Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Beszélgetés az esztergomi Szent Rita Otthon vezetőjével, Horváthné Trepák Etelkával

szent-rita-otthon.jpgAz esztergom-szentgyörgymezei Szent Rita Otthont Simor János hercegprímás alapította 1886-ban. Először árvaházként működött, majd általános iskola 1951-ig, amikoris a fogyatékkal élő gyermekek gyógyintézetévé alakult. 1990-től kikerült a gyógyintézetek köréből, innentől kezdve, mint szociális otthon működik. Az otthonban súlyosan, halmozottan fogyatékos bentlakókat látnak el, fiúkat, lányokat vegyesen. Csak gyerekeket vesznek föl, mivel azonban a megye felnőtt fogyatékosokat ellátó intézményei, a tokodaltárói és a tatabányasíkföldi telítődött, az intézmény gondozásában lévő gyerekek egy része a fölnőtt kort elérve is az otthonban marad. Ily módon alakult ki az a furcsa helyzet, hogy noha az otthon hivatalosan gyermekintézmény, felnőttek is vannak a gondozottak között. Az intézmény 55 férőhelyes, és szinte mindig teltházas. Arra kértük Horváthné Trepák Etelkát igazgató asszonyt (aki egyébként Táton lakik), engedjen egy kis bepillantást az Otthon életébe.

 

horvathne.jpgMi átlagos emberek általában mély sajnálattal gondolunk a súlyosan fogyatékosokra, de ugyanakkor, hacsak lehet, messzire elkerüljük őket. Hibás ebben a korszellem is, mely szinte eszelősen szemet huny minden olyan jelenség fölött, amely nem a tökéletesség, nem a ragyogó szépség,, nem a duzzadó erő látszatát kelti. Pedig az élet, ha akarjuk, ha nem, tartogat számunkra kellemetlenségeket is bőven. Ezek aztán, ha megfelelő módon viszonyulunk azokhoz, még a javunkra is válhatnak, amint azt példák sora bizonyítja. Igazgató Asszony, milyennek látja a kinti világ és az otthonban lakók viszonyát, és mit tekint az intézmény legfontosabb feladatának?

   - Fontosnak tartjuk, hogy az intézmény, mint a neve is mondja, valóban otthona legyen az itt lakóknak. Ezek az emberek egész életüket itt élik le. Mi biztosítjuk számukra az életfeltételeket, rajtunk, a mi hozzáállásunkon múlik, milyen lesz az életminőségük, hiszen teljesen ki vannak szolgáltatva a környezetüknek.  A kívülállókban sokszor téves kép él a fogyatékosokról, nem gondolnak arra, hogy ők is ugyanolyan érző emberek, mint bárki más. Pedig ha egy kicsit odafigyelnénk rájuk, észrevehetnénk, hogy milyen tiszta, érző lelkek ők. Sokszor egészen megható jeleneteknek lehetünk tanúi. Megható, ahogyan két súlyosan fogyatékos ember figyel egymásra, pl. akkor amikor az orvosi rendelő várótermében nagy gonddal megigazítja a másik sapkáját, vagy a kezével mutatja, hogy „ülj le mellém”. Az ő életükben nincs semmi alakoskodás, elhallgatás. Érzéseiket, gondolataikat, kívánságaikat soha nem rejtik el. Mi gondozók ezt jól tudjuk, és nevelői munkánkban messzemenően figyelembe is vesszük, és azt is látjuk, hogy milyen nagy igényük van nem csak a fizikai törődésre, de azon keresztül és azon túlmenően a lelki-szellemi jelenlétre is. Nagy tévedés lenne azt hinni, hogy a fogyatékosok mindenestül kiszakadtak a világból. Ők is részei a társadalomnak, itt vannak, és szeretnének velünk kapcsolatba kerülni, vágynak a mi jelenlétünkre. Igazából nekünk kellene az ő abszolút tiszta, őszinte világukhoz fölemelkedni. Valaki egyszer azt mondta, hogy ők azért jöttek a világra, hogy tanítsanak bennünket. Mert míg a kinti világ alapvetően teljesítményorientált, itt egészen más a fontos. Itt csak a szeretetről, az odafigyelésről van szó. Mi gondozók munkánk során is megtanulhattuk: nincs olyan ember, akit három nap ismerettség után ne lehetne megszeretni, mert mindenkinek van valamilyen szeretetre méltó tulajdonsága.

 

Milyen mértékben fejleszthetők a gyerekek képességei?

   - Az otthon lakói tankötelesek, de természetesen az ő esetükben a fejlesztési cél egészen más, mint az egészséges gyerekeknél. Célkitűzésünk, hogy amennyire lehet, önállókká váljanak és tudjanak kommunikálni. Ez nem egyszerű feladat, rendkívül sok munkával jár. A beszédképesség csak keveseknél alakul ki, 55 főből jelenleg nyolcan tudnak verbálisan kommunikálni. Azt tudni kell, hogy az itt lakók soha nem fognak tudni írni, olvasni, számolni. De ha valaki például eddig nem tudott egyedül enni, és egyszercsak a kanalat egyedül a szájához emeli, akkor itt örömujjongás van. Emögött azonban kitartó, kemény szakmai munka áll. Sokszor úgy „körüludvaroljuk” az éppen rosszkedvű „tanoncot”, hogy az már bébiszikterkedés a javából. Szóval, vannak sikerek, van öröm, de alapigazság, hogy a fogyatékosok ellátásában sajátos a tempó, sajátosak az értékek és sajátosak az elvárások.

 

Nem fáradnak bele?

