Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Megragadni a pillanatot - interjú Karsai Tiborral

A táti születésű Karsai Tibor, több irodalmi csoport tagja, karsai-tibor.jpg10 éve jelentet meg  verseket. Versei felkeltették mind az irodalmi körök, mind a "laikus" olvasótábor figyelmét. Saját bevallása szerint, merész vállalkozásba fogott, hiszen egy gondolat lírai megfogalmazása kockázatos; - lehet telitalálat, de a banalitás felé is el lehet csúszni.
Egy szép vers felüdíti a lelket. Elmond valamit abból, ami a hétköznapok során kimondatlanul marad.
Karsai Tiborral beszélgetünk költészetéről.

 

Megismerhető egy költő a versei alapján?
- Mint ember, teljes egészében nem ismerhető meg, viszont az egyedisége és a stílusa felismerhetővé teszi. Van egy adott állapot, egy pillanat, amit igyekszik megragadni és kifejezni a maga stílusával, és ezáltal sokmindent elmond önmagáról is.

 

A stílus maga az ember?
- Nem teljesen, de a stílus sokat elárul.

 

Tulajdonképpen mi a vers? Hogyan lehetne definiálni?
- Önkifejeződés és kommunikáció. Azért említem ez utóbbit, mert amikor a vers az olvasó elé kerül, akkor az gondolatokat ébreszt, képeket és érzéseket vált ki az olvasóban, és létrejön a kommunikáció, mégpedig egy csodálatos kommunikáció, melynek során a lélek találkozik a lélekkel. A verset olvasva a vers sorainak hatására képeket alakítunk ki magunkban, amelyek a lehető legtökéletesebb kommunikáció eszközévé válnak.

 

Verseidben visszatérő motívum a természet, a természettel való szimbiózis, sőt úgy állítod elénk a bennünket körülvevő természetet, mint az emberiség nagy tanítómesterét.
- Szó szerint így van. Számomra a Föld nevű bolygó egy érző tudattal bíró élőlény.Mi csak vendégek vagyunk rajta. A természet nap mint nap festi önmagát, miközben harmóniára és alázatra tanít minket. Nem vagyunk képesek a nagy egészet átlátni, de ha kiülünk pl. egy patakpartra, a körülöttünk lévő 2m2-nyi területen is lenyűgözően gazdag sokféleséget fogunk tapasztalni. És tulajdonléppen már ebben a 2 m2-myi biodiverzitásban is minden ott van. A természet csodáját látva rá kell ébredjünk arra, hogy mi emberek felelősséggel kell részt vegyünk mindebben. A természetet meg kell óvni.

 

Verseidből kicseng a vágyakozás egy jobb világ iránt. Egyik versedben ezt írod: „Vágyom mindig a jót remélve, nint az a tengerész, kinek a víz a lét, ámde a föld örök szerelme...az vagyok, ki a sodrásban vétkez, és veti hitét a reménynek..”  Beteljesedik egyszer ez a vágy?
Remélem és hiszem, hogy igen. Ha nem érezném ezt, akkor nem lennék őszinte. Hazugságokat állítanék, a hazugságok pedig elbuknak. A verseimben is őszinteségre törekszem és az igazság kimondására. Igazából ez az, ami széppé tesz egy verset is, szerintem, és nem önmagában a forma. A természetre azért is érdemes odafigyelni, mert a természetben nincs semmi hazugság.

 

Említetted, hogy költőként a pillanatokat próbálod megragadni. Elképzelhetjük ezt úgy, mint egy pillangónak a megfogását a virágos réten?
- A gondolat is gyorsan elszáll, akárcsak a pillangó, ezért le kell rá gyorsan csapni. Nem szabad hagyni elszállni a gondolatot. A gondolkodásnak és az írásnak egyidőben kell zajlania. Ha jó a kezdés, a vers önmagát írja.

 

Mennyi idő alatt születik meg egy vers?
- Általában 10-20 perc alatt, előtte azonban a legtöbb esetben hetekig, hónapokig hordozom magamban a vers alapját képező gondolatot. A versnek a papírra vetése már csak a legutolsó fázisa a vers világra jövetelének.  Másnap még egyszer átnézem a leírtakat, ilyenkor már inkább az olvasó szemével, és belejavítok, ha szükségesnek látom, de túl sokat már nem szabad változtatni az eredeti szövegen.

 

Mondják, hogy keveset olvasunk szépirodalmat, pláne verseket. Valóban ez lenne a helyzet?
- Többet kellene, de szerencsére az elmúlt 4-5 évben egyre több fiatal olvas és kezd el maga is alkotni, az olvasmányai hatására is. Ez az egész az önkifejeződésről szól, amire a fiataloknak van igényük.

 

 

 

Karsai Tibor:


A művész szeme...

 

Meggyötört éjek és átizzadt
hajnalok, vajon hol és ki vagyok?
Álmok sűrű ködében tapogatva,
botladozva, olykor térdre rogyva
bolyongok, nem is hiszem el
sokadjára, hogy még itt vagyok.

Láttam, amit a szemeim engedtek,
és tudtam, mindig több - a látványtól
teljesebb az egész, a minden, az élet,
ahol csakis vendégként láthatom
magamat, és tisztelettel köszönök be
minden teremtett lénynek, remélve
az örök, bonthatatlan egységet.

Nincsen más, csakis a lélek szeme,
mi átenged minden látott képet,
nem hisz varázslatban, hamis,
mutatott képben, szűrőjén
nem hatolhat át más, csak a tiszta,
áhított, felszabadító lét együtt
Megélése...

 

 

Sodrásban...

 

Ülök a folyónál szemeim tapintják a vizet
szalad előttem, s ki tudja mit görget.
Felszínén a nap fénye csillanva illan el,
mi az imént még itt volt tova tűnik el.

Elragad a folyam arctalan hatalma,
vízcseppek gördülnek összekapaszkodva!
Sodrukba ha olykor vendég érkezik,
a habok várják kitárt karjaikkal.

Tiszteletet parancsoló természeti erő,
hosszú útján csendesen teremtő!
Medrében a víz lényei eltakarva,
sodortatva nem bánják a múló időt.

Indulnom kell telve megújult erővel,
felállva fejet hajtva köszönök el.
Emberi létem zúgó sodrában érzem,
látván a folyót mire kell figyelnem!

 

Karsai Tibor