Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Felnőni az alázathoz - Interjú Szarka Györggyel az alkoholizmus kérdéséről

A Táton lakó Szarka György 2009 eleje óta dolgozik kísérőként a fenykep0025.jpgszenvedélybetegek felépülését segítő Hivatásőrző Házban Leányváron. Vele beszélgettünk alkoholizmusról, terápiás módszerekről, a felépülés lehetőségeiről.

 

Magyarországon különösen súlyos probléma az alkoholizmus. Köztudottan sok az alkoholista hazánkban, és még több az olyan személy, akit még nem tekintünk alkoholistának, de mértéktelenül sok alkoholt fogyaszt. Hol tart a magyar társadalom jelenleg az alkoholizmus orvoslásában?

- Sajnos a társadalom csak felületesen ismeri az alkoholizmus problémáját. Iskoláinkban alkoholprevenció címen folytatnak felvilágosító tevékenységet, de ez a fajta felvilágosító munka nem sok eredménnyel jár, mert ami igazán érinti az alkoholizmustól szenvedőket, az az otthoni alkoholizmus, vagy mérgezőlégkör, végzetes elhanyagolás, de erről nem sok szó esik a felvilágosító előadásokon.

Itt van a hajléktalanság problémája. A hajléktalan ellátó rendszer gondozóinak többsége tudja, hogy az alkoholizmus a fő oka annak, amiért a hajléktalanokat nem lehet kigondozni a hajléktalanságból. Tudják, hogy klienseik nem képesek hosszú időn át nélkülözni az alkoholt, és tisztában vannak az alkohol okozta minden problémával, de magáról a betegségről és a felépülésről nagyon keveset tudnak. Nem tudnak különbséget tenni a hosszabb-rövidebb ideig megtartott absztinencia és a felépülés között.

Baj van az egészségügyi ellátó rendszerrel is, amely elismeri ugyan az alkoholizmus létezését, de csak a belgyógyászati következményekre koncentrál, mert azt viszonylag kontrollálni tudja. Az alkoholizmus azonban egy lelki eredetű betegség, amely testi, szellemi és spirituális szinten rombol. Sok esetben, amikor az orvos nem talál súlyos elváltozásokat a májban, emésztőrendszerben, nincsenek megvonási tünetek, maga az orvos jelenti ki, hogy az egyébként  kétségkívül alkoholfüggő beteg nem is alkoholista. Ugyanis a betegség lényege az, hogy az „ivás” csak következmény, maga a függőségi igény a betegség.

Az „Igyon kevesebbet”, vagy „Maga alkoholista, maga nem ihat egy kortyot sem” típusú felszólítások egyformán hatástalanok az eredmény szempontjából. Egy alkoholista esetében az a normális, ha iszik a stresszre, vagy bármire. Az absztinencia egy olyan abnormális állapot, amit újratanulni vagy tanulni kell.

 

Én olyan emberekről is tudok, akiket biztosan nem a hátrányos szociális kürülmények  sodortak az alkoholizmusba.

- Igen. A családi háttér, a szocializációs folyamatok ugyan meghatározóak az alkoholizmus kialakulásában, ám azt is látnunk kell, hogy az alkoholizmust nem lehet mindig el nem gyászolt gyermekkori traumákra fogni. Nem lesz minden nehézsorban felnövekedő emberből alkoholbeteg, és ugyanakkor a rendezett családi viszonyok sem jelentenek garanciát arra, hogy valaki józan életű marad. Miért válik sok orvos, pszichiáter, pap, gazdag, híresség alkoholistává, olyan emberek, akik a maguk területén, a maguk állapotában egyáltalán nem szorulnak az alkohol „megváltó” segítségére?

 

Talán mert sok a meg nem értett „zseni” köztünk. Mi magyarok már csak ilyenek vagyunk. Vannak emberek, akik – noha alapjában véve konszolidált, nyugodt polgári életet élnek, elismertségnek örvendenek – mégis az egész életüket kudarcnak érzik.

- Egy keleti bölcs gondolatai jutnak eszembe: „Nincs annál nagyobb boldogság, mint amikor nincs okunk a szomorúságra, és nincs annál nagyobb boldogság, mint a meglévőkkel való megelégedettség.” A média az átlagember erejét meghaladó vágy ébresztésével gerjesztik az egyre nagyobb, egyre elérhetetlenebb célok kergetését. Ez vezet az örök elégedetlenséghez.

Sokan úgy gondolják, hogy ha teljesülnek a vágyaik, akkor majd leülhetnek és élvezhetik az életet. Én azt kérdezem: nem tehetnénk ezt már most?

 

Manapság a tizennégy-tizenöt évesek körében divat lett az ivászat. Azon versengenek a fiatal kamaszok, ki tudja rövidebb idő alatt félholtra inni magát. Jól jelzi ez, hogy valamit nagyon elrontottunk.