   - Ha mi dolgozók úgy megyünk végig ezen a házon, hogy itt mindenki milyen szerencsétlen, sajnálatra méltó, akkor előbb-utóbb kiégünk és megkeseredünk. Mi azzal az elhatározással szoktunk ide jönni, hogy ma bearanyozzuk a gondozottaink életét: megöleljük, növeljük a komfortérzetüket, dúdolunk nekik, valamit körülöttük, értük teszünk, és akkor azzal a jóleső érzéssel megyünk haza, hogy megtettük aznap a magunkét. Ha így teszünk, akkor végülis semmi sem esik nehezünkre, amit értük meg kell tennünk.

 

Az otthonban minden bizonnyal gyakran van szükség orvosra. Az egészségügyi ellátás milyen formában valósul meg?

   - Van az otthonnak saját orvosa, aki az alapellátást mindenkor tudja biztosítani, de tekintettel arra, hogy az itt lakók krónikus, súlyos betegségektől is szenvednek, igen gyakran szorulnak hosszabb kórházi kezelésre. Sajnos, miután az esztergomi kórház gyermekosztálya megszűnt, újabban kénytelenek vagyunk Tatabányára szállítani a gyerekeket.

 

Említette, hogy igyekeznek növelni a bentlakók komfortérzetét. Mondana példát?

  - Nagy hangsúlyt fektetünk arra, hogy a ház lakóinak, ha mód van rá, megadjuk az önálló döntéshozatal lehetőségét, hiszen gondoljunk bele, milyen rossz lehet az, ha mindig mindenben – egy életen át! – más dönti el, mi nekem a jó. Amikor elmegyünk közösen bevásárolni, ami nem ritka, akkor például a gyümölcssalátához az alapanyagot ők maguk választják meg, s hazaérkezvén, ők is készítik el a csemegét, amit aztán jóízűen elfogyasztanak. Vagy ha gofrit sütünk, ők döntik el, hogy csokisat, vaniliásat vagy lekvárosat kérnek. Apró dolgok ezek, de fontosak. Egyébként, maga az étkeztetés sem egyszerű feladat. Ugyanis ápltjaink az értelmi akadályozottság mellett az esetek többségében egy csomó járulékos betegséggel is küszködnek, így az 55 főből 24-nek speciális táplálkozási igénye van. Főzünk normál ételt, pépeset, folyékonyat, diabéteszest, laktózmentest és laktózmentest.

 

A szülők, akik ideadták gyereküket, nyilván nem könnyen döntöttek. Milyenek a szülőkkel kapcsolatos tapasztalataik? Látogatják a gyerekeket?

   - Vannak szülők, akik szinte naponta bejönnek, de vannak olyanok is, akik soha nem keresik meg az itt lakó gyermeküket. Azt viszont szeretném hangsúlyozni, bárhogy alakul is a viszony szülő és gyermeke között, nem szabad ítélkeznünk. Nem tudjuk, hogy egy ilyen sorsfeladattal mi magunk hogyan birkóznánk meg huszonévesen. Az itt lakók abszolút 24 órás ellátást igényelnek. Nincs megállás. Mellettük nem lehet más munkát végezni.

 

A Szent Rita Otthon megyei intézmény. Milyen a kapcsolat a fönntartóval, a megyei önkormányzattal?

   - Az önkormányzat minden dolgozója maximálisan segítőkész, és segíti munkánkat. A fölmerülő gondokat, feladatokat, ha egy mód van rá, megpróbáljuk házon belül megoldani, de ha mégis kénytelenek vagyunk az önkormányzattól kérni segítséget, a lehetőségekhez képest megfelelően orvosolják gondjainkat, és itt külön szeretném megemlíteni a megyei önkormányzat elnökét, Dr Völner Pál urat, aki mindig rendkívül segítőkészen fogadja kéréseinket.

 

Mint intézményvezetőnek, minden bizonnyal vannak elgondolásai, tervei az intézmény jövőjét illetően. Megtudhatunk valamit ezekről?

  - Szeretném ennek a háznak tágra nyitni a kapuját. Nálunk vannak rendezvények, koncertek, előadások. Tudom, hogy a fogyatékosok világa egy rejtélyes világ, de éppen ezért, ha valaki úgy érzi, hogy el szeretne jönni szétnézni, ismerkedni, szívesen látjuk. Jó lenne, ha végleg lezárulna az az időszak, amikor a fogyatékosokat vidéki kúriákban, a világtól elzártan tartottuk. Azon kívül, hogy fölhívják figyelmünket azokra az értékekre, amelyek igazán lényegesek az emberi kapcsolatainkban, a fogyatékosok arra is emlékeztetnek bennünket, hogy az egészségünk egyáltalán nem olyan természetes dolog. Mindenkinek a „paklijában” benne van egy súlyos szellemi leépülés vagy a rokkanttá válás lehetősége.

 

Ön táti születésű és jelenleg is Táton lakik. Hogyan jellemezné a tátiakat, és mit üzen a tátiaknak?

   - Hogy milyenek a tátiak, azt akkor kell megnézni, amikor árvíz van, és egy emberként küzdenek a gátakon, vagy végig kell menni a falunk, látni a rendezett utcákat, a szépen gondozott házakat. Nem csodálkozom azon, hogy a környékről sokan szeretnének Táton lakni. S hogy mit üzenek a tátiaknak? Ez az ajtó mindig nyitva áll. Tegyenek látogatást nálunk. Mindenkit szeretettel várunk.

 

Az intézmény anyagilag is támogatható a következő alapítványi bankszámlaszámon: 12025000-00395449-00100005 (Sérült Gyermekekért és Fiatal Felnőttekért Alapítvány)

Az adó egy százaléka is fölajánlható az intézmény javára. A kedvezményezett adószáma: 18611265-1-11