Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Rólunk szól 2007-2010

 

Délvidéki egyetemisták Táton és Mogyorósbányán

 

/2010. július/

 

 

delvideki-egyetemistak.jpgIdén júliusban egy hétig délvidéki (szerbiai) magyar egyetemistákat láttak vendégül táti és mogyorósbányai családok. A nyaraltatást helybéli civilek és a táti önkormányzat is támogatta, a programok megszervezésében és lebonyolításában a táti polgári kör tagjai vettek részt. A 17 főből áll csoport megtekintette a környék nevezetességeit, és ugyanakkor a vendéglátó családokkal is megismerkedhettek a délvidékről érkező fiatalok.

Az alábbi, velük folytatott beszélgetést a táti Gold Farm presszó teraszán rögzítettük.

 

Mi volt az első gondolatotok, amikor eljutott hozzátok a Magyarországra szóló meghívás?

Szegi Ákos: Megörültünk, hiszen egy ilyen kirándulás jó lehetőség az ismerkedésre, barátkozásra. Magyarországnak ezen a vidékén, a Dunakanyarban még senki sem járt közülünk, ezért nagyon örülünk, hogy ilyen szép tájra jöhettünk. Szerintem ez Magyarország legszebb része.

 

Mi az, amiben különösen is eltér az otthoni környezet az ittenitől?

Lajkó Nóra: Először is az, hogy itt mindenki magyarul beszél. És nekem úgy tűnik, szabadabbak, kedvesebbek az emberek. Például tegnap a presszóban jött egy ismeretlen lány, és odaköszönt nekünk. Az ilyesmi nem szokás nálunk.

 

A vendéglátással mennyire vagytok megelégedve?

Anitics Márti: Nagyon kedvesek a vendéglátóink. Mindenben a kedvünket keresik.

Szabó Gábor: Amikor meghallottam, hogy családoknál leszünk elhelyezve, kissé furcsállottam a dolgot, de most már valamennyiünk nevében mondhatom, nagyon örülünk, hogy ilyen vendégszerető családokhoz kerültünk.

 

Milyen magyarnak lenni a jelenlegi magyar országhatárokon túl?

Ricz Natália: Több kultúrával találkozunk, és kénytelenek vagyunk megtanulni együtt élni más nemzetekkel. Ugyanakkor nagy nyomás nehezedik ránk, többet kell teljesítenünk. Nekünk, magyar nemzetiségű egyetemi hallgatóknak többet kell tanulnunk, mint szerb kollégáinknak.

Anitics Márti: Sajnos az együttélés nem olyan egyszerű. Sokszor ránk szólnak, hogy ne beszéljünk magyarul, mert Szerbiában vagyunk. Arra nem gondolnak, hogy mi is a szülőföldünkön élünk, és hogy milyen képtelenséget várnak el tőlünk, amikor azt követelik, hogy a magyarok egymás között is szerbül beszéljenek.

 

Tömeges betelepítések folynak a délvidéken. Hogyan élitek meg ezt?

Kurin Ákos: A magyar települések sokat szenvednek ettől. Nagy számban telepítenek szerb embereket magyarlakta területekre, kimondottan azzal a céllal, hogy megváltoztassák a nemzetiségi összetételt. Szerblakta területekre nem visznek betelepülőket. Ezek az emberek a Balkán különböző részeiről érkeznek, kvázi menekültek, de legújabban már németországi szerb cigányokat is hoznak közénk. Hiábavaló minden tiltakozásunk. Megfigyelhető, hogy a falvaink, városaink központi részeit veszik először célba, így akarván biztosítani az erős szerb dominanciát. Nem arról van szó, hogy bármi kifogásunk is lenne más nemzetek ellen, de amikor azt látjuk, hogy szántszándékkal a nyelvünket, az identitásunkat támadják, akkor senki ne várja tőlünk azt, hogy tapsoljunk örömünkben.

Anitics Márti: A bajainkat tetézi, hogy sajnos egyre kevesebb magyar gyerek születik. Csantavéren, ahol lakom, gyerekkoromban minden évben 90 körüli volt az iskolába induló magyar diákok száma. Ma jó, ha húszan vannak. Sokhelyütt magyar szülők is szerb tagozatra íratják gyereküket, mert magyarként már nem látják biztosítva jövőjüket.

 

Ti hogyan látjátok a jövőtöket?

Kószó Csaba: Nem könnyű munkát találni. Szeretnék fizikatanárként elhelyezkedni a falumban, Magyarcsernyén, talán sikerül majd, és bízom benne, hogy magyar marad a tannyelv. Egyébként a magyarok részaránya a gazdasági élet irányításában és a közéletben is nagyon alacsony.

Bicskei Kornélia: Én is tanár szeretnék lenni, ha lehet a falumban, Feketetón. A magyarságomat mindenképpen meg szeretném őrizni. Egyébként nem gondolom, hogy aki megtagadja nemzetiségét, jól érzi magát ettől. Vannak magyar nemzetiségű tanáraink az egyetemen, akik csak törve beszélik a szerbet, színtiszta magyar környezetből származnak, de még velünk, magyar diákokkal sem hajlandók magyarul beszélni. Ez nagyon kellemetlen.

 

Magyar egyetem jelenleg nincs a délvidéken. Szerintetek segítene a helyzeten egy magyar tannyelvű egyetem létrehozása?

Kószó Csaba: Igen. Kérdés viszont, hogy aki magyar egyetemen szerezne oklevelet, mennyiben tudna érvényesülni. Jelenleg a magyarországi Gábor Áron Főiskolának van egy kihelyezett levelező tagozata Szabadkán, de tény, hogy nagyon sok helyen nem ismerik el az ott szerzett diplomát, különösebb megokolás nélkül.

 

A mindennapokban milyen a szerbekkel való kapcsolat?

Lajkó Nóra: Egyéntől függ, de településenként is változó. Mindkét félnek nyitottnak kell lennie ahhoz, hogy normális párbeszéd alakulhasson ki. A legnagyobb baj az, hogy nem ismerjük eléggé egymást. A szerbek, mivel nem ismerik a nyelvünket, sokszor attól tartanak, hogy kibeszéljük őket. Ezért is zavarja őket, ha magyarul beszélünk.

Kurin Ákos: Tapasztalatom szerint, jó módszer, ha röviden elmondjuk a nem magyarul beszélőknek, hogy miről is folyik a társalgás, és nem hagyjuk őket bizonytalanságban. Ez mindig oldja a feszültséget.

Szikora Csaba: Mi magyarok nem szigetelődhetünk el szerb társainktól. Ez fizikailag sem lehetséges, de nem is lenne ésszerű teljes különválásra törekedni.

 

Ha teszem azt, négyen az anyanyelveteken, magyarul beszéltek egymás közt, és odajön hozzátok egy szerb diáktársatok, átváltatok szerbre?

Anitics Márti: Általában nem, de ez a helyzettől is függ. Mindenesetre az nagyon faramuci dolog, ha magyarok egymás között szerbül beszélnek.

 

A kettős állampolgárság lehetősége mit jelent számotokra?

Ágó Eszter: Lelkiekben sokat számít, hogy magyar állampolgárok is lehetünk, mert akik ezt lehetővé tették számunkra, elismerik, hogy a magyarok hazája a mi hazánk is, lélekben mi is odatartozunk. Az állampolgárságtól nem is várunk mást, mint lelki támaszt. Főleg az idősebb nemzedékek érzik át, mit is jelent magyarnak lenni.

Kurin Ákos: Attól nem kell tartani, hogy elárasztjuk a magyar munkaerő piacot. Nagyon rosszul esett, amikor Gyurcsány Ferenc miniszterelnökként kampányt folytatott ellenünk, mintha mi lennénk Magyarország legnagyobb ellenségei.

 

Úgy tudom, az elvándorlás már nem jellemző a ti vidéketekre.