- Igaz, hogy eleink hagyták – sok esetben kényszer hatására -, hogy lassan elvegyék őseik hitét, fokozatosan lerombolják az ember emberbe vetett hitét, de ideje lenne, hogy a most nemzedéke saját kezébe vegye élete alakítását. Éljen úgy, hogy legyen ideje rendelkezésére állni a gyermekeknek, hogy legyen közös élmény, hogy a gyermeknek legyen honnan tapasztalnia és legyen bátorsága a mintául szolgáló hiteles apához-anyához fordulnia, ha rátörnek az élet hozta félelmek.

Senki sem kerülheti el a rá és a korosztályára leselkedő veszélyeket, de ha van a barátokon, a média kínálta látványos, csalóka megoldásokon kívül egy gyermekkortól hiteles jó barát – a szülő – akihez mindig bizalommal fordulhat, akkor a kamaszodó gyermek valószínűleg nem fogja csak úgy szórakozásból alkohollal, kábítószerekkel pusztítani magát.

 

Ugyanolyan betegségnek tekinthető az alkoholizmus, mint más betegségek?

- Sajnos az alkoholizmust nagyon sokáig inkább erkölcsi oldalról közelítették meg, s mint bűnt kezelték, vagy emberi oldalról, emberi gyengeségnek tekintették. Pedig az alkoholizmus tulajdonképpen betegség, melyet három jelzővel lehet meghatározni: progresszív lefolyású (egyre súlyosbodó), krónikus, azaz életünk végéig nem múlik el (hasonlatos az allergiához, cukorbetegséghez), és primer (elsődleges), nagyon sok betegség ennek szövődményeként jelentkezik. Az alkoholizmus a nem gyógyítható betegségek közé tartozik, csak tünetmentessé tehető. Bármennyi kihagyás után nagyon rövid időn belül újra a régi módon iszik egy alkoholista, és visszajönnek a belgyógyászati következmények is. Sőt a visszaeső –elkeseredettségében – még mélyebbre ássa magát az alkoholfogyasztásban, s a visszatérő szövődmények még súlyosabbakká válnak.

A beteg fizikai, pszichés, szociális gondjainak kezelésével viszonylag jól boldogulnak az erre szakosodott intézmények, de a lelki, spirituális oldalról megfeledkeznek, s ennek is tulajdonítható a várt sikerek elmaradása. ugyanis nem látják, vagy nem akarják belátni, hogy a spirituális oldal nélkül nehéz elfogadtatni a betegekkel az életük végéig elkísérő betegség tényét.

 

Ezt nem egészen értem. Mármint azt, hogy az alkoholzmus nem gyógyítható.

- Egy alkoholista eljuthat oda, hogy lemond az italról, de ha ezután bármilyen kevés alkoholt iszik is, azonnal beindulnak a kóros reakciók a szervezetében. Alkoholérzékenysége egy életen át megmarad. Ezért mondjuk azt, hogy az alkoholizmus nem gyógyítható, csak tünetmentessé tehető.

 

Hogyan hat az alkohol? Melyek azok az elváltozások, amelyek egy alkoholfüggő ember szervezetében kialakulnak az alkohol hatására?

- Az alkohol a központi idegrendszert megtámadó idegméreg, amely következtében az ember fokozatosan elveszíti irányítását az élete fölött, s az alkohol progresszivitása miatt egyre tehetetlenebbé válik. Elveszíti az embert emberré tevő legfontosabb ajándékát, az értelme szabad használatát. Értelme használata fokozatosan az alkohol megszerzésére és fogyasztására, végkifejletként a fizikai lelki gyötrelmek feloldására koncentrálódik. A szabad akarati döntések helyett az alkohol fogja diktálni a döntéseket a saját túlélésének megfelelően.  „Ő”, a megszemélyesült démon a fizikailag, pszichésen, szociálisan lerombolt ember tehetetlensége következtében átveszi a teljes irányítást, s nem marad más az emberből csak a halhatatlan lelke, s mivel a hit nélkülivé tett világunkban a tudomány a lélekkel nem tud mit kezdeni, maradnak a gyógyszeres kezelések következtében fizikailag felőrlődött, lelkileg a nihilbe hulló vegetáló lények.

Az, hogy az alkoholbeteg emberek elveszítik az egzisztenciájukat, családjukat, szeretteiket, barátaikat, szinte minden emberi kapcsolatukat, tönkre megy az egészségük, pszichésen a téboly felé közelítenek, - ez is elég nagy probléma lenne -, de hogy az élet értelmébe vetett hitüket is elveszítik, ez okozza az igazi nagy traumát. 

 

Mi kell ahhoz, hogy valaki alkoholista létére tudjon nemet mondani az alkoholnak és elinduljona gyógyulás útján?

- Mivel az alkoholizmusból felgyógyulni nem lehet, szerencsésebb a felépülés kifejezést használni erre a folyamatra. Az alkoholizmus egy lelki eredetű betegség, ezért nincs is rá gyógyszer, mint ahogy a többi szenvedélybetegségre sincs. Mára ugyan feltaláltak olyan gyógyszert, amely blokkolja az agynak azon részeit, amelyeken keresztül hat az alkohol, de ez nem gyógyít, mert ha az alkoholista inni akar, elhagyja ezek szedését. tehát csak addig szedi, amíg egyébként sem inna. A nyugtatóktól sem múlik el az ivásvágy, viszont könnyen gyógyszerfüggővé válhat a beteg: elmegy az orvoshoz egy függőséggel, s hazamegy kettővel.

A megoldás kulcsa a tagadás feloldásában rejlik. Ez nem megy könnyen. Szakemberek állítják, hogy mindenkinek el kell jutnia egy mélypontra, amikor belátja, hogy tehetetlen az alkohollal szemben, és hogy az élete irányíthatatlanná vált. Ez a mélypont mindenkinek más-más lehet. Van aki a hajléktalanságában vagy a kórházi ágyán az „utolsó kenet” felvétele után sem adja fel a tagadást, van kinek elég,ha barátja felhívja figyelmét: „A gyerekek nem szeretik a büdös nagypapát.” A betegnek fel kell adnia hatalmas EGO-ját,s fel kell nőnie az alázathoz (ami nem megalázkodás), kemény munkával el kell jutnia a kérdés megválaszolásához: Kivagyok én,és hol a helyem?

Igazából nem az okok és a miértek megválaszolása a fontos, hanem a jövőbe tekinteni, a hogyan tovább-ra keresni a választ.

 

A leányvári Hivatásőrző Házban, ahol dolgozik, nyilván éppen erre a kérdésre keresik a választ. Milyenek az önök gyógyítási módszerei?

- Mi az ún. Mennesota-modellt követjük. Ennek négy kulcseleme van: először is hiszünk a változás lehetőségében. Másodszor, a mi módszerünk erős spirituális komponenst is tartalmaz. Ennek lényege, annak felismerése, hogy az alkoholizmusból való felépülés csak egy nálunk hatalmasabb erő, azaz Isten segítségével lehetséges. A harmadik elem a teljes szermentességre való törekvés. Végül pedig célunk a pedig lelki öntudatra ébresztése, személyes felelősségének felismertetése, és a sorstársi kapcsolatok ápolásának elfogadtatása.

Minden esetben a családot is bevonjuk a terápia folyamatába, hiszen az alkoholbetegség – mivel mindenkit érint a családban valamiféle módon – családi betegségnek tekinthető. A betegek orvosi előadásokon, terápiás beszélgetéseken, önsegítő csoportokban próbálnak nagyobb önismeretre szert tenni a felépülés teljes folyamatában. A csoportok segítenek abban, hogy a beteg megtanuljon konstruktív módon együtt élni a betegségével, és el tudja kerülni a visszaesést.

Felépülőben lévő (3-5-10 éve józan) munkatársak nélkülözhetetlenek  a terápia, a felépülés folyamatában. Ők képviselik a sajátos, teljes megértést, elfogadást betegtársaik számára, hitelesek és modellként is szolgálnak. Hordozzák a reményt, hogy lehet józanul, boldogan, kreatívan élni és másoknak is lehet segíteni ebben.

 

Mennyire eredményesek a munkájukban? A betegek hány százalékáról mondható el, hogy felépül?

Akiknek sikerül a terápiás ittlétük idején lebontani a mindenhatóság, a túlzott és alaptalan magabiztosság falait, és sikerült eljutniuk az alázat egy bizonyos fokára, mely a hiten, a szereteten és a ráhagyatkozáson alapszik, azoknak jó esélyük van arra, hogy a kinti életben megfelelő módon tudják képviselni önmagukat, és társadalmilag is teljesen elfogadható módon tudjanak élni.

A terápiát így befejezők átlag 70%-a járja tovább a józanodás lelki-szellemi útját.

Amennyiben a beteg karaktere nem változik, vagy csak kis mértékben, s figyelmen kívül hagyja a visszaesési jeleket, nem dolgozik a felépülésén, megtörténik a visszaesés. Ez része a betegségnek, egyik legfőbb tünete. A visszaesés nem a világvége, figyelmeztető jel, hogy valamit nem gyakorolt elég jól a beteg. Lehetőség az újrakezdésre, a a bölcsebbé válásra, a saját negatív tapasztalatai által, föltéve ha nem állja ebben útját a gőg, önteltség, az alázat hiánya.

Sajnos a büszkeség, az önbecsülés és önbizalom elvesztése – bűntudattal, szégyenérzettel párosulva – sokszor válik akadályává az újrakezdésnek. Azonban a terápia alatt elég sokat foglalkozunk a betegség ezen részével, ennek köszönhetően egyre többen választják az újrakezdést a teljes feladás helyett, általában sikerrel.