a családcsoport egyik összejövetelére, nagy örömmel fogadták el a meghívást. Azóta is boldogan járnak el a találkozásokra, szeretik az ott tapasztalható jó légkört, a beszélgetéseket, programokat.

Kívánunk sok boldogságot Gémesiéknek, erőt, hogy tudjanak kitartani a jóban. 

                                                                                                                                                                Milinszki M. 

 

 

 

 

Romák között, nyitott szívvel
 
A Marista férfi szerzetes közösség (Mária Iskola Testvérek Szerzetes Rend) által vezetett Határtalan Szív Alapítvány munkatársai évek óta sikeres cigánypasztorációt folytatnak, többek között Esztergomban is. A rend néhány tagja a 90-es évek első felében vett egy házat a romák által lakott Töltés utcában, ahol egy szociális központot alakítottak ki a rendkívül rossz körülmények között élő roma családok számára. Fürdési, mosási lehetőséget biztosítanak számukra, mivel sokuknak otthon nincs fürdőszobája. A közösségi háznak van egy házirendje, mely szabályozza, mikor lehet fürödni, mosni. A családok most már kezdenek adni a tisztaságra, a ruháikat is mossák. Délelőttönként szociális ügyintézők segítenek a napi gondok megoldásában: hivatalos levelet megírni, álláskeresőknek önéletrajzot írni, segítenek abban, hogyan lehetne jól beosztani a pénzre, telefonálni lehet a házból. Szintén délelőtt tart nyitva a baba-mama klub. Ha a szülőnek valamilyen elintéznivalója van a városban, behozhatja a pici, óvodába még nem járó gyermekét. Amíg a szülő távol van, a közösség dolgozói foglalkoznak a gyerekkel, próbálják fölkészíteni az óvodás életre. A gyerekek a házban étkeznek, amiért a szülőknek nem kell fizetni. Az élelmezés költségeit adományokból fedezik. Délután négytől jönnek az iskolás gyerekek. Segítenek nekik megírni a leckét, a gyöngébbeknek korrepetálások vannak matekból.

Jómagam szociális ügyintézőként dolgoztam a házban.  Iskolajáratot csináltam, ami annyit jelent, hogy reggel hét órakor autóval sorra jártam a családokat, és szóltam a szülőknek, hogy készítsék föl a gyerekeket, majd vittem őket az iskolába. Ezen kívül rendszeresen látogattam a családokat. próbáltam segíteni, amiben tudtam. Ha valakinek lakásproblémája volt, megpróbáltuk hozzásegíteni egy szociális lakáshoz. Álláshelyet kerestünk az állástalanoknak. Ez nem volt egyszerű, mert az előítéletek nagyon működnek az emberekben. Nem egyszer megtörtént, hogy már mindent elintéztünk, de amikor az állást hirdető cég munkatársa meglátta a hirdetésre jelentkező embert, egyszerűen kijelentette, hogy betelt az állás.

Nekem nagyon jó tapasztalataim vannak a Töltés utcai romákkal. Nagyon barátságosak, akárhányszor elmentem valamelyik családhoz, mindig megkínáltak kávéval, üdítővel. Most is, ha arra járok, megkérdezik: „Tomikám, mikor jössz vissza?” Nem csak a segítséget várják. Sok szeretetet kaptam tőlük. Emlékszem, egyszer amikor éppen rossz kedvem volt, egyre csak faggattak: „Mi bajod van? Történt valami? Bántott valaki? Mondjad csak nyugodtan, elintézzük.” Ezen aztán már mosolyognom kellett. A forrófejűség bennük van, de alapvetően jószívűek. Sajnos a legtöbb embernek van valamilyen rossz tapasztalata a romákkal kapcsolatban, és ebből fakadnak az ellenérzések. De ha valóban tiszta szándékkel és őszinte érdeklődéssel közeledünk a romákhoz, nagyon gyorsan leomlanak az elválasztó falak.                                   

  Gémesi Tamás, Esztergom

 

              toltes-utca.jpg

 

 

 

 

 

Két hét a nyárból

 

Csodálkozva áll meg a gyanútlan járókelő a nyergesújfalui Szalézi Irinyi Középiskola előtt: hangos zene szól, zsibongó gyerekek serege népesíti be a tágas udvart.

Tanácstalan, hiszen már július van, rég vége a tanításnak, nem is beszélve arról, hogy a gyerekek zöme apróság, szemmel láthatóan az általános iskola valamelyik alsó tagozatába jár.

Vajon mi történik itt?

Semmi szokatlan, hiszen az intézmény már évek óta otthont ad a szaléziak nyári napközi oratóriumának. De nem csak a tágas tornatermet, a biztonságos, bekerített udvart és a sportpályákat nyitja meg a kicsik előtt. Az iskolában egész évben folyik azoknak a fiataloknak a képzése, akik a gyerekekkel foglalkoznak. Mert a gyerekekre itt lelkes fiatalok vigyáznak, akik maguk is szívesen szórakoznak, játszanak, kirándulnak együtt a táborozókkal, és mindezt önkéntes alapon, ingyen teszik. Nekik köszönhetően a tábor idén már közel 200 gyereket fogadhatott. Erre az időre a munkába járó szülőknek, idős nagyszülőknek nem kellett aggódni, csemetéik jó helyen voltak, és biztosan nem unatkoztak.

Aki már járt itt, az tudja, hogy a táborozók napjai mindig ki vannak töltve valami érdekessel, új élménnyel. Változatos programokkal, tánccal, kirándulásokkal, műhely-foglalkozásokkal, strandolással és sok-sok játékkal.

A tábor vezetői szalézi szerzetesek, akik rendjük alapítója, Bosco Szent János nevelési módszere szerint maguk is folyamatosan a gyerekek között vannak. Minden gyereket szívesen látnak, nem feltétel a hittan tudás, csupán az, hogy a kezdő és záró imádságokat és a heti egy szentmisét a nem hívők is elfogadják, ne zavarják.

Sokan kérdezik: miért csak két hét? Hiszen a nyári oratórium nagy siker. Választ kapunk erre a kérdésre esténként, amikor a gyerekek távozását követő takarítás és a másnapi programok megbeszélése után végre hazamehetnek az animátorok – a gyerekek felügyeletét végző lelkes fiatalok is. Ennyit tudnak a szervezők jó szívvel és szeretettel vállalni.         

 

        oratorium.jpg  oratorium-1.jpg 

 

 

 

 

 

Hogy is volt az régen

 

Mi, modern emberek, milyen könnyen elvetjük a múlt értékeit, az évszázadok alatt fölhalmozódott emberi tudást. Aztán jönnek a bajok, a nemvárt események, a kellemetlen meglepetések. Kiderül, hogy az elődeink sok tekintetben bölcsebben gondolkodtak, mint mi. A múlt tagadása, „végképp eltörlése” nem csak gyökértelenséghez vezet, de a jelen problémáit sem leszünk képesek megoldani, ha gőgösen elfordulunk a múlttól.

Tanulni kell az idősebbektől és a régi korok embereitől. Ne vessük meg, amit ránkhagyományoztak. Az élet nem a mi nemzedékünkkel kezdődött. Mi csak egy láncszem vagyunk.   

wp_20141031_004.jpgAmikor a szülőfalujuk, Mogyorósbánya múltjáról kérdezzük Dániel Mihályt – Miska bácsit, és feleségét, Rozi nénit, elsőként a kastélyt említik. Megtudjuk, hogy Miska bácsiék gyerekkorukban sokat játszottak a kastély körül, s a falusiak sokszor vízért is odamentek a kastély külső udvarán lévő kerekes kúthoz.  Az akkori kastélytulajdonost, Plesch Lajost, ritkán látták, mert keveset tartózkodott Mogyorósbányán, de a családja ott élt, két fia és a leánya együtt játszott a falu gyerekeivel.  A második világháború végén a selyemraktárnak is használt kúriaépületet föltörték és kifosztották.   Vittek onnan mindent, ami mozdítható. Miska bácsi mosolyogva meséli, hogy két asszony olyan csúnyán összeveszett egy selyemdarabon, hogy már kishíján egymásnak estek. Miska bácsi mentette meg a helyzetet, azzal, hogy odaállt közébük, és kettévágta a selymet, mondván, hogy „vigye mindenki békében a maga részét”.       

Az 1980-as években fokozatosan elbontották az addigra teljesen lerobbant épületet, a jó minőségű téglákat pedig elhordták a falubeliek, és fölhasználták az építkezéseknél, így ma igen sok mogyorósbányai ház falaiban ott vannak a valamikori kastély téglái.   

A szénbányászat hosszú időn keresztül meghatározó jelentőségű volt a falu életében, de a földművelés és az állattenyésztés is hozzátartozott a mindennapokhoz. Nem volt család, melynek ne lett volna legalább egy kevés művelhető földje, háziállata. A családok lényegében önellátók voltak: a konyhára valót maguk állították elő. Miska bácsi és Rozi néni is jó érzéssel  gondol vissza a szépen megművelt földekre. Mint mondják: „Igaz, hogy nem voltak traktorok, lovakkal, tehenekkel, ökrökkel dolgoztatták a földet, de művelve volt minden barázda, elhanyagolt földet nem lehetett látni. Szép volt a határ. Az embereknek több kisebb parcellájuk volt. Sokat dolgoztak, minden munkát időben és rendben végeztek el. Ha valaki elkésett a kapálással, azt bizony megszólták. S a figyelmeztető szónak foganatja volt.”

Érdekes történetet mesél el Miska bácsi. Volt egy szántója, ahol mindig 12-szer fordult az igásteheneivel. Ezt a tehenek is tudták, s a 12-ik forduló után maguktól leálltak. Egy alkalommal azonban Miska bácsi a 12-ik kör után megpróbált még egyet kerülni, ám a tehenek erre nem voltak hajlandók, hiába nógatta azokat. Sőt, otthagyták a gazdájukat a határban, és egyedül hazamentek.

-       Régen az erdők is gondozottabbak voltak – meséli Miska bácsi. Az erdészet a lakossággal közösen gondoskodott az erdőkről. A téli hónapokban minden háztartás bizonyos mennyiségű rőzsét (5 cm-nél nem vastagabb faágakat) vihetett haza. Beszélgetőtársunk huncutul mosolyogva elárulja, hogy voltak azért élelmesebb rőzsegyűjtők is, akik  az engedélyezettnél vastagabb ágakat is rejtettek a rőzseköteg mélyére. Az összegyűjtött rőzsével pótolták az emberek a tüzelőt, ezért aztán a rőzsegyűjtésnek kettős haszna volt: megtisztult az erdő, és a tüzelőanyag sem került olyan sokba.

Rozi néni szívesen gondol a KALÁSZ leányegyletre, melynek mogyoros.jpg ő is tagja volt. Katona József mogyorósbányai születésű katolikus pap vezette a helyi csoportot. Zenetanár lévén énekórákat tartott, de színdarabokat is taníttatott a fiatalokkal. Rozi néni örömmel mesél a nagy erdei hócsatákról, a péliföldszentkereszti vasárnapi misékről. A vasárnapi szentmisére sok mogyorósbányai fiatal átgyalogolt Péliföldszentkeresztre, s télidőben a miselátogatás nemritkán vidám hócsatával egészült ki. Minden vasárnap délután pedig, a templomi litánia – Istendícséret – után Józsi atya vezetésével kötetlen beszélgetések folytak az egylet tagjai között, ami szintén nagyban segítette a lányokat az erényes életre való nevelődésben. A közösségi összejöveteleket és színelőadásokat is a mai „Kakukk” vendéglő épületében tartották. Az oda járók kulturáltan viselkedtek, ittasan senki sem mehetett be a közösségi terembe. A háború után többen, főleg a fiatalok közül, kezdték kigúnyolni Miska bácsiék, Rozi néniék  társaságát, hitük és vallásuk miatt, de ez nem tántorította el őket életvitelüktől. Örültek, hogy együtt lehetnek, együtt énekelhetnek, színdarabokat játszhatnak, örültek a fiatalságuknak.

Isten éltesse Miska bácsit  és Rozi nénit, akik idén 63 éves házasok. Gyermekeiket, öt unokájukat és két dédunokájukat is köszöntjük.