Ágó Eszter: Aki akart, elment.

Szabó Gábor: Az utóbbi időben egyre több a magyar diák az egyetemeken. A fiatalok már nem mennek Magyarországra továbbtanulni. Ez talán jó is, hiszen így több esély van arra, hogy később is a szülőföldjükön maradnak.

Kurin Ákos: Fontos lenne, hogy minél több magyar kollégium létesüljön, mert nagy gond körünkben, hogy a magyar fiatalok szervezetlenek, nemigen ismerik egymást. Újvidéken, ebben a ma már kilencvenöt százalékban szerbek lakta nagyvárosban jelenleg is 1800 magyar egyetemi hallgató van, de alig van kapcsolat köztünk. Örvendetes, hogy van már néhány magyar kollégium. Igaz, ezek csak nagyon korlátozott befogadóképességgel bírnak, és mivel többnyire egyházi intézmények, nem élveznek állami támogatást, ezért jóval drágábbak, mint az állam által fönntartott kollégiumok, de így is nagy szolgálatot tesznek. Jelenleg is épül egy 300 férőhelyes kollégium Újvidéken, egy római katolikus plébánia udvarán, részben állami pénzből. Az építkezés kezdeményezői a magyar politikai szervezetek. Ők magyar kollégiumot szerettek volna, de a városvezetés ezt ellenezte, így a most épülő kollégiumot szerb diákok is igénybe vehetik majd. Az építkezés szervezői elképzelésük megvalósításához Magyarországról vártak támogatást az elmúlt években, de az nem jött, ezért kénytelenek voltak a városvezetéssel egyezkedni.+

 

Családról, házasságról hogyan vélekedtek?

Ágó Eszter: Sokan kilátástalannak érzik a helyzetüket, mert nincs munkahely, a fiataloknak nincs hova összeköltözniük. Megpróbálnak minél több iskolát befejezni, jobb feltételeket teremteni maguknak. Ezért kitolják a családalapítást, de családosként sem törődnek igazán a gyerekekkel, a megélhetési gondok miatt.

Anitics Márti: Mi, akik most itt vendégeskedünk, valamennyien család- és házasságpártiak vagyunk. Sajnos azonban nálunk is, akárcsak Magyarországon, sok a válás, vadházasság. Bízunk benne, hogy egyszer majd jobb belátásra térnek a fiatalok.

 

Meglátásotok szerint a határon túli magyar fiatalok igénylik az anyaországgal való kapcsolattartást?

Szabó Gábor: Föltétlenül. Jómagam évente eljárok a zánkai táborba, ahol határon túli magyar gyerekeket, fiatalokat is üdültetnek. Nagyon jó érzés találkozni és együtt lenni a Kárpát-medence magyarjaival. Jó lenne, ha minél több lehetőség nyílna arra, hogy a magyar országhatárok mindkét oldalán élő magyar fiatalok jobban megismerjék egymást.

Ágó Eszter: Az, hogy most itt lehetünk, segít bennünket abban, hogy magyarok lehessünk, de úgy gondolom, mi is tudunk adni a magyarországiaknak olyan értékeket, amelyek a kisebbségi létből fakadnak.

 

Ahhoz mit szólnátok, ha jövőre egy magyarországi, mondjuk Esztergom környéki csoport látogatna meg benneteket valamelyik délvidéki városban?

Kurin Ákos: Ennek nagyon örülnénk, és szerintem valamennyien szívesen részt vennénk egy ilyen látogatás megszervezésében.

 

+ A Szabadka melletti Palicsfürdőn idén megrendezett Szent István napi ünnepség díszvendége Orbán Viktor magyar miniszterelnök volt, aki kijelentette, hogy a magyar állam anyagilag is támogatni fogja a délvidéki magyarok oktatással kapcsolatos programjait, egyebek mellett a magyar kollégiumok építését is. 

 

 

 

 

 

Bajusz Zoltánéknál jártunk Mogyorósbányán

 

bajuszek.pngA Bajusz házaspár, Zoltán és Ági tíz évet vártak arra, hogy saját gyermekük szülessen. Az orvosok nem bíztatták őket. Úgy határoztak, hogy állami gondozott gyerekeket nevelnek. Eleinte nem sok megértésre találtak a környezetükben. „Bolondoknak” vélték őket, amiért mások gyerekét veszik gondjukba. Évek múltával azonban az értetlenkedés alábbhagyott. Ma már egyre többen látják, hogy nevelőszülőnek lenni ugyanolyan komoly, felelősségteljes és szép szolgálat, mint az édesapai vagy édesanyai hivatás.

Mikor kerülhet egy gyermek állami gondozásba vagy nevelőszülőhöz? Akikkel szüleik nem törődnek, emiatt elhanyagoltak, testi-lelki fenyítést, erőszakot szenvednek el, veszélyeztetett körülmények között élnek. Sajnos ma egyre több az ilyen gyerek. A cél a családok együtt tartása, de ha ez végképp lehetetlenné válik, akkor kerülnek a gyerekek állami intézményekbe – gondozásba. Ilyenkor a család szerepét a nevelőszülők vállalják fel, akik szeretetet, védelmet, biztonságot nyújtanak a rábízottaknak.

A nevelőszülők rendszeres oktatáson vesznek részt. Félévente kötelező továbbképzésre járnak. Zoltán és Ági elmondása szerint igen jó és hasznos tudnivalókkal gazdagodnak ezeken a továbbképzéseken. Vannak a gyereknevelésnek bizonyos aranyszabályai, melyeket érdemes betartani. Ezek általában apróságok, de hosszú távon nagyon meghálálják magukat. a gyerekekkel szembeni tettlegességet kerülni kell, de a szigorú fellépés szükséges. Megszégyeníteni sem szabad a gyereket, de azt igenis meg kell követelni tőle, hogy vállaljon felelősséget a tetteiért, tanulja meg kiértékelni a dolgokat. Természetesen a szülői jó példa mindennél többet ér. Hiába okítom a gyereket, ha magam az ellenkezőjét teszem annak, amit mondok. Ezzel lejáratom magamat is, és azt a tanítást is, melyet tovább akarok adni. Zoltán nagyon fontosnak tartja a pontosságra nevelést. Kiváltképp a mai zaklatott, szétszórt világban oda kell figyelnünk a pontosságra. Ági elmondja, hogy a gyermekek lelki-szellemi fejlődésére is gondot fordítanak. A kicsiknek olvasnak, a nagyobbakkal beszélgetnek. Nem erőltetnek semmit. Biztosítani kívánják a gyerekek szabad fejlődését, hiszen valamennyien sajátos, egyéni értékeket hordozunk. A szülő ugyan megtanítja gyermekét arra, amihez ő maga ért, de a választás jogát meg kell hagyni a gyereknek: mindenki azt a foglalkozást, foglalatosságot választhassa magának, ami érdekli.

Azt tudni kell, hogy a nevelőszülőkhöz került gyerekek a legtöbb esetben olyan bántásokat szenvedtek el piciny korukban, amelyek következményei hosszú időn keresztül mutatkoznak: tanulási nehézségeik, viselkedési zavaraik lehetnek, különböző egészségi problémával küszködnek. Ez mindenképpen bonyolítja a nevelőszülők munkáját.

Vendéglátóinktól megtudtuk, hogy állami intézményekből ki lehetkerülni: hagyományos nevelőszülőkhöz, hivatásos nevelőszülőkhöz, illetve örökbe fogadó szülőkhöz. A hagyományos nevelőszülő mellékállásban végzi nevelőszülői feladatát, munkájáért nevelőszülői díjat kap. A hivatásos nevelőszülő főállású állami alkalmazott, fizetést kap. Az örökbefogadó szülő ugyanazokkal a jogokkal és kötelességekkel bír, mint a vér szerinti szülő, járandósága is ennek megfelelő. Az állam számára e harmadik változat jelenti a legkevesebb kiadást és energiaráfordítást, így az állam érdeke ma az örökbeadás, akár külföldre is.

Az állami szervekkel való egyeztetés nyomán Vácott dr. Beer Miklós püspök úr kezdeményezésére 2009. májusában létrehozták a „Názáret” Szociális Szolgáltatót, s ezzel a régiónk nevelőszülői rendszere az Egyház gondozásába került.

A nevelőszülők feladata, hogy a gondjaikra bízott gyerekeket, ha egy mód van rá, visszaneveljék az eredeti családjukba. Ez sajátos lelki felkészültséget igényel, úgy a nevelőszülők, mint a gyerekek részéről. Arra is készen kell lenni, hogy a gyermek örökbefogadó szülőkhöz kerül.

Amikor a gyereknevelésről beszélünk, látnunk kell, hogy a család szerepét a társadalom egyéb intézményei nem tudják felvállalni. A gyerekek elemi érdeke, hogy családban nevelkedjenek. Az anyák munkába állítása a gyermek két éves kora után sok gond forrása. Érdemes elgondolkodni azon, hogy a család a fészek, az intimitás helye, itt zajlik az első szocializáció, a gyermek integrálása a társadalomba. A család munkahely is. Hiszen, ha azt szeretnénk, hogy működjön, jól működjön, sokat kell fáradnunk érte. Haza nem csak pihenni megyünk, hanem feladatok sorát kell még ellátnunk: takarítás, vacsora készítése, mosogatás, ház körüli munkák stb. Fontos, hogy a gyerekeket koruknak megfelelően bevonjuk a család életébe, tevékenyen vegyenek részt a feladatok végzésében.

Amit Zoltánéknál láttunk, valóságos gyermekparadicsom. Gyönyörű természeti környezetben van a telkük, rajta a ház. Gondozott konyha- és virágkert, szépen nyírt sövény. Zoltán keze nyomán (ő ács) csodálatos famunkák, használati tárgyak kerülnek elő.

Köszönjük vendéglátóinknak, hogy náluk lehettünk, megismerhettük életüket.

                                                                                                        Schönek Tamásné, Milinszki Márton

 

 

 

 

 

Kaplony vendégei voltak a táti mazsorettesek

 

Ez év (2010) július 2 és 4 között a táti mazsorett csoport Tát testvértelepülésén, a partiumi Kaplonyban vendégeskedett, ahol falunapot tartottak. Az alábbiakban a mazsorett csoport egyik tagja, Pogrányi Anna meséli el, hogyan zajlott a háromnapos kirándulás.

 

Pénteken délelőtt nyolckor indultunk különbusszal Tátról, és délután 3-kor érkeztünk Kaplonyba, ahol az ottani ferences templom vendégházában kaptunk szállást és teljes ellátást. Az első perctől kezdve nagyon jó volt a hangulat. Rendkívül szívélyesen fogadtak bennünket, nem csak a hivatal dolgozói, de a helybéliek is mind a kedvünket keresték. Minden költséget ők álltak, nekünk semmit sem kellett fizetnünk. Már a megérkezésünk napján azzal viccelődtek, hogy estére fociznunk kell. Először azt hittük, hogy tényleg csak vicc az egész, de estére már hozták is a mezeket és vittek ki a focipályára, a falunapi sátor mellé. A helyiek csapatával mérkőztünk meg. Végülis mi győztünk, ámbár szerintem eléggé bunda íze volt a dolognak. Állandóan nekünk fújtak, és amikor nagynehezen éppen nyerésre álltunk, akkor fújta le a bíró a meccset. A sok futkosás és az egész napi utazás kifárasztott bennünket, ezért estére már nem maradtunk ott a zenés programon, inkább visszasétáltunk a szállásra. Másnap, szombaton, a polgármesterhelyettes és a fia hozták a reggelit. Utána busszal elvittek bennünket Érdmindszentre, másnéven Adyfalva, ahol megnéztük Ady Endre szülőházát, és a házat, ahová később költözött az Ady család. Visszafelé jövet megálltunk Nagykárolyban rövid városnéző sétára. Délután értünk vissza Kaplonyba, majd ebéd után kimentünk a falunapi sátorhoz. Ott már dél óta folyt a program. Főleg helyiek léptek fel, de voltak magyarországi fellépők is. A miénken kívül láttunk még egy-két magyarországi buszt a sátor körül. A műsorszerkezet hasonló volt, mint a táti pünkösdi napokon. Föllépett a kaplonyi fúvószenekar, kórus, a táncosok, mazsorettesek.jpgvolt formációs tánc. Mi délután ötkor léptünk színpadra. Hat számot adtunk elő, amivel nagy sikert arattunk. Mondták, hogy ilyesmi nem szokott lenni náluk. Este volt a szórakoztató műsorblokk, föllépett a Kozmix, a Zanzibár, Komár Laci. Sokan voltak, a környező településekről is jöttek. Mi is kinnmaradtunk, közben mindent ingyen fogyaszthattunk. „Tátiak nem fizetnek” – mondták, ha a pénztárcánkhoz nyúltunk.

Vasárnap délben megebédeltünk, majd következett az ajándékátadás és a búcsúzkodás. Délután két óra körül indultunk haza. 

 

koncert-kaplony.jpg    kaplony-1.jpg

 

 

 

 

 

 

Tiszta levegőt a Dorogi medencének

 

A Válaszúton Alapítvány a Nemzeti Civil Alap önszerveződés támogatásával  - „Tiszta levegőt a Dorogi-medencének!” című program keretében – a közelmúltban tanulmányt készített környékünk levegőállapotáról. A tanulmány hivatkozik a térségben elhelyezett mérőállomások adataira. A tanulmány megállapítja, hogy környékünkön a szilárd szennyezőanyagok, vagyis a szálló- illetve ülepedő por (a szálló por méretében tér el az ülepedő portól, és lényegesen kedvezőtlenebb élettani hatásokkal bír), valamint a nitrogén-dioxid jelenti a legnagyobb problémát.

Dorog tekinthető összességében a legszennyezettebb városnak a térségben. Különösen aggasztó azon napok száma, amikor a szálló por koncentrációja a határérték felett van.

Esztergom vonatkozásában a tanulmány kiemeli a tanítóképzőnél mért határérték feletti nitrogén-dioxid koncentrációkat, amely a legmagasabb mért érték a térségben. Ez jól rámutat arra, hogy Esztergom levegőminőségében a közlekedés meghatározó tényező.

Lábatlanon az ülepedő por határérték feletti koncentrációja emelhető ki. Ez minden bizonnyal az itt üzemelő cementgyár kibocsátásaival szoros összefüggésben van.

A térség ipari létesítményei közül a lábatlani Holcim-gyár, a dorogi hőerőmű és a nyergesújfalui Zoltek-gyár a legnagyobb szennyezőanyag kibocsátók.

A három nagykibocsátón túl a dorogi veszélyes hulladék égető, a piszkei papírgyár és a lábatlani mészmű kibocsátása jelentős.

A tanulmány megállapítja, hogy a fűtési eredetű kibocsátás a téli hónapokban igen nagy, ez felelős a szilárd szennyezőanyagok és a szén-monoxid magas koncentrációjáért.

Számos ismerten kibocsátott szennyezőanyag mérése nem előírás, holott azok is jelentősen befolyásolják a levegő állapotát. Például a hulladékégetők esetén több száz bizonyított légszennyező anyag kibocsátása történik, ezek közül azonban legföljebb két tucatot ellenőriznek. Például a furánok és a dioxinok (műanyagok égetése során keletkező vegyületek) már rendkívül kis mennyiségben is károsak.

A megyében kimagaslóan nagy a megbetegedések aránya. Dorogon az allergiás megbetegedések száma a gyermekek körében tíz év alatt megduplázódott.

Az egész térségben igen magas a szálló por háttérszennyezettsége, azaz még a kis emissziójú településeken is komoly egészségügyi hatással kell számolnunk. 

 

   tiszta-levegot.png

 

 

 

 

 

"Aki gyerekkorában megtanul szépen játszani..."

 

- interjú Kishonti Lászlónéval, a táti óvoda vezetőjével -

 

 (2009. május)

 

 

A táti iskolához hasonlóan a táti óvoda is bővült a közelmúltban egy mogyorósbányai részleggel. Milyen az óvoda jelenlegi szervezeti felépítése, és hogyan alakult az óvodai létszám az elmúlt időszakban?

  • A tát-falusi óvoda, a tát-kertvárosi óvoda és a mogyorósbányai óvoda, mint kistérségi társulás tartozik igazgatásunk alá. Összesen 8 csoportunk van, ebből az egyik a mogyorósbányai csoport, az egyik a tát-kertvárosi bölcsődei részleg. Az idei, 2008-2009-es tanévben hivatalosan 173 gyermek jár hozzánk – de ez a kiscsoportok változó létszámából adódóan növekszik folyamatosan, hiszen a harmadik életév betöltése után vehető del a gyermek a kiscsoportba. A tavalyi létszámhoz viszonyítva (156) örvendetesen növekedett az idei létszám. És hozzáteszem, nem csak a helybéli gyerekek járnak az óvodáinkba. Idén pl. 13 „külföldink” van, vagyis olyan gyerek, aki nem Táton és nem Mogyorósbányán lakik. Mutatja ez, hogy a szülők körében kedvelt intézmény a miénk.

 

Mivel magyarázható ez Ön szerint? Mi az, ami a táti óvodát sajátossá teszi?

  • Az gondolom, az itt dolgozó pedagógusok lelkes munkája az, ami igazán vonzóvá teszi az intézményünket. A mi óvodáink a környéken egyedülálló módon reggel 5 órától délután 5 óráig fogadják a gyerekeket. Ez nagy segítség a szülőknek. Számos olyan óvodai pilusz foglalkozást tartunk, amelyet a pedagógusaink a munkájuk iránti elkötelezettségből tesznek. Nagyon szerencsés helyzetben vagyunk, mert a Gyermekjóléti és Családsegítő Szolgálat is itt a kertvárosi óvoda területén van. Minden óvodai csoportban van gyermekvédelmi felelős, aki napi kapcsolatban van az intézménnyel. Jelenleg 17 hátrányos helyzetű gyermeknek segítenek rendszeresen. Mivel testközelbe került a két intézmény, nincsenek elkallódó gyerekek, és halmozottan hátrányos helyzetű gyermek sincs az óvodásaink között. Sajnos tény, hogy évről-évre egyre fokozottabban jelentkezik a gyerekek anyagi rászorultsága. Igyekszünk segíteni ahol és ahogy lehet, az önkormányzattal karöltve: gyermekétkeztetési utalványokkal, ruhacsomagokkal stb. Tavaly sikerült kialakítanunk egy külön logopédiai szobát. Jelenleg egy sajátos nevelésű gyerekkel is tudunk foglalkozni.

 

Az anyagi rászorultság, tudjuk, nem csak a családokat érinti, de az intézmények is sok esetben küszködnek a pénztelenséggel. A táti óvoda anyagi körülményei mennyire rendezettek? A pályázatokkal hogy állnak?

  • Óvodánk működését az Önkormányzat biztosította és biztosítja. Külön kiemelném, hogy a környező települések közül csak Táton működik bölcsőde. A pályázatokkal kapcsolatban annyit tudok mondani, hogy mivel Tát község nem tartozik sem a kis- sem a nagy települések közé, ezért nem mindig esünk a támogatottak közé. A kötelező eszközpályázatokon viszont minden évben nyerünk.

 

Milyen nevelési elvek érvényesülnek az óvodában? Hogyan tudják követni a társadalom változásait?

  • A rendszerváltást megelőzően központi irányelvek érvényesültek az óvodai nevelésben. Így a napi programok megszervezésében is órához igazítható merevség érvényesült. 1999-ben lehetőség nyílt arra, hogy az óvoda vezetősége egyéni nevelési programot készítsen. A szülők igényeit figyelembe véve tevékenység alapú nevelési programot dolgoztunk ki, vagyis egy olyan programot, melynek célja az, hogy a tevékenységeken keresztül neveljük a gyerekeket. Ez azt jelenti, hogy minden gyereket bevontunk a foglalkozásokba, de mindenki egyéni készségei, érdeklődése szerint dolgozik. A napirend is megváltozott, hiszen a gyerekek nem egy időben érkeznek. Érkezésük sorrendjében reggeliznek és kapcsolódnak be a napi tevékenységekbe. Az ebéd utáni altatás is folyamatosan történik, előbb a kicsik, majd az idősebbek feküsznek le. Ez utóbbi azt is jelenti, hogy mire a nagycsoportosok lefekvésre készülnek, a kicsik már a mesehallgatás után alszanak, ezért a nagyok csendben helyezkednek el, hogy a kicsik pihenését ne zavarják. Mindjárt egy nevelési cél is megvalósul ezzel: legyünk figyelemmel a környezetünkben élők iránt!     Az óvodában minden lefekvés előtt van meseolvasás, ami a gyerekek fejlődése szempontjából rendkívül  fontos. Eközben nem arra törekszünk, hogy minél több mesével traktáljuk a gyerekeket, hiszen jól tudjuk, hogy a gyerekek mennyire szeretik ugyanazt a mesét többször végighallgatni. És ez nem véletlen. Az a gyerek, aki egy mesét többször is meghallgat, sokkal gyorsabban tanul, mint aki minden este más mesét néz a TV-ben.    Nem loholunk a csúcstechnika után. Nem csak a külsőség a fontos, a digitális táblák, meg a „kakaóbiztos” számítógépek, hanem hogy a gyerekek jól érezzék magukat nálunk.  Hogy ne legyenek nyűgösek, hogy legyen kedvük szépen beszélni és szépen viselkedni. Ezek a fontos Szabadságot kaptunk a nevelési program kidolgozásánál, de tudatában vagyunk annak, hogy ezzel a felelősségünk is megnőtt. Nagy odafigyelést igényel tőlünk ez az új elvekre helyezett pedagógiai munka, de úgy tűnik, szívesen csinálja mindenki, hiszen látjuk az eredményt. A nevelőmunkánk során a legfontosabbnak a játékot tartjuk, mert úgy véljük, hogy aki gyerekkorában megtanul szépen játszani, később szépen fog dolgozni is.    Ezen kívül fontosnak tartjuk a nemzetiségi hagyományok ápolását, és nem kevésbé hangsúlyos az egészséges életre nevelés. Minden óvoda őrzi hagyományait. A tát-falusi óvodában őszi gyümölcsöket, terméseket gyűjtenek, ezekből csodálatos alkotások születnek, melyek bemutatásra kerülnek kedves kis mulatság keretében. A tát-kertvárosi óvodában a hagyománynak megfelelően előadásokat hallgatnak a gyerekek a gyümölcs- és zöldségfogyasztás fontosságáról.

 

Sok fiatal szülőtől hallani, hogy milyen nehéz ma gyereket nevelni. Önöknek mi a tapasztalata?

  • Szerintem, noha nem kevés fáradsággal jár, mégis legszebb feladat a legkisebbek nevelése, mert végig tudjuk követni a fejlődésüket, látjuk, hogy a 2 évesen még szinte semmit sem tudó csöppség mily nagy utat tesz meg 7 éves koráig. Ugyanakkor rendkívül felelősségteljes munka ez, hiszen az életünk első éveiben szerzett tapasztalatok, élmények felnőttkorunkban meghatározó hatással lesznek ránk. Ami a szülő-gyerek kapcsolatot illeti, úgy gondolom, az egyik legnagyobb probléma ma a túlzott munkahelyi és egyébb lekötöttség. Mindez nem hagy időt a gyerekekkel való törődésre. A munkából késő délután hazatérő anyuka, apuka már túl fáradt ahhoz, hogy a gyerekére is kellő időt és energiát szánjon. A másik gondot a modern életvitel gerjesztette fokozott igények jelentik, a mindent megadni akarás jelensége. Sokan úgy gondolkodnak, hogy nekik nem kell több gyerek, mert ők ennek az egynek akarnak mindent megadni.

 

A fokozott iskolai elvárások rónak-e többletkötelezettséget az óvodára?

  • Igen, de ezt mind játékos formában meg lehet oldani. Mi a nevelésre összpontosítunk. Azt próbáljuk elérni, hogy a gyerek 30 percig tudjon figyelni, mert az iskolában majd 45 percig kell figyelnie.

 

Lehet, hogy nem mindenki ért velem egyet, de szerintem az óvodai nevelőmunka akkor tekinthető igazán eredményesnek, ha sikerül elérnie azt, hogy a gyerekek minél tovább gyerekek maradhassanak. Hiszen az Úr Jézus világosan megmondta: „Ha nem lesztek olyanok, mint a gyerekek, nem juttok a mennyek országába.” Úgy gondolom, nagyon fontos, hogy felnőttként is vissza tudjunk találni a gyermek-önmagunkhoz.

  • Egyetértek. Gyereknek maradni, véleményem szerint annyit jelent, mint tisztának lenni és tudni játszani. Minden boldog felnőtt valamilyen szinten gyerek. Amikor azt mondtam, hogy az óvodai nevelőmunkánkban a játék áll az első helyen, – mert aki megtanul szépen játszani, az dolgozni is tudni fog – akkor erre gondoltam.

 

Schönek Tamásné - Milinszki Márton 

 

fenykep0186.jpg     A táti óvoda pedagógusai

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Beszélgetés Kardos Mihály plébános atyával

(2008.szept.)

 

Plébános úr, a katolikus hitoktatás Tát és Tokod településeken milyen formában valósul meg jelenleg?

   - Iskolai hitoktatás folyik, a tanórákon kívül, fakultatív módon. A fakultativitás ebben az esetben annyit jelent, hogy a szülőktől kérjük a döntést, hogy kívánják-e gyermeküket hittanórára járatni vagy sem, mert ennek a kérdésnek az eldöntése elsősorban őrájuk tartozik. Tartozik persze a gyerekekre is, de nem végsősoron.

 

Legyen szíves ezt a gondolatot bővebben kifejteni. Ma amikor a legkülönfélébb jogok követelésétől hangos a közvélemény, nem biztos, hogy mindenki számára érthető az iménti gondolatmenet. Miért szoruljon háttérbe a gyerek akarata egy őt érintő döntés során?

   - A szülő felelősséggel tartozik a gyermeke iránt. Ugyanakkor minden szülőnek természetszerűleg tekintélye is van gyermeke előtt. Ha valamit fontosnak lát, a gyermek azt elfogadja. Föl szoktam tenni a szülőknek a kérdést, mit fognak válaszolni a 11 éves gyermeküknek, ha megkérdezi, miért keresztelték meg az ő tudta nélkül? A szülők többnyire tudják a választ: „Mi így láttuk jónak, s ha nagykorú leszel, akár fölül is bírálhatod a döntésünket. A keresztséged megmarad, de az, hogy a keresztség jegye rajtad van, az nem a te személyes felelősséged.” Mindenki saját maga dönti el, hogy él-e a keresztség szentségével. Az viszont természetes, hogy a szülő az általa legjobbnak véltet adja gyermekének. Helytelen szülői szemléletet tükröz, ha valaki a gyermekét azért nem neveli vallásilag, mert úgy gondolja, hogy ha fölnő a gyerek, majd eldönti, milyen hitet kövessen. Ez körülbelül olyan, mintha azt mondanánk a kicsi gyerekünknek: „Gyerekem, majd ha fölnősz, majd te eldöntöd, hogy akarsz-e táplálkozni vagy sem”.  A gyermeknek a misztika iránt ugyanolyan igénye van, mint a felnőttnek. Ha ezt nem azzal a lelki-szellemi táplálékkal töltjük meg, amit mi igaznak hiszünk, a gyermek valahonnan pótolni fogja, mert szüksége van rá, s az esetek többségében hiedelmeket, babonákat talál. A lelki-szellemi beállás időszakában, ami a születéstől a hatodik életévig tart, kizárólag a felnőttekre támaszkodik a gyerek: a beállási szempontjait onnan veszi.

 

Milyen a hittanórák látogatottsága?

   - A fölső osztályok felé haladva, a hitoktatásról való lemorzsolódás a jellemző, és évről-évre egyre jellemzőbb.  A 2007-2008-as tanévben Táton 14 fölsős hittanosunk volt, ebből 7 hatodikos, 6 hetedikes, 1 nyolcadikos. Alsóban jóval több a hittanórákon részt vevők száma, úgyszintén az óvodai hittanon.

 

Mi az oka a fokozatos lemorzsolódásnak?

   - A fölsős kortól kezdve egyre több program jelentkezik, szakkör stb. és ezek időben ütköznek a hittanórákkal, a gyerekek pedig inkább az előbbieket választják. Vannak iskolák, ahol ez nem probléma, mert a szakkörök időpontjait a hittanórákra való tekintettel szervezik, és ott lényegesen több a hittanórákon részt vevő gyerek is. Hasonló gyakorlat mellett talán nálunk is lehetne némiképp változtatni a helyzeten.

 

Mit mondana a szülőknek, miért fontos a hittan?

   - A keresztény élet nem születik velünk, azt meg kell tanulni. Alapszabályait az Úr Jézus Krisztus elmondta. Ahogyan a természet és az élet mélységeinek a kérdéseit egyre jobban képes fölfogni és megérteni a fejlődő gyerek, ugyanúgy a keresztény élet kérdéseiben is mélyedni tud, ha foglalkozik vele. A kicsi gyermektől nem várjuk, hogy megértse, mi az hogy áldozathozatal, ezt fokozatosan lehet megtanulni, s aki eljut addig, hogy képes áldozatot hozni, az már rajta is van Jézus Krisztus útján.

 

Egyes politikusok azt javasolják, hogy iskoláinkban vezessük be az etikát, mint tantárgyat. Erről mi a véleménye?

   - Vallási alapok nélkül az etikaoktatás nem sokat ér. Etikettet lehet tanítani vallási alapok nélkül, de etikát nem. Az etikett a mindenkori társadalmi szokások gyűjteménye, ami az élet felszínére vonatkozik (hogyan étkezz, hogyan viselkedj stb.). Az etikettnek is megvan a maga jelentősége, de különbség van aközött, hogy azért viselkedem az elvárásoknak, szokásoknak megfelelően, hogy ne nevessenek ki – ez az etikett, vagy azért igyekszem krisztuskövetőként viselkedni, hogy ne a kárhozat fenyegessen. Valamennyi vallás (a kereszténységen kívüliek is) az életvitelt szabályozó etikai törvényeket az Istentől igyekszik származtatni, mert egyébként azoknak nem lenne súlya.

 

Látjuk, hogy az egyházi iskoláknak nagy a vonzereje, s ez egyfajta bizalomról is beszél, amely az emberekben az Egyház iránt él. Egy-két évvel ezelőtt fölmerült a gondolat, hogy az alacsony diáklétszámmal küzdő tát-falusi iskolát, mint fönntartó, vegye át a katolikus egyház. A teljesség kedvéért mondjuk el: a falusi iskola eredetileg katolikus iskola volt, egyházi tulajdonban, s csak a kommunista idők beköszöntével államosították, mint ahogy az akkoriban szokás volt, mindenféle jogkövetkezmény nélkül. Plébános úr, mi az oka annak, hogy a falusi iskola átalakításával kapcsolatos kezdeményezés hamar megfeneklett?

   - Utánaérdeklődtem illetékes egyházi személyeknél ezzel kapcsolatban és mindenki két kezét fölemelve tiltakozott, mondván, hogy az Egyház a meglévő iskoláit is csak nagy nehézségek árán képes fönntartani. Ennek legfőbb oka az, hogy a jelenlegi állam jogtalanul elvesz igen nagy összegeket az Egyháznak járó pénzekből.

 

De azért nem tartja kizártnak, hogy egyszer még lesz Táton katolikus iskola?

   - Ahhoz, hogy Táton katolikus iskola nyílhasson, a mostaninál kedvezőbb körülményekre lenne szükség.

 

Afrikában és Ázsiában az emberek egyre nagyobb számban fogadják be Jézust, de a dél-amerikai kontinensen is tanúi lehetünk a kereszténység újrafölfedezésének. Európában viszont, úgy tűnik, még mindig terjedőben van a vallási közömbösség. Mi ezzel kapcsolatban a véleménye?

   - A magam részéről mondhatom, hogy az Úr Jézust változatlanul a jövő útjának tartom, akkor is, ha az emberek nem kis részének magatartása, ideértve a nagy keresztény múlttal rendelkező országok lakosságát is, az ellenkezőjét mutatja. Jegyezzük meg, hogy a félelem, aggódás, bizonytalanság, kilátástalanság nyomasztó érzései összefüggnek azzal, hogy az emberek elveszítették a vallási gyökeret. A bizonytalanság érzésének az elszenvedésében nem csak az játszik szerepet, hogy holnap kirúghatnak a munkahelyemről, hanem az is, hogy a vallási horgony nem kapaszkodik sehova. Persze ehhez hozzá kell tennünk, hogy az istenhit nem vakhit, hanem a létező Istenre irányul, akit keresztény meggyőződésünk szerint a názáreti Jézus nyilatkoztatott ki nekünk.

 

Vagyis nem azért van Isten, mert hisszük hogy van, hanem azért hiszünk, mert van Isten.

   - Igen.

 

 

 

 

„Aki bocsánatot kér, abban új élet sarjad, aki

 

megbocsát, új életet fakaszt”

 

2008. áprilisi bejegyzés

 

Ma amikor egyedül az a fontos, hogy kifelé „mutassuk a szépet”, nem divat fölvállalni a hibákat. Ha valami nem működik, lecseréljük. Így aztán eljutottunk oda, hogy már a házasságra is úgy tekintünk, mint valami ruhadarabra, ami bármikor lecserélhető. Ez persze egy normális társadalomban aligha tekinthető elfogadható hozzáállásnak.

Azok a házaspárok, akik esküjükhöz híven, szeretnének kitartani egymás mellett, nem engedhetik meg, hogy a ma divatos fölfogás eluralkodjék rajtuk. A küzdést, alázatos lélekkel, fel kel vállalniuk.

Nyergesújfalun, a nemrég fölújított térségi közösségi házban havonta társas délutánokat tartanak azon házaspárok számára, akik a házasságot valóban szent kötelékként szeretnék megélni. Az összejöveteleken átlagosan 20-25 házaspár vesz részt, de minden érdeklődőt szívesen látnak a házigazdák: Kéner Gyula és Felesége, a nyergesújfalui egyházközség tagjai, a plébánia munkatársai.

A kb.két órás program első részében a meghívott előadóké a szó, majd rövid szünet után a jelenlévő házaspárok kapnak lehetőséget arra, hogy megosszák egymással gondolataikat, tapasztalataikat. Minden találkozónak van egy témája. Legutóbb a kiengesztelődésről volt szó, de terítékre került már a családon belüli veszekedés kérdése is, a kommunikáció témaköre. Az első találkozón a házasságot, mint építményt vizsgálták. Olyan kérdéseket próbálnak körüljárni, amelyek minden házasságban fölmerülnek, de sem a családokban sem a szélesebb közösségekben nem kerülnek kellőképpen földolgozásra. Sajnos hajlamosak vagyunk elbagatellizálni az együttélés lelki dimenzióit, talán hiúságból, talán mert a mindennapok ügyes-bajos dolgai nem hagynak időt azok átbeszélésére.

A januári találkozón az „Élet” szerkesztősége is jelen volt. Nagyon nyerges1.pngörülünk, hogy ott lehettünk, hiszen szívesen számolunk be minden olyan kezdeményezésről, eseményről, amely a házaspárok, családok életének jobbítását célozza. Igen megkapó volt számunkra látni azt a nyíltságot, amellyel a résztvevők beszélnek önmagukról, miközben az őszinte útkeresés szándékát is kiéreztük a hozzászólásokból. Meglepetéssel tapasztaltuk, hogy mennyire hasonló gondok foglalkoztatják a házasokat. Például a másik „bogarainak” az elviselése – ez úgy tűnik, minden házasságban központi kérdés. Ha csak húsz „bogara” van a házastársadnak, akkor már szerencsés ember vagy – mondta valaki. A jelenlévők egyetértettek abban, hogy az a normális, ha hibáink vannak, nem szabad a „minden szép és jó” póz mögé bújni. A hibáinkra nem szabad úgy tekintenünk, mint olyan valamire, ami jobb lenne, ha nem is létezne, mert éppen a hibáink segítenek bennünket abban, hogy fejlődjünk, tökéletesedjünk. Éppen a hibáink miatt van szükségünk az állandó újrakezdésre, megbocsátásra, ami az alapja a lelki életben való előrehaladásnak. Amikor nem sikerül türelmesnek lennünk, rádöbbenünk esendő voltunkra, és arra, hogy szükségünk van a megbocsátásra. A kudarcaink tudatosítják bennünk azt, hogy szükségünk van Istenre, az Ő segítségére, így végsősoron a hibáink a Jóistenhez vezetnek bennünket.

Ha komoly, súlyos dolog miatt neheztelünk a házastársunkra, vagy esetleg a megvetésen kívül mást nem is érzünk iránta, nyilván több idő kell a megbocsátáshoz, de ha bizalommal fordulunk Istenhez, számíthatunk arra, hogy rendezni fogja dolgainkat, és kisegít a bajból. Az is lehet persze, hogy túl nagy cirkuszt csinálunk egy ügyből, túlságosan komolyan vesszük önmagunkat, az akaratunkat.

Minden házasságban vannak időszakok, amikor a házastársak távolabb kerülnek egymástól, magányosabbak, ám ez nem jelenti azt, hogy a magányosság perceiben megszűnik köztük a kapcsolat, sőt ezek az igazán termékeny időszakok, hiszen a házasok ilyenkor újra keresik egymást, a kapcsolatuk új alapokra helyeződik. A házastársak nem kell hogy mindig együtt legyenek, hiszen a szeretet nem más, mint a keresés és a megtalálás.

A két óra gyorsan elrepült. A jelenlévők szemlátomást feltöltődve, igazi szívbéli örömmel néztek elébe az előttük álló hétköznapoknak.

 

 

 

 

 

 

Újraindul az ivóvízkitermelés az egykori bányában

 

2007. júniusi bejegyzés

 

A valamikori tokodaltárói bányában néhány évvel ezelőtt még folyt az ivóvízkitermelés. A vízkivétel azonban 2002-ben megszűnt. Egyes vélemények szerint az elavult technológia, a magas fölújítási költségek és a csökkenő vízfogyasztás is hozzájárult ahhoz, hogy az egyébként értékes vízlelőhely az utóbbi években kihasználatlan maradt. Most, úgy tűnik, újabb fejezetéhez érkezett a tokodaltárói karsztvíz története. A közelmúltban a tatai székhelyű Aqua-Európa Kft megvásárolta a területet és jelenleg igen nagy erőkkel azon dolgozik, hogy újraindítsa a vízkitermelést. A cég szerződésben áll az Északdunántúli Vízügyi Művekkel, és terveiben szerepel palackozó üzemek létesítése is. Az Aqua-Európa terveiről kérdeztük a cég ügyvezetőjét, Jagarics Ferenc urat, aki a következőket mondta:

Öt éve vásároltuk meg az akkor üzemen kívüli bányát, karsztviz.pngbízva abban, hogy a vízre előbb-utóbb igény lesz. A világban mindenütt fölértékelődőben van a víz. Van ahol aszállyal küzdenek, van ahol – mint nálunk is – a folyók szennyezettsége okoz gondot. A Duna például, egy friss kimutatás szerint, a világ öt legszennyezettebb folyamának egyike. Érthető tehát, hogy világszerte fokozott figyelem irányul a karsztvizekre. Azt tudtuk, hogy a tokodaltárói bányában megtalálható karsztvíz kiváló minőségű, hiszen az itteni vízerek részét alkotják az egész Észak-Dunántúlra kiterjedő összefüggő karsztvízrendszernek, mely – túlzás nélkül állítható – a világ egyik legjobb vizét rejti magában. A karsztvizekről tudni kell, hogy  igen jól megszűrt, megtisztított vizek, hiszen több, nagy vastagságú talajrétegen mennek át, s miközben többszáz méter vastag karszttömegeken szivárog le a víz, kioldja a kőzetekből a különböző ásványi anyagokat, ettől lesz tápanyagokban gazdag, értékes. Tatán például, ahol lakom, ugyanezt a vizet isszuk, a lakosság általános megelégedésére.

 Ami szintén a bánya megvétele mellett szólt, az a tény, hogy egy ilyen létesítmény már önmagában egyedülálló értéket képvisel, hiszen a bánya járatain belül bármikor lehet beavatkozásokat eszközölni, például megválasztani a vízvétel helyét, míg egy fúrt kút esetében ez nincs így. Az előkészületi munkák idén májusban befejeződtek, a működési engedélyek megvannak, július elsejével pedig – az ÉDV-vel kötött szerződés értelmében – megkezdjük a vízátadást.

Évi 2 000 000 m3 ivóvíz átadására szerződtünk, az ÉDV ugyanis ekkora mennyiségre tartott igényt. Jelzem, hogy ennél sokkal több ivóvíz kitermelésére is van kapacitásunk. A bánya valamikor a most megcélzott mennyiség 3-4-szeresét termelte, az egész térséget innen látták el vízzel, pedig akkor még lényegesen kisebb kapacitással dolgoztak, mint amilyennel most fogunk. Palackozni is szeretnénk a vizet. Több palackozóüzem létesítését is tervezzük, természetesen itt helyben, hiszen nekünk sem érdekünk nagy távolságokra szállítani a vizet.

 

                                                                  karsztvizbazison.png

                                                                                          a karsztvízbázison

 

 

 

 

 

 

"A gyerekeknek biztonságos, békés légkört

 

teremteni"

 

uracs-csalad.pngAz édesapa, Ottó, foglalkozását tekinteve szerszámkészítő, az édesanya, Ottilia, jelenleg otthon van a gyerekek mellett. Norbi 9 éves, most kezdte a 3. osztályt. Az ikrek Bertold és Botond 6 évesek.

A család két és fél éve költözött Tokodra a délvidéki (szerbiai) Adáról. Otthon a nagycsaládban jól érezték magukat, de egyre kevesebb volt a munkalehetőség, ezért úgy döntöttek, hogy Magyarországon próbálnak meg boldogulni. Nem bánták meg, hogy ideköltöztek, és azt sem, hogy éppen Tokodot választották lakhelyül, mert jószívű, befogadó közösségre találtak itt. Otti, ez a kedves, törékeny, de energikus fiatalasszony mondja: „Édesanyám és Ottó szülei is nagyon sokat segítettek, különösen az ikrek születése után, de sajnos egyre nehezebben tudtunk megélni abból a nagyon kevés pénzből, amit a férjem munkájáért fizettek, s minekután a férjemnek fölkínálták a lehetőséget, hogy az egyik esztergomi szerszámkészítő vállalatnál dolgozzon, elfogadtuk a meghívást. Az, hogy pont Tokodon kötöttünk ki, részben véletlen, de úgy gondolom, a gondviselésnek is van szerepe ebben. „  Ottót, a férjet a munka mellől szólítottuk el. Ő és az édesapja, aki Adáról jött el segíteni a fiataloknak, ottjártunkkor a családi ház fölújításával foglalatoskodtak éppen. Ottót idézzük: „Az együtt eltöltött tíz évből hét és felet Adán töltöttünk. A beszűkülő munkalehetőségek miatt döntöttünk úgy, hogy elköltözünk. Most Tokodon élünk. A családi ház felújítása ad munkát a kötelezőn kívül. Pár hete voltunk otthon látogatóban, a gyerekeket ott is hagytuk, mert nagyon szeretnek a nagyszülők társaságában lenni. Visszafelé jövet velünk jött édesapám, hogy segítsen a lakás fölújításában. A kőműves munkát könnyebb ketten végezni, az egyik a másik kezére dolgozik.”

A nagypapára nézünk, ő vajon mit szól mindehhez. Hát igen, - veszi át a szót a nagyapa, – túl vagyok már a hetvenen, de amíg bírom, csinálom. Annak idején a feleségemmel mi is sokat dolgoztunk a házunkon, amíg olyan állapotba nem hoztuk, hogy azt lehetett mondani, elkészült az otthonunk. Sok év eltelt azóta, mostanra már egyre több a javítani való a házon. Sajnos ma már sokkal nehezebben megy a fizikai munka. A fiamnak s a menyemnek viszont szívesen segítek a családi fészek elkészítésében.

 

Tíz éve vagytok házasok. Mi az, amit tanulságként leszűrhettek az együtt eltöltött évek után? – kérdezzük Ottótól és Ottiliától.

Otti: Az együttlét nagyon sok áldozatot, alázatot, segítőkész szeretetet kíván. természetesen vannak dolgok, melyekről nem ugyanaz a véleményünk, de az igazán fontos kérdésekben egyetértünk. A társát senki ne próbálja a saját képére vagy elgondolása szerint átformálni, mert úgy kerek a világ, hogy különbözőek vagyunk, és azt tiszteletben tartjuk a másikban. A kiscsaládon kívül természetesen szeretetkapocs fűz a nagycsaládhoz is, akiktől a párunkat kaptuk: szülők, nagyszülők, nagynénik, nagybácsik, unokatestvérek. Elfogadjuk egymás családját.

 

- Meséljetek a gyerekeitekről!

Otti: Norbira nagyon büszkék vagyunk. Nagyon jó tanuló, önállóan végzi feladatát, kötelességtudó, magával szemben is szigorú. Ennek az eredménye a tanulmányok során szerzett értékelés. Nemrég a területi versenyen első díjat nyert szavalásban. Az osztályközösségben is megméreti magát különböző versenyeken. Ezzen kívül Ottóval fontosnak tartjuk a testedzést is, mert hisszük, hogy ép testben ép lélek. Mind a hárman karatéznak. Ez az önvédelmi sport, túl azon, hogy erős, edzett fiatalokat nevel, számos lelki képességet fejleszt: türelemre, helytállásra, önfegyelemre, a másik tiszteletére nevel.

Igyekszünk minél több időt együtt tölteni a gyerekekkel. Szeretjük a természetet és a kirándulást. Ez nem pénzigényes szórakozás, mert az otthon elkészített szendvicseket, gyümölcsöt fogyasztjuk útközben, hallgatjuk a madarak csivitelését, próbáljuk megismerni, megérteni a bennünket körülvevő természetet. Vagy ha éppen otthon vagyunk, akkor sem vonulunk külön, hanem a nappaliban a kicsikkel építőkockázunk, társasjátékozunk, együtt vagyunk, közös élményekkel gyarapodunk.

Ottó: Otti azon ritka anyukák közé tartozik, aki még maga gyúrja a tésztát a családnak, készíti a szilvásgombócot, lekváros derelyét, palacsintát. A gyerekeknek zöldséges-gyümölcsös tálat készít. Mi nem fogyasztunk vitamin tablettákat. Kerüljük a késztermékeket, az étkezéshez csak az alapanyagot vásároljuk meg. Lekvár, befőtt, savanyúság itthon készül.

 

- Mit adtok útravalóul a gyerekeknek az életre?

Otti: Ami most fontos, a gyerekeknek biztonságos, békés légkört teremteni, amiben kibontakozhatnak képességeik. Nyugodt körülményeket biztosítani a tanuláshoz. Szeretnénk, ha követendő példa lennénk számukra. Ismerjék a család gazdasági helyzetét, vágyaikat ehhez igazítsák. A „trendi” tárgyak, ruhák, kellékek birtoklása nem boldogít, csak tucatemberkék számára való, akik nélkülöznek minden eredeti, hozzájuk illő megoldást. Az előttünk álló feladatokhoz kérjük Isten áldását.

 

Schönek Tamásné

 

 

 

 

II. Táti Dunakonferencia

 

„Nyilvánvaló, hogy árvízvédelemre szükség van, nyilvánvaló, hogy hajózásra szükség van, csak mi úgy gondoljuk, hogy nem azt kellene csinálni, hogy lassan már tengerjáró hajókkal járunk a Dunán...Mi prioritásnak az ökológiát tartjuk, a természetszerűséget, és ehhez kellene hozzáigazítani a többi dolgot.” (Bárdos Deák Péter)

 

2006.november 4-én a táti kultúrházban a Duna Charta és a Védegylet szervezésében megtartották a II. Táti Dunakonferenciát. Az alábbiakban kivonatos formában ismertetjük az előadásokat.

 

Vásárhelyi Judit felidézte a Bős-Nagymarosi erőmű megépítése ellen folytatott küzdelmet, melynek során az egész magyar társadalmat sikerült mozgósítani. Emlékeztetett arra, hogy a tervezett duzzasztó hatalmas területeket árasztott volna el, így pl. Esztergom történelmi városnegyede is víz alá került volna. Bírálta a mérnöki egyoldalúságot. A mérnöki létesítmények nem kizárólag mérnöki feladatok – mondotta. Nyilvánvaló, hogy ma is vannak, akik azon mesterkednek, hogyan tudnák valamiképpen megépíteni a duzzasztót, ezért ma is résen kell lenni, annál is inkább, mert a Duna elterelése szlovák részről már megtörtént.

 

Vida Gábor (Széchenyi díjas akadémikus) természeti kincseink megóvásáról beszélt. Sajnos, nem eléggé becsüljük természeti értékeinket. Szinte rögeszmeszerűen mindig valami mással akarjuk pótolni azt, amit a természet nyújt. Ezzel nagy károkat okozunk mind a természet, mind a magunk életében. A természet képes a megújulásra, de csak akkor, ha annak megvannak a feltételei. Az egyre szűkülő természeti környezet már nem tud megfelelően regenerálódni. Évmilliók során a természet rengeteg mindent „kitalált”, ezért nem szabad durván beavatkozni a természeti folyamatokba. Jobb, ha nem mi akarjuk megtanítani a természetet, mit hogyan kell tennie. Óriási különbség van a természetes ökoszisztémák és az ember által létrehozott agrár ökoszisztémák között. Az ember az egyféleségre törekszik, mert az egyféle populációt könnyebb kezelni, ez viszont olyan ökoszisztémák kialakulásához vezet, amelyek hosszú távon nem életképesek, mert nélkülözik a fenntarthatósághoz szükséges sokféleséget. Mivel az emberi beavatkozások ma már igen nagy területeket érintenek, instabilitás mutatkozik globális szinten is. A természeti környezetünkre egyfelől úgy tekintünk, mint kiapadhatatlan nyersanyagforrásra, másfelől pedig úgy teszünk, mintha a Föld minden szemetünket képes lenne elnyelni. A források viszont egyre fogynak, s a szennyezőanyagok elviselhetetlen mértékben kezdik elárasztani a Földet. A világot jelenleg uraló neoliberális gazdaságpolitika a korlátlan növekedésben látja a fejlődés zálogát, és figyelmen kívül hagyja, hogy a természetet nem lehet büntetlenül kizsigerelni. A természeti környezetünk véges, az csak egy keret, melyben mozgunk, s melynek törvényszerűségeit tudomásul kell vennünk. Az egyszerű emberek ma is érzik, miért fontos megőrizni a természetet, viszont a városok lakói sok esetben teljesen elveszítették a kapcsolatukat a természettel, és nekik valóban nagy szükségük van arra, hogy újra fölfedezzék az érintetlen természet gazdagságát és szépségét. Az emberiségnek nagyobb hajlamot kellene mutatnia a szerénységre és az alázatosságra.

 

Tímár Gábor (ELTE Geofizikai Tanszék tudományos munkatársa) emlékeztetett arra, hogy a folyami vízlépcsőknek van egy olyan hatásuk, hogy megfogják a kavicshordalékot, s nem engedik azt leáramolni az alsóbb folyószakaszokra. Példaként említette a bősi erőművet, mely jelentős mennyiségű kavicsot ejt rabul, s így a Dunakanyar valamikor kavicsos partszakaszairól mára több helyen eltűnt a kavics. Mivel a kavicsréteg vízszűrőként is működik, a szűrőréteg vastagságának csökkenésével az ivóvizeink minősége is romlik.

 

Molnár Péter (hidrológus, környezetvédelmi mérnök) a dunai hajózás lehetőségeit vázolta. Emlékeztetett arra, hogy a hajózhatóság szempontjából a Duna észak-magyarországi szakasza a legkritikusabb. Ezen a szakaszon (kb. Dunaföldvárig) a Duna tele van gázlókkal, ami azt jelenti, hogy alacsony vízállásnál számos helyen a folyómeder mélysége nem éri el az új uniós program által megkívánt 2,7 métert. Ezt a vízmélységet három módon lehetne biztosítani: duzzasztással, mélyítéssel azaz kotrással, illetve mederszűkítéssel. A duzzasztás nagyon durva beavatkozás, ami semmiképp sem kívánatos a tájainkon. A medermélyítés sem helyeselhető, mert a meder kotrásával megnő a főág vízhozama, aminek egy olyan következménye van, hogy a mellékágak, különösen alacsony vízállásnál, nem kapják meg azt a vízmennyiséget, amely az öntisztításukhoz szükséges, s megindul az iszaplerakódás, idővel pedig teljesen eliszaposodhatnak a mellékágak. A hajózási mélység biztosításának harmadik lehetséges módja a mederszűkítés, melynek során a hajózó utat egy szűkebb tartományra korlátozzák, ami által a vízmélység megnő. Ez talán a legenyhébb beavatkozási forma, de ezzel is csínján kell bánni, túl nagy méretekben nem lenne szabad alkalmazni.

Végezetül az előadó elmondta: a zöld mozgalmak azt szeretnék, ha az emberek nem mindenáron a természet megerőszakolásán fáradoznának, hiszen a természet előbb-utóbb meg fogja mutatni, hogy „ki az úr”. Inkább a természeti rendszereket próbáljuk meg ésszerűen működtetni, úgy, hogy ne okozzunk kárt azokban. A Duna hajózhatóságának kérdésében a zöldek javaslata az, hogy a 2,7 méter helyett elégedjünk meg a 2,0 méteres minimális vízmélységgel.

 

uszaly-a-dunan.jpg

 

A zöldek javaslata az, hogy az uniós program által megkívánt 2,7 méter helyett elégedjünk meg a 2,0 méteres minimális vízmélységgel